De láthatóan neki sem volt különösebb elképzelése, nem is vállalt többet: kis ráfordítással a jelenleg meglévő helyiségeket bejárhatóvá teszi és megnyitja a turizmus előtt. Tavaly év elején kezdődtek a munkák, 700 millió forintot terveztek rájuk. Őszre kellett volna átadni a kicsinosított épületcsonkot. Ehelyett csak most készült el 860 millió forint elköltésével. A korábbi elképzelések szerint kapuépületnek kellene lennie, a palotanegyed fogadóépületének, ahol a Várról, Budapestről, az országról információt kapnak a turisták.
A tervben még úgy volt, hogy mind a négy oldalon kapu nyílik, a ház átjárható agóraként szolgál vendéglátóhelyekkel, turisztikai irodával, kiállítótermekkel, kézműves foglalkoztatókkal. Nem így lett. A palotának csak a Dísz tér felőli főbejáratán lehet bemenni, itt is belépődíj ellenében. Nem agóra lett, inkább zárt kiállítóhely, és az első attrakció egy Zsolnay-kiállítás. Az épület történetéről keveset tudunk meg. Néhány elszórva kihelyezett tábla emlékeztet képeivel, rövid szövegeivel a felújítás előtti viszonyokra. Az egyiken látunk egy régi fotót arról is, milyen állapotban vészelte át az ostromot.
Ezen jól látszik, hogy ami most megvan belőle, az lényegében a földszint és a magasföldszint, de akkor, 1945-ben, sőt egészen 1962-ig még állt – ha romosan is – az első és a második emelet, sőt a tető egy része is. Tehát teljes egészében meg lehetett volna menteni. Hogy milyenek voltak itt az épület fénykorában a termek, hogy mi volt azoknak a tereknek a helyén, amelyekben most járhatunk, arról a helyszínen nem láttam képet, információt, pedig bizonyára sokakat érdekelt volna ez. Deák Zoltán, a felújítás tervezője elmondta, hogy az 1896-os, Kallina Mór-féle tervek szerint az a két szint, ami most megvan, az egykori „alsó földszint” és „felső földszint”, amelyekben a főlépcsőház, valamint irodák és szolgálati lakások voltak.
A ma már nem létező első emeleten helyezkedett el – közvetlenül a földszinti aula és a lépcsőház fölött – a díszterem, mellette pedig egy szalon és az akkori honvédfőparancsnok, József főherceg irodája, fölötte, a második emeleten pedig a lakosztálya,melyhez zárt télikert is csatlakozott. A jelenlegi koncepcióról Deák Zoltán elmondta: a használhatóság volt a cél, a lehető legkevesebb beavatkozással, szerény anyagi ráfordítással. A XIX. század végén a palota egy év alatt épült fel, de a majdnem egy méter vastag főfalakban ez a sietség nem látszik, a régi mesterek nagyon szépen dolgoztak, s ezt szerették is volna megmutatni – mindenféle ideológia nélkül –, ezért maradtak lecsupaszítva, nyersen az egész épületbelsőben a falfelületek.
Gulyás Gábor volt Műcsarnok-igazgató, a Zsolnay-kiállítás kurátora szerint ez a puritán belső kifejezetten trendinek számít modern kiállításokhoz, s emlékeztetett a Velencében, éppen a Honvéd Főparancsnokság épületével egy időben kialakított nagyon hasonló kiállítóhelyre, a sóraktárakra. Az eredetihez leghívebben a főlépcsőházat állították helyre, igaz, itt megpörkölődve, de megmaradt a vakolat nagy része a háború után. A vakolatdíszeket most megújítva, a teret fehérre festve idézik meg Budapest hajdan egyik legszebbnek mondott lépcsőházát.
Kívül – egy kis mementófelületet kivéve – eltűntek a lövésnyomok, kifehéredett a kőhomlokzat. Most már csak a ház csonkasága és belső meztelensége emlékeztet a háborús pusztításra. A nyitó Zsolnay-kiállítás kéznél levő és gyorsan összedobható megoldásnak tűnik. Ötlettelenségre mindig jó megoldás egy Zsolnay-tárlat, arra nem lehet azt mondani, hogy értéktelen. És valamit érzékeltet is a turisták számára a hajdani királyi negyed pazar lelkéből, uralkodói fényéből, amit ma egyetlen megmaradt, eredeti belső tér sem idéz meg az egész palotanegyedben.
De talán egy épülettörténeti kiállítás, mely a honvédpalota egykori funkciójánál fogva az első világháborút is felidézi, és választ ad arra, mi is volt az a Honvéd Főparancsnokság, indokoltabb lett volna. No de, ha nem is annyira indokolt, a Gulyás Gábor rendezte Zsolnay – Egy zseniális család című kiállítás szépre és elegánsra sikeredett. A nyers téglaterekben, mint a Zsolnay kemencéiben ragyog fel a legendás porcelángyár megannyi csodája, amelyeket kronologikus rendben, családtörténetet is mesélve rendeztek el: Zsolnay Vilmos, Zsolnay Miklós, Zsolnay Júlia és Sikorski Tádé munkássága köré csoportosítva az anyagot.
A tárgyakat nagyrészt Pécsről kapták kölcsön, részben egy párizsi galéria által kezelt magángyűjteményből. A tárlat harmadik nagy egységét, az épületkerámiákat köz- és magángyűjteményekből válogatták össze Millisits Máté társrendező segítségével, ezek a körfolyosóval körülvett belső udvarban és az egyik idenyíló helyiségben láthatók. Köztük meglepetésnek számítanak az egykori Erzsébet téri Nemzeti Szalon lábazatának zöld eozinmázas csempéi, melyek mostanában kerültek a szakemberek látókörébe egy magánkollekcióban.
A Honvéd Főparancsnokság további helyreállítása, végső kiépítése egyelőre nincs napirenden, bár nyilvánvalóan mondani kell majd valamit róla a budai Vár most készülő 25 éves megújítási programjában, a Hauszmann-tervben. Addig tessék ennek örülni.
