A politikusok tudják, kevés, ha tetteik pusztán egy hatalmi játszma húzásainak tűnnek. Ezért keresnek sokan történelmi igazolást: lépéseiket egy jövőkép küldetésébe csomagolják, és egy globális játszma húzásaiként magyarázzák. Tekintsünk ezzel a szemmel Orbán Viktor mostani, tusnádfürdői beszédére. Mit is állított a miniszterelnök? A 2008-as gazdasági válságból és szomorú kísérőjelenségeiből – a jóléti állam megrendüléséből, a magas munkanélküliségből és a demokrácia zavaraiból – azt szűrte le: a liberális államszervezés nem kellően versenyképes. Olyan új államszervezési módszereket keres, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok és nem feltétlenül demokratikusak. A jóléti állam helyett a munkaalapú társadalomra alapozott nemzetállamot kíván építeni.
A miniszterelnöknek igaza van: a XXI. századba átlépve új világ kezdődött. A korábban sikeres, sőt egyedüli modellként mindenki számára ajánlott „liberális” társadalomszervezési modell – a szabadpiac, a liberális demokrácia és a globalizáció – válságokkal küzd. Ugyanakkor, korábban kritizált, autoritárius rendszerek viszonylagos sikereket mutatnak fel. Egy ilyen átalakuló világban nem nehéz véleményünket alátámasztó példákat találni. Ám a miniszterelnök által idézett „sztárok” – Szingapúr, Kína, India, Oroszország és Törökország – inkább zavarról, mint pontos helyzetértékelésről tanúskodnak.
A napjaink egyik – bár nem egyedüli – értelmező modellje, két összetevő, a törvények hatalma és az egyén jogainak érvényesülése alapján osztályozza a társadalmakat. (Alexander, A. – Welzel, C. Measuring Effective Democracy, 2012) A két összetevő segítségével felrajzolt mátrix négy térrészre bontja a politikai mezőt. A jobb felső négyzet, ahol egyaránt érvényesül a törvények hatalma és az egyén jogai, a hatékony demokráciák tartománya. Idetartoznak a skandinávok, a hollandok, a svájciak, Kanada és Ausztrália, kissé lejjebb, Németország, Ausztria, Franciaország, USA és Japán. A bal felső négyzetet – ahol a törvények hatalma érvényesül, de sérülnek a polgári jogok – racionális autokráciaként jellemzik. Tipikus példája Szingapúr, de kissé lejjebb itt található, Malajzia és Kuvait, még lejjebb Kína, Tajvan, Dél-Korea, és a felezővonal felé Tunézia. A jobb alsó négyzet a „sérült” demokráciák birodalma: itt az egyéni szabadságjogok többé-kevésbé érvényesülnek, de a törvények hatalma nem. A pártok működhetnek és demokratikus választásokat is tartanak, de az eseményeket nem a törvények, hanem az oligarchiák vetélkedése formálja. Idesorolható India, Dél-Amerika sok országa és a Balkán jó része. Végül, a mátrix bal alsó négyzetében találhatók a despotikus autokráciák: itt jelentősen sérül mind a törvények hatalma, mind az egyéni jogok. A bal alsó sarok közelében találhatók az oligarchiák polgárháborús térségei (Szomália vagy Afganisztán), kissé feljebb a diktátorok által uralt rendszerek –mint Zimbabwe vagy Észak-Korea –, még feljebb Fehér-Oroszország, majd a mátrix felezővonalának közelében Irán és Oroszország.
