Bármit lép az ember, úgyis mondanak ilyet. Tudja, min ül most? A szereposztó díványon. Ismeri azt a viccet: milyen Bálint András szereposztó díványa? Rajta ül Bálint András, önkielégít, és azt mondja: magamra osztom, magamra osztom! Mikor elmesélték, jót röhögtünk, ahogy most maga is. De viccen kívül: mikor a Ványa bácsi szereposztása készült, fel nem ötlött bennem, hogy magamra osszam Ványát. Kulka játszotta, én „csak" Szerebjakov voltam.
Pedig kapott is érte díjakat.
Mert az jól sikerült. Imádtam Jánossal játszani. A harmadik felvonást a mai napig emlegetjük, amikor Ványa a professzorra lő. A Sirályt szintén Valló Péter rendezte. A szereposztásba mindig beleszóltam, de eszembe sem jutott, hogy én lennék Trigorin. Olyan színházban, ahol rajtam kívül ott volt Cserhalmi György, Szervét Tibor, Kulka János. Cserhalmi lett Trigorin, én „csak” Dorn, az orvos. De akadt olyan is, mikor valamit szívesen eljátszottam volna, de Valló, a főrendező azt mondta: te ehhez túl öreg vagy már. Elfogadtam.
Ami viszont erősen önhöz kötődik: az irodalmi és az előadóestek. Könnyen behozták a nézőket a versre?
A költészet valóban az én irodalmi érdeklődésem miatt volt fontos. Nem feltétlenül özönlik rá a közönség, de például Jordán Tamás József Attila-estje, az Amit szívedbe rejtesz – a Szabad ötletek jegyzéke alapján – nyolc évig ment. Tamás ötlete volt, hogy fülhallgatót kapnak a nézők, és úgy szavalt, mintha a fülükbe súgná. Érdemeim voltak abban, hogy a kiadatlan pszichoanalitikus napló színre kerülhetett. Mikor először nem engedélyezték, elkértük a kéziratot a Petőfi Irodalmi Múzeumból. Az akkori igazgató azt mondta: nem értek egyet a véleményemmel, de nem adhatom ki. Világos volt, hogy ez tiltott gyümölcs, nem hangozhat el, hogy a munkásosztály költője magához nyúl. Mai napig vitatják, erkölcsi okokból kiadható-e ez a szöveg. Akkor egy délelőtti főpróbára elhívtam – többek között – Koltai Tamás kritikust, Babarczy Lászlót, valamint Király Istvánt, a híres irodalomtörténészt. Király véleménye volt a legfontosabb, aki a próba után hátrament Tamáshoz, zokogott, hogy ilyen gyönyörűt még nem hallott. Aznap délután felhívta Aczélt, aki meg a főváros illetékesét, hogy engedélyezze. Gyönyörű este lett belőle. Egyébként előtte két évvel, az átkos utolsó éveiben a Radnótiban hangzott el először Illyés Gyula verse, az Egy mondat a zsarnokságról – Illyés előadásában, magnóról. Ahhoz is Aczél engedélye kellett. Személyesen kaptam meg, mikor Radnóti-estem ügyében jártam nála.
Mi köze volt Aczélnak a Radnóti-estjéhez?
Mikor megpróbáltam elkérni Radnóti naplóját a feleségétől, elküldött Aczélhoz, aki jó barátja és tanítványa volt a költőnek. Megkaptam az engedélyt, és 1986 tavaszán be is mutattuk.
Miért nem Radnótiné adta oda naplót?
Mert még kiadatlan volt. Fifi nagyon szeretett engem, folyamatos jó kapcsolatunk volt. Jártam hozzá, amikor már nem látott jól, elmondtam neki az Arany-estemet is. A második Radnóti-estem főpróbájára 2007-ben még eljött. Már 95 éves volt. Mikor elkezdtem mondani, felkiabált: „hangosabban, Andriskám, nem értem!” Büszke volt rám, hogy jó színházat csinálok. De azért azt mindig elmondta: csak egy kicsit több vers kéne, Andriskám! Ahogy régen kiálltak a nagy színészek, és szavaltak, Major, Gáti József és Gobbi Hilda. Hiába mondtam neki, versre már nem nagyon tódul a közönség.
A teljes interjú a Hétvége melléklet 8-9. oldalán olvasható. Kiderül belőle még az is, harminc év után miért nem pályázott újra az igazgatói posztra Bálint András. Megtudhatják, mit gondol a Nemzeti Színház körüli háborúságról, s hogy kinek drukkolt, amikor a saját székéért indult a versengés. Az interjú mellett a direktor életének emblematikus szereplői is megszólalnak: felesége, Deák Krisztina filmrendező, a Radnóti-szakértő Ferencz Győző és az utód, Kováts Adél.
