Egyikük évente 70 ezer palacknyit, ezek állítólag kizárólag szóró ajándékként szolgálnak legkedvesebb üzletfelei részére. A borászat két tulajdonosa, Hangácsi Flórián (képünkön balra) és fia, Hangácsi Csaba (képünkön jobbra) a felfokozott igények ellenére is ragaszkodik ahhoz, hogy megadja a bornak, ami jár.
És a kínai üzletfeleknek is, persze nem is tudnának mást tenni, mert bár a kínai étkezési szokásokhoz nem tartozik szorosan (talán még lazán sem) a borfogyasztás, amikor a kínai vendégek először jöttek üzletet kötni, magukkal hozták az egyik Michelin-csillagos londoni étterem sommelier-jét, aki kényes ízléssel és nagy szaktudással válogatott. A Hangácsi pincészetet 1992-ben alapították, az első magánkézben lévő borászatok egyike volt a környéken.
Megalapítása a hazai bor egyik legendás vidékén, Eger környékén nagy bátorságra vall. És nagy bátorságra vall azért is, mert alapítói bár a dolgoztak borral korábban, nem igazi szakemberként kezdték a vállalkozást. Hangácsi Flórián tizennyolc évig vájár volt egy szénbányában, majd a helyi termelőszövetkezet szerelőműhelyét vezette, később nyílt a tsz kebelén belül egy pezsgő- és borlerakat, amelynek ő a vezetője, fia, Hangácsi Csaba üzletkötője lett.
Csak a borászat alapfokú ismerete volt családi örökség, mégis, amikor megszűnt a pezsgő- és borlerakat, a két Hangácsi úgy döntött, saját borászatot alapítanak. Megszerezték a szakképesítést, aztán, ahogy mindenki a környéken 4-5 hektár szőlővel, egy 15 négyzetméteres, hegyoldalba vájt lukban elkezdték a munkát. A területet idővel többszörösére növelték, a lukból pedig (köszönhetően a vájár tapasztalatoknak, és elképesztő mennyiségű kétkezi munkájuknak) négy hónap alatt egy 150 négyzetméteres pincészet lett, ami ma már három szintet foglal el a riolit tufába vájva, összesen 1000-1200 négyzetméteren.
Vettek aztán a borkészítéshez szükséges eszközöket, szivattyút, prést, darálót, és ezzel lényegében kockára is tették a család valamennyi pénzét. A bizonytalan kimenetelű vállalkozást azonban siker koronázta, mert nemcsak a hegyoldalt puhították meg a csákányokkal, de idővel a borbírák szívét is meglágyították: a különféle borversenyeken annyi díjat nyertek, hogy azok ma már hosszan sorakoznak a borászat polcain. Egerszalók környékén későn jön a tavasz és korán jön a tél, ezért viszonylag kevés idő marad arra, hogy beérjen a szőlő.
És jószerével csupán kéthetes időtartam áll a borász rendelkezésére, hogy csalhatatlan biztonsággal megállapítsa: most, ezen a napon kell szüretelni. Hangácsiék ebben állítólag különösen profik. És abban is, hogy igyekeznek a legjobb termőhelyeket megvásárolni, valamint olyan fajtákat telepíteni rájuk, amelyek arra a legalkalmasabbak. Még egy titok: Hangácsi Flórián szerint a szőlészetben a múlt ismerete kulcsfontosságú, ezért ő húsz évre visszamenőleg naprakészen ismeri a területet.
Napra, percre pontosan feljegyezte, hogy mikor, mennyi eső esett, mennyit sütött a nap, mivel permetezett egy adott időszakban, talán még a tőkék fölött köröző darazsak számát is meg tudja mondani. Ezért náluk az alapanyag minősége a lehetőségekhez képest kimagasló, és ahogy fogalmaznak: ettől kezdve azt már csak elrontani lehet. De, hogy ez véletlenül se történjen meg, a bor érésének meggyorsítása érdekében vegyszert nem használnak, és nem spórolják meg az érlelési időt sem.
Hat alapborral dolgoznak, ezek mellé jönnek bizonyos évjáratokban, a kiemelt, különleges minőségű borok. Köztük a díjak sokaságát begyűjtött Menoire, amelyre még a Michelin-csillagos londoni étterem sommelier-je is azt mondta: Perfect! Kell-e ennél nagyobb elismerés?
