Belenőnek a gyerekek

MAGAZIN: A Bódi viszont művésznév.

BÓDI MARGÓ: Mi hivatalosan Varga Gusztáv vagyunk. A hagyományok szerint minden roma embernek van a hivataloson kívül egy második neve. A régi roma emberek kupeckodtak. Vásárokban a lovakat adták, cserélték. És általában úgy volt, mint a viccben is. „Cigány, ez a ló vak! – Nem vak, hanem vakmerő!”, mert nekiment a falnak. Hiába volt sánta a ló, azt mondták, nyomja a lábát a patkó. Így aztán nem a rendes néven szólították egymást: ha keresik őket a csendőrök, ne találjanak rájuk. Kálmánnak azt mondták: „Csirbu, hozd a hámot!”. Akit becsaptak, nem tudta, hogy Kálmánnak hívják, Csirbut meg hiába keresték. Guszti apja már nem járt vásározni, de neki is lett ilyen neve.

MAGAZIN: Margóéknál az egész család egy szakmában dolgozik, Benedeknek pedig most indul be a karrierje.

TOTTH BENEDEK: Nálunk mindenki nagyon örült a Holtverseny fogadtatásának, de azért nem fordult fel fenekestül az életünk. Mostanában tényleg sok jó dolog történik velünk, de nehezebb időkben is ugyanúgy segítettük egymást.

BÓDI MARGÓ: Nálunk mindenki ugyanazt csinálja, férj, feleség, két gyerek. Aki hátulról menedzseli az egészet, az a két menyecske, ők segítenek bennünket takarításban, fellépő ruhák készítésében. Ráadásul a fiúk mellé úgy odaállnak, hogy ha hazamegy valamelyik, és telefonszámot dugtak a zsebébe, nincs belőle balhé. Együtt élnek ezzel, tudják, ahogy én is tudom, hogy a rajongás nem az én uramnak, hanem a színpadi Bódi Gusztinak szól.

TOTTH BENEDEK: Természetesnek vetted, vagy eltartott egy ideig, mire el fogadtad?

BÓDI MARGÓ: Nehezen fogadtam el. Attól is sírva fakadtam, hogy Gusztinak volt egy fehér fellépő inge, és képzeljétek el, egyik este az ingnek hátán egy rúzsos női száj volt. Belecsókoltak a hátába! Ez a rúzsos ing kiborított. Milyen hülye voltam, nem?

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

TOTTH BENEDEK: Nem!

BÓDI MARGÓ: Hátul volt a rúzs. Szegény Guszti nem tehetett róla.

TOTTH BENEDEK: Hátba támadták!

BÓDI MARGÓ: Ilyenek voltak, aztán lassan-lassan megszoktuk. Vele élünk.

TOTTH BENEDEK: Ez teljesen más műfaj, közvetlen a visszacsatolás a közönség részéről. Én az iskolában is rettegtem, ha szavalnom kellett az ünnepségen. Biztosan jó érzés, hogy az a sok ember azért megy el a koncertetekre, mert szeret titeket.

BÓDI MARGÓ: Sokszor, amikor várjuk a fellépést, kilesek, látom azt az óriási tömeget, elkezd a szívem dobogni. „Te jó isten!” Guszti azt mondja „Mama, azért hívtak ide, mert a közönség minket akar. Ha kimegyünk, tapsolni fognak nekünk.” Különben igaza van, amikor látom a közönség reakcióját, rögtön elmúlik az idegeskedés. Olyan, mintha ezer éve ismerném őket. Mindenki mosolyog. Kell ennél több?

MAGAZIN: Évtizedek óta ebben élnek. Ebben nőttek fel a gyerekek is.

BÓDI MARGÓ: Az együttesünk 1978-ban alakult, két gyerekem a színpad mögött nőtt fel.

Volt, hogy kinyúltam a díszletfüggöny mögé, bedugtam a szájába a cumit, aztán énekeltünk tovább.

Ők is szeretik ezt az egészet.

TOTTH BENEDEK: A nagyobbik fiam mostanában író szeretne lenni. Már vannak saját művei, az illusztrációkat is ő készíti. Többnyire állatos meséket ír, de legutóbb például egy az inka birodalomban játszódó történetet talált ki. Jó látni, hogy minden megihleti.

MAGAZIN: Nem csak ebben nőttek fel, de maradtak is a gyerekek ezen a pályán.

BÓDI MARGÓ: A kisebbik, Csaba egy zenei csatornán saját műsort vezet, jár fellépni. Az idősebb, a kis Guszti visszahúzódóbb. Ő a hangszerelésben segít az apjának és gyönyörűen gitározik. A feleségek háztartást vezetnek és gyereket nevelnek – négy unokám van!

TOTTH BENEDEK: Amit te csinálsz, biztosan érdekesebbnek tűnik egy kisgyerek számára. Tíz évig dolgoztam műfordítóként, azért az nem látványos dolog.

Az ember napi 8-10 órát ül a számítógép előtt, és pötyög a billentyűzeten. Néha valaki benyit a szobába, hogy megnézze, él-e még egyáltalán.

Kevés a kapcsolat a külvilággal. De a gyerekek egy idő után azt is látják, hogy így születnek a mesék. Ezért szeretek mesekönyvet fordítani. Nem bánnám, ha ezen pályán kötnének ki a fiúk, de fontosabb, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.

MAGAZIN: A ma ifjúságáról, a ma nyelvhasználatán írott Holtverseny sikeres könyvnek számít. Hány példányban kelt el?

TOTTH BENEDEK: Igen, a kategóriájában a Holtverseny nagyon jól teljesít, de nem kell hatalmas számokra gondolni. Egy első könyves szerzőnél pár ezer példányról beszélhetünk. Sok az új könyv, főleg karácsony táján, nagyon jó regények tűnnek el a süllyesztőben érthetetlen okokból. A Holtverseny életben maradt, már utána is kellett nyomni, ami viszonylag ritkán fordul elő. Szebb rajtról álmodni sem mertem.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

MAGAZIN: Margó más műfajban, de szintén írt könyvet.

BÓDI MARGÓ:Két szakácskönyvem jelent meg. Az első, a lovári konyháról szóló Az én ízvilágom, huszonhatezer példányban fogyott. Guszti infarktusa után csináltam még egyet, Az egészséges is lehet finom címmel, az csak kilencezer példányban ment el. Az első egy hónapig második volt a havi eladási listába Jamie Oliver könyve mögött.

TOTTH BENEDEK: Szépirodalommal nehéz elérni ezt a szintet. Kortárs próza 1500 eladott példánnyal már sikernek számít.