Az elmúlás gyermeki arcai

Amikor 2002-ben elkezdték a forgatást, már megvolt a forgatókönyv?

Struktúrájában igen. Tudtam, mi lesz az utolsó jelenet, de hogy addig hogyan jutunk el az évek során, azt „útközben” dolgoztuk ki. A konkrét dialógusokat az adott évben írtam meg, de közben igazodtam az előre megálmodott dramaturgiai struktúrához.

A meghatározó momentumokat akartam rögzíteni Bogdan Cristel / Reuters

Mason portréján túlmutat a film, az elmúlt bő évtized Amerikájának érdekes arca is kirajzolódik a háttérben.

Lehet, remélem. De soha nem a társadalomelemzés volt a cél. Vagy ha igen, kifejezetten a gyermeki szemszögből. Azt szerettem volna megmutatni, hogy egy felnőtté váló fiatal hogyan reagálja le a világ változásait. Hogyan éli meg mondjuk az Obama-kampányt. A Sráckort emlékfilmként definiálnám: amikor forgattunk, figyelnem kellett arra, hogy a jeleneteket ne naturalista formában, hanem kissé elemelten, álomszerűen rögzítsem. Fontosak voltak az apró részletek. Aki visszagondol a gyerekkorára, nem a nagy történelmi fordulatokra emlékszik, hanem jelentéktelennek tűnő apróságokra. Ezeket a meghatározó momentumokat akartam rögzíteni.

Hogyan sikerült a szereplőket leszerződtetnie?

Mindig is volt kis lelkiismeret-furdalásom a Masont alakító Ellar Coltraine felé: végül is egy hatéves gyereket „szerződtettem le” tizenkét évre. Abban most sem vagyok biztos, hogy ez jogilag rendben van. Szerencsém, hogy Ellar imádta a munkát, és színészi karriert tervez. Fontos volt, hogy a szülei is támogatták ezt a művészi projektet. Amikor Ellar fiatalabb volt, nagyon menő volt az iskolában, hogy forgat, de ez gyorsan átcsapott cinikus kérdésekbe: „Tényleg? És akkor hol a film?” De a dilemmát éreztem a lányommal, Loreleijal szemben is. Különösen, amikor néhány év múlva kiderült, hogy őt nem izgatja igazán a színjátszás, a festészet felé orientálódott, meg is kért, hogy öljem meg a karakterét. Sajnos nem tehettem meg, az tönkretette volna a filmet. De Ellarral végül olyan közel kerültek egymáshoz, mintha igazi testvérek lettek volna.

A felnőtt színészeket, Ethan Hawke-ot és Patricia Arquette-et nehéz volt meggyőzni, hogy kvázi a kamerája előtt öregedjenek meg?

Mindketten annyira bizarr ötletnek tartották a Sráckort, hogy azonnal igent mondtak.

Az biztos, hogy filmtörténeti jelentőségű vállalás. Hasonlót csak Francois Truffaut tud felmutatni a Doinel-sorozatával.

Egyetértek, de konkrét kapcsolatot a Doinel-sorozattal inkább a Mielőtt-trilógia hordoz magában. Truffaut éveket hagyott ki, úgy tért újra és újra vissza Antoine Doinel karakteréhez egy más életkorban és párkapcsolati állapotban. A Sráckor esetében az időhasználat járulékos módon történt egyetlen filmen belül. De ha az embert Truffaut-val állítják kontextusba, arra csak büszkének lehet lenni.

Az elmúlás örök téma, amin talált egy új fogást.

Mutasson nekem olyan érzékeny embert, akit nem érdekel az idő és az elmúlás. Ehhez jön, hogy nincs még egy művészeti ág, melyben az idő ennyire meghatározó lenne. Mindig azzal fogok kísérletezni, hogy az idő határait és következményeit keresem.

Mindig biztos volt benne, hogy elkészül a film?

Linklater és színészei a Berlinalén Tobias Schwarz / Reuters

Minden évben folyamatosan vágtam, illetve újravágtam az anyagot. Kívülről ez a forgatás kissé randomnak tűnhet, de higgye el, emberfeletti tervezés ment a háttérben. Bármilyen filmet készítesz is, az elején kell meghoznod a legfontosabb döntéseket. Milyen legyen a stílus, az atmoszféra, a hangulat. A rendező dolga, hogy ezt végig kézben is tartsa. Az egyetlen változó a szereplők életkora volt.

Lezárult a projekt? Vagy esetleg már tervezik a Férfikort?

Jó lenne, de még nem beszéltünk erről. A Sráckor fix keretek közé volt helyezve: mindenképpen le akartam zárni azon a ponton, hogy Mason elhagyja a szülői házat. De ki tudja, mit hoz a jövő!