Hát ha még azt is tudta volna, hogy angolkeringőzés közben egyfolytában azon studéroztam, hogy kell szabályosan smárolni! Erről ugyanis a felmenőim, a tanáraim és az élemedett korú tánctanárnő elfelejtett tájékoztatni. Egy-két tapasztaltabb osztálytársam pontos útmutatót adott ugyan, de a gyakorlatban kiderült, hogy az elméleti tudás sajnos semmit sem ér.
Arról, hogy kereket hogyan kell cserélni, valamivel többet tudhattam. De nekünk otthon nyilván nem lehetett ilyen autónk, erről mi Trabant-országban csak álmodozhattunk. A Balcsira igyekeztek a fiatalok. Belgák lehettek vagy franciák? Csodaautókkal vágtak neki az útnak, a képen látszik a másik hátulja, defektet kaptak. A rendszámot közzétettem a Facebookon, ismerőseim segítségét kértem, mondanák meg, miféle. A C adómentes járművet takar, írta egyikük, amit persze nem értettem. Miért kellett egy Citroën Cápának adómentesen futnia az úton? Magyarok cserélnék a kereket, csak még nem fizették meg az autó után a vámot? „A kép csakis ’73 után készülhetett” – írta egy öreg autókban utazó ismerős. Ami azért lepett meg, mert a fotó 1970 augusztusában készült.
A Balatonra persze mi is eljutottunk, száz forintba került egy hétre az akali tábor, jó tanulmányi eredményért adták az évzárón. A tánciskolai szünetek smacis kudarcait itt lehetett gyakorlati ismeretekkel ellensúlyozni. Nem akarok nagyzolni, de a táborokból tanult emberként térhettem vissza iskolakezdésre.
Egy ilyen autó megfizethetetlen volt számunkra. Kocsi helyett akkoriban inkább kenyeret vettünk (kilóját három hatvanért), a lecsókolbász kilójáért 28, egy rúd téliszalámiért 68 forintot kértek a boltban. Egy forint volt a krumpli és a cukor kilója, ennyit kellett fizetni a metrójegyért, 2 forintért lehetett moziba menni. A Sportszeletet 1 forintért, a Korfu csokit 1,20-ért adták. A francia krémesért 2,50-et, a simáért 1,20-at kértek a cukrászdában. A telek bontani való házzal nagyjából ugyanannyiba került, mint egy falusi lagzi: 10 ezer forintba. Egy használt Volkswagen Bogárért egy százast kellett adni (160-at kellett leszurkolni a vizsgadíjra), a Skoda S 100-as 72 ezer forintért kelt el azok között, akiknek volt kiutalásuk. A Népszabadság ára hétköznap 80 fillér volt, a szombati lapért 1,20-at kellett adni. A szódás apám Cegléden talán egy sör árát (3,60) fizette a borbélynak, miközben 10 fillért kapott minden üveg megtöltéséért.
Nem sokkal azután, hogy a Citroën Cápával utazó, gyanúsan jómódú fiatalok kereket cseréltek (egy ismerős szerint ezzel csak álcázták magukat, minden bizonnyal kémkedtek Magyarországon), Chilében győzött Salvador Allende a választásokon, Jimi Hendrix kijött a Band of Gypsys, a Pink Floyd meg az Atom Heart Mother című lemezével. Labancz Anna-ügyben viszont tovább sűrűsödött a homály, nem lett meg a gyilkos. Negyven évvel később Asperján György író „megtalálta”, amikor könyvet írt. De nyolc hónapos felfüggesztett fogházzal, meg öt és fél millió forintos kártérítéssel „fizetett” az oknyomozásért.
A Képmentő rovat 2007 márciusa óta jelenik meg a NOL-on és a lapban. A képeket Rédei Ferenc válogatja a Népszabadság gazdag fotóarchívumából.
