A polcokon először is a piros babaszerű kerámiaszobrok vonják magukra a figyelmet. Nőtestekre emlékeztető, lágy, lekerekített figurák. Elképzelt köztéri szobrok makettjei ezek. Térformák – adja meg pontos mibenlétüket a mester. Aztán észrevesszük a víz koptatta kövekre emlékeztető, erősen lapított formájú vázákat meg a kioperált szívre hasonlító virágedényeket, melyekből mint a csonkolt artériák állnak ki a csőszerű szájnyílások.
Majd karvastagságú hajóköteleken akad meg a tekintetünk, aztán meg a szilikátkísérleteinek eredményeként született színes üveg- és kerámiatálakon. És egy ecetfa kimosott gyökerén, amely némi megmunkálással olyanná vált, mint egy hétpúpú sárkány.
Lakomázik a szemünk a mesés összevisszaságon, az elütő karakterű tárgyak fura egymásmellettiségén. A sokaságban egyszerre karakterjegyként kezdenek feltűnni Csertő Lajos szobrainak a lekerekített idomai és a formák bátor áttörésének, átlyukasztásának, vagyis belsejébe való hatolásnak a kedvelése. Némely onixszobra bravúros kivájtságával szinte már fitogtatja az anyaggal való bánni tudását. Láthatóan szereti a csavart alakzatokat, talán ezt kedveli kötelekben is. Gyakran farag például, főleg fából, Möbius-formát.
|
Csertő Lajos a műhelyében – ezúttal a Műcsarnok falai között
Földi Imre / Népszabadság |
A kiállítótér falára hatalmas térképet festettek a Duna–Tisza közéről egy elképzelt csatorna- és tórendszerrel. Ez a legnagyobb álma:
a Szigetszentmiklóstól Kecskemétig, szülővárosáig tartó, 78 kilométer hosszú land art alkotás,
egy tórendszer, amelynek a megvalósíthatóságában őszintén hisz. Sőt szükségszerűnek tartja az Alföld kiszáradásának megakadályozására. Ennek turisztikai és gazdasági haszna is lehetne. De azért ez műalkotás is, ahogy elnézem a tavak ismerős, lekerekített vagy amőbaszerű rajzolatát. Mégis, jobban meghökkenek egy másik tervén, az árvíznaszádon, amellyel árvizek idején a folyó gyorsabb áramlását lehet elősegíteni a hajótestbe épített turbina segítségével. Néhány centimétert ez is csökkenthet a vízmagasságon, és néha ennyi elég. És ez művészet? – kérdezem. – Az mindegy – válaszolja.
– Alkotás.
