Ezzel együtt a tiltott övezetek különféle sávjaiba való belépéskor a szokásos radioaktivitás-ellenőrzéseken azonban, mint mondja, rossz érzés kerülgette, mintha egy futurisztikus művilágba került volna. A végeredményt, a csernobili élményekből készült filmet és installációt mindazok láthatták, akik az elmúlt hetekben ellátogattak a francia fővárosba, a kortárs művészet „új szentélyének” tartott, eredetileg az 1937-es világkiállításra készült Tokió-palotába. – Lengyelországban születtem ugyan, de a határok ma már nyitottak, egy művész pedig globálisan gondolkodik.
Korábban nagy nehézséget jelentett az alkotóknak az utazás, s hogy mélységeiben megismerhessék az egyes országokat. Én kifejezetten keresem a világban az olyan helyszíneket, ahová nehezen lehet csak eljutni – fejti ki Markul, aki húszéves kora óta él francia földön, s az ismert multimédia-művész, Christian Boltanski műhelyében végzett a párizsi Országos Szépművészeti Főiskolán.
Eme „utazási kihívások” közé tartozott az 1986. áprilisi szovjet atomkatasztrófa színhelye, Csernobil is, ahol hivatalosan ötvenhatan haltak meg annak idején, ám a radioaktív szennyeződésnek betudhatóan tömegek betegedtek meg, sokan gyógyíthatatlanul.
A fiatal francia művészek támogatására létrehozott SAM művészeti díj segítségével jutott el az ukrajnai Pripjaty környékére Markul; ezt 2012-ben nyerte el. Rendkívül felkavarták a helyszínen, a tiltott zónában látottak, így a flóra és a fauna az emberi tevékenység helyébe lépett burjánzása.
„Maradtak a helyszínen elfelejtett, anyagi lehetőségek híján maradt emberek is, akiknek nincs rá lehetőségük, hogy máshová költözzenek el. De az ember végső soron átadta ott a helyét a növényeknek és az állatoknak, amelyek viszont tökéletesen alkalmazkodtak a helyzethez”. Bár nem lett volna szabad, növényt is kicsempészett a tiltott zónából, s örök mementóként felhasználta egyik műalkotásában, egy csendélet részeként.
A kiállítás címe, Terre départ, azaz „Kiindulóföld”, a Chilében élő indiánok hiedelemvilágából eredeztethető. A délamerikai ország őslakói úgy gondolják, hogy az ember csak átmeneti időt tölt a Földön,mielőtt a csillagok közé távozna. A nukleáris katasztrófa helyszínén felvett anyagból készített videofilm pedig a „Bambi Csernobilban” címet kapta.
– Ennek magyarázata az a kettősség, amely Walt Disney 1942-ben, azaz a második világháború európai szakaszának kellős közepén készített animációs filmjét is jellemzi: van egyfelől a szerethető, „helyes” erdei világ, másfelől pedig az emberi agresszivitás, amely el akarja pusztítani, indokolta a címválasztást a művésznő, akiben családi tragédiát is felidéz a háború éppen ezen szakasza.
Az orosz nemzetiségű anyai ág tagjai közül többen is éhen haltak Leningrádnál. Franck Krawczyk francia zeneszerző az őzgida világáról készült eredeti Bambi-film anyagát is felhasználta a videó zenéjének megkomponálásához.
Az önállóan a többi között már Varsóban, Lódzban, Kölnben, Locarnóban is kiállító, mások társaságában és műveivel pedig a japán Jokohamába, illetve Torinóba, Velencébe, Brüsszelbe eljutott Angelika Markul korábbi munkáit a párizsiművészetkritikák úgy írták le, mint amelyek elmossák a képzelet és a valóság közötti határokat.
Másfelől pedig a sötét, sejtelmes színekkel, illetve az éles bevilágítással szinte feloldhatatlan feszültséget teremtenek a befogadó és a műalkotás között.
Szülő-, illetve új hazája kettősségét viszont, mint Markul elmondja, egyáltalán nem tartja feloldhatatlannak. „Nem valamilyen országhoz tartozóként gondolok magamra: nem rajtam múlik, hogy mely országban látom meg a napvilágot. Ezzel együtt a lengyel az anyanyelvem, s különösen fiatalabb koromban könnyebbséget jelentett, hogy szülőhazámban kiállítási lehetőségekhez jutottam.”
Nem éppen Európa tehát, hanem maga a világ kicsi a korábban a másik nagy atomkatasztrófa színhelyét, a japán Fukusimát, valamint az Andokban az Atacama-sivatagot is felkereső Markulnak, aki új kihívást keres most magának az összeszűkült glóbuszon.
