Kérünk tanácsot a rabbitól? És mit kérdezzünk? Hogy hogyan kerüljük el a Sziget-sorsát az idén, és végre ne legyünk veszteségesek? Ezért mondjuk nem kell rabbihoz fordulni, magunktól is tudhatjuk a választ: maradjunk otthon, és akkor garantáltan nem verünk el egy fél fizetést néhány nap alatt; de hát ez nem játszik, itt vagyunk megint, a közműszámlák, törlesztőrészletek pedig szép lassan megvárják, amíg elmúlik a nyár. Juhé, meg minden, itt a Sziget.
Azért nem ilyen idilli a helyzet: mintha nemcsak a HÉV-ben, de bennünk is egyre kevesebb volna a lendület, tompábban csillanna a szem, mint régen, hogy újra itt A Magyar Fesztivál. Az elmúlt években mindannyian telesírtuk, amit tele lehet, hogy a Sziget nem elég friss, a szervezők szinte kizárólag az üzembiztos(nak) vélt zenekarokat hívják, melyeknek meg már szinte állandó albérletük van a Rottenbiller utcában. Jó, hát az idén is lesz Prodigy meg még tán Skrillex is, ezekkel nem lehet mellélőni (más vélemények szerint mindkét projekt maga a megtestesült félreértés), de lesz legalább Outkast is, meg Madness, meg egy csomó, viszonylag aktuálisnak mondható banda, ezeket jó eséllyel megnézzük. Meg még egy csomó mást is talán. Majd.
De most még csak a mínusz egyedik napon vagyunk, a beköltözős vasárnap utáni hétfőn.
Még mielőtt a rabbis kérdés fölütötte volna szöszi fejét, a bejáratnál azt regisztráltuk, hogy itthon minden rendben: ezúttal is az ingyenélőknek fönntartott, vagyis a VIP, Press, miegyéb karszalagok átvételére rendszeresített egység előtti sor a leghosszabb, amit, jó ingyenélők lévén, ugyancsak próbáltunk megúszni, úgyhogy hátulról, a parkoló felől közelítettünk.
