– Író az legyen, aki nem tud nem írni – magyarázza a könyvekkel zsúfolt igazgatói szobájában –, én pedig éreztem, hogy megvagyok írás nélkül.
Az újságírást azonban olyan kötöttségek határozták meg, amelyeket nehezen tudott elviselni még a Kádár-rendszer végén, vagyis a legfölpuhultabb években sem. – A Magyar Rádiónál akkor lett vége a rendkívül rövid politikai újságírói pályafutásomnak, amikor az Európa állást ajánlott. De akkor már tudtam, hogy a politikai újságírás nem nekem való. Hírszerkesztőként figyelmen kívül hagytam például, hogy Kádár János ellátogatott egy gyárba – meséli. – Úgy gondoltam, ez nem hír. Kádár ellátogat egy gyárba, ahol amúgy nem csinál semmit. Mi ebben a hír? Kidobtam. Sőt még azon is csodálkoztam, hogy ebből a semmiből olyan óriási botrány lett.
A rendszer abszurditására jellemző, hogy éppen a moszkvai elitkáderképzőnek köszönheti, hogy kapcsolatba került a budapesti ellenzék tagjaival.
– Nyaranta az IMO hallgatóinak továbbképzéseket szerveztek, s az egyik ilyen képzésen hallottam, hogy Pesten Kőszeg Ferencnél lehet szamizdatokat venni – mondja. – El is mentem hozzá, vettem tőle szamizdatot, így ismerkedtünk meg.
Az egykori európás szerkesztő Kőszeg Ferenc biztatására kopogtatott be 1988-ban az Európa Könyvkiadó orosz szerkesztőségébe, ahol egy éven át lektori jelentéseket írt, majd 1989-ben Osztovits Levente szerkesztői állást ajánlott neki. Azóta ott dolgozik, s nemcsak oroszból fordít, hanem angolból is, így az ő magyarításában szerethettük meg Bret Easton Ellist vagy Nick Hornbyt. De nemhiába ápolt írói terveket: időközben Ha nem is egy bombanő címmel megírta első regényét is. A Cartaphilus kiadó így ajánlotta a művet: „M. Nagy Miklós kötete nemcsak szórakoztató és provokatív útikalauz a mai orosz kultúrához, hanem kegyetlenül őszinte múltfeltárás, mélylélektani időutazás is: az apa árnyékában töltött gyerekkorba, a katonaévekbe és a kollégiumi kalandok idejébe.”
S hogy mi ragadta meg a mai Magyarországon kalandozó Gulliver, a nemzetközi Tudjukkik ügynökének figurájában? A témát nagyon jó regényötletnek tartja, mert izgatja a végeredmény: mivel Gulliver kalandjait többtucatnyi szerző írja, szerinte ez a sokszólamúság valami érvényeset árulhat el a magyarokról, pontosabban arról, hogy milyennek látják a magyarok saját magukat. Másrészt talán közelebb vihet annak a magyarázatához, hogy mi, magyarok miért vagyunk olyan nagy zavarban Magyarországon és Európában.
– Hihetetlen dolognak tartom, hogy elkezdek beszélgetni egy művelt, kedves emberrel, akivel szinte mindenről azonosan gondolkodunk, s amikor beleütközünk a kétosztatú pártpolitika falába, akkor kiderül: alapvető ügyeket homlokegyenest másként látunk. Nemhogy nem értjük egymást, de hirtelen mintha két különböző világba kerültünk volna – teszi hozzá.
Nyugati barátai előtt egyre gyakrabban kényszerül magyarázkodásba a magyar politikai vezetés miatt. Szerinte az Európai Unióban azt nem értik, hogy ha a magyarok elfogadják Európa pénzét, akkor miért nem fogadják el az értékeit. Magyarország imázsa Nyugaton megkopott, Oroszországban azonban most kezd fényesedni: Moszkvában egyre többször tapasztalja, hogy a hazájáról és hazája miniszterelnökéről úgy beszélnek, mint Putyin egyetlen nyugati barátjáról. Ekkor is zavarba jön. A magyarok zavarban vannak, akárhová kerülnek, s ez az érzés nem múlik: hiszen lényegében az utcáról estünk be Európába.
