Beszélgetés a mészárszékben

MAGAZIN: Hogy került dolgozni az Átriumba?

KOCH ANDREA: Lakatos Péter topmenedzser hívott ide. Megvette és felújította az épületet, majd ingyen a Magács László vezette Angol Nyelvű Színházi Alapítvány rendelkezésére bocsátotta. Öt évig érvényes az adomány. Az a feladatom, hogy segítsek életet lehelni a színházi vállalkozásba.

MÁRTON ANDRÁS: Amikor utoljára jártam itt, még szét volt verve. Terveztünk egy KFT-produkciót ide hozni. De nem lehetett tudni, mi lesz az épület sorsa.

KOCH ANDREA: Koncertet tartani nálunk nehéz, tele az épület járatokkal, és a hang is ennek megfelelően „jár”. Két házzal arrébb jól hallják, mi történik.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Megszokta-e a budai értelmiségi kör, hogy itt is van egy színház?

KOCH ANDREA: Nem volt könnyű elismertetni. Érdekes, hogy szívesen jöttek a nézők a színházi előadásokra és a koncertekre, de nem túlságosan érdekelte őket a filmvetítés.

MÁRTON ANDRÁS: Nem úgy néz ki, mint egy színház. Nem ez az alaphangulata és az imázsa. Nem dolgoztál te a Fringe Fesztiválon is?

KOCH ANDREA: Dehogynem.

MÁRTON ANDRÁS: Zsűritag voltam, onnan emlékszem rád.

MAGAZIN: Mi az a Fringe?

KOCH ANDREA: Angol ötlet, az eredetit Edinburghban rendezik. Önmagukat menedzselő, kezdő, tehetséges társulatok, előadók lépnek fel.

MÁRTON ANDRÁS: Titkos a zsűrizés, a fellépők nem tudják, ki a zsűritag, ki a sima néző.

MAGAZIN: A KFT nemrég bált rendezett az Operaházban.

MÁRTON ANDRÁS: Szeptemberben történt, ez volt az első könnyűzenei koncert az Operában. Eltekintve attól, hogy a Deep Purple játszott évekkel korábban egy zártkörű rendezvényen.

KOCH ANDREA: Azt is mi szerveztük, természetesen. Egy bank estjén léptek fel.

MÁRTON ANDRÁS: Valójában inkább koncertszínháznak nevezhető, amit ott színpadra állítottunk. Az Operaház teljes apparátusát használhattuk, a díszleteket, a jelmezeket, felléptek velünk művészeik: balett-táncosok, statiszták. Felkértük az MR ötventagú gyermekkórusát, és a Soharóza kórust, közel kilencven közreműködője volt a produkciónak.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Megy az előadás Miskolcra.

MÁRTON ANDRÁS: A Miskolci Nemzeti Színház társulatával állítjuk színpadra. Ökrös Csaba hegedűművész gyönyörű csángó motívumokkal díszíti az Afrikát.

MAGAZIN: Miért van az, hogy a rockzenészek más szakterületen is szeretnek jeleskedni? Igazolni szeretnék, hogy „rendes” zenét is tudnak játszani?

MÁRTON ANDRÁS: Nem akarunk rendes zenét játszani, maradjon minden olyan rendetlen, amilyen mindig is volt. Mi, 1981-ben eleve színházias elemekkel fűszerezett műsorral indultunk, 1982 tavaszán a Szkéné Színházban gyakorlatilag ugyanazokkal a színpadi elképzelésekkel tartottunk húsz napon át koncerteket, mint most az Operában. A Bábu vagy – amivel megismert bennünket a hazai közönség, a kifestett arccal, a koreográfiával, a kellékekkel – kivonata volt az eredeti törekvéseinknek.

MAGAZIN: Most mennyire fogékony rá a közönség?

MÁRTON ANDRÁS: A közönség szereti a műsorokat, ahol többet, változatosabbat kap. Nekünk az Operaházban elővételi telt ház volt, Miskolcon is jól állunk.

KOCH ANDREA: Szegedre akkor is érdemes lenne elvinni, hogy ez egy drága produkció.

MÁRTON ANDRÁS: Már felmerült, hogy megkeressük a szabadtéri játékokat és más városokat.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Mi lesz Átriumban az idei nagy dobás?

KOCH ANDREA: Nem lőhetem le.

MÁRTON ANDRÁS: Annyit mondj, hogy zene, színház, film vagy új média!

KOCH ANDREA: Színházi ügy lesz, egy hónap múlva kiderül. Szeretnénk egy Parasztopera Fesztivált is a szombathelyiekkel, a miskolciakkal, a temesváriakkal és Pintér Béláékkal. Sikereink titka az együttműködés. Ez a túlélés receptje. A Nemzeti Vegyesbolt színészei a Komabázison edződtek, a Jurányi Inkubátorházzal közösen készült a Droszt, ami a taxisokról szólt. Parti Nagy Lajos az Átriumkloridot direkt ideírta, Bíró Kriszta és Hevér Gábor játssza, az Átrium pedig a fiatal rendezőt, Néder Pannit bízta meg a színpadra állítással. Fiatal tehetségek és elismert, zseniális művészek együtt: ez népszerű kombináció errefelé.

MÁRTON ANDRÁS: Az együttműködéseket én is nagyon szeretem, régóta rajta vagyok, hogy a KFT időről időre a legkülönfélébb izgalmas produkciókat hozza létre mások bevonásával. Ilyen volt az 1996-os Bál az interneten sportcsarnoki koncert Hazel O’Connorral, amibe három ország internetes cégeit is bevontuk. Vagy a MüPa-koncertünk Cakó Ferenc homokanimációjával, az Ufóshow az Arénában a Kiégő izzók vizuális csoporttal, és a mostani fellépések a rengeteg közreműködő művésszel.

MAGAZIN: A Sc.Art együttes is a fúziós törekvéseket célozza?

MÁRTON ANDRÁS: 2009-ben hoztam létre az együttest ifjabb Kurtág Györggyel és II. Lengyelfi Miklóssal (KFT). A név a science és az art szavakból tevődik össze. Első albumunkon, a Jól temperált univerzumon kozmikus eredetű hangokat dolgozunk fel, többek közt az Ősrobbanás modellezett hangját, NASA-űrszondák felvételeit a Jupiter közelében, a Naprendszer határvidékéről. 2010-ben megkapta az év hazai kortárs komolyzenei albuma díjat a Fonogram Magyar Zenei díjátadón.

MAGAZIN: Mikor lép fel a KFT az Átriumban?

KOCH ANDREA: Teljesen nyitottak vagyunk, várom a javaslatokat.

MÁRTON ANDRÁS: Végiggondoljuk. Ahogyan az Operában vagy az A38 Hajón egyedi műsort hoztunk létre, az Átriumba is nyilván kitalálunk valamit, amit csak egyszer, csak ott láthat a közönség.

MAGAZIN: Mi történt a SzemTanúval? Nagyon érdekes kezdeményezés volt a hőskorban.

MÁRTON ANDRÁS: Hosszú történet, még gimnáziumban találtam ki a könyvet a borzalmas történelemórák után, azok lehetséges alternatívájaként. A könyv a Kr. e. 100–Kr. u. 1500 közötti időszakkal foglalkozik, ahogy az alcíme is mutatja, a mai újságok stílusában, hasonló rovatokkal (politika, kultúra, sport, divat stb.), csaknem negyven történész és szakértő írta a cikkeket. Két éve adtam ki az első kötetet, amiből mostanra csak néhány példány maradt a boltokban, nagyon szeretik az olvasók.