galéria megtekintése

Felturbózott időmérő

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 15. számában
jelent meg.


Ötvös Zoltán
Népszabadság

„A legszemélyesebb termék, amit valaha készítettünk” – így konferálta fel néhány napja Tim Cook az Apple forradalmi okosóráját. A cég fejlesztői a személyesség mellett arra is figyeltek, hogy mindenki találjon ízlésének megfelelő modellt.

Az egyik újdonság: az okosórával online bankolhatunk
Az egyik újdonság: az okosórával online bankolhatunk
Stephen Lam / Reuters

A cupertinói cég okosórája már a bemutatóra három formában – Apple Watch, Apple Watch Sport, illetve Apple Watch Edition – és két külön méretben – 38 mm, illetve 42 mm – jelenik meg.

 

Ezenfelül az egyes kiadásokon belül is változik az óraház anyaga – rozsdamentes acél mellett alumínium és 18 karátos arany kivitelben is kapható lesz – szíjának színe és minősége is eltérhet, így összességében 34-féle különböző Apple-óra kerül várhatóan a jövő év elején a boltokba.

A felturbózott időmérő nem lesz olcsó, 349 dollártól indul az ára. A piac mindenesetre jól fogadta a bemutatót, az Apple részvényei három százalékkal emelkedtek.

Az elmúlt napokban megannyi értékelés született a világrengetőnek titulált újdonságról, ezek abban egyetértettek, hogy az okosórák két nagy problémájából egyet kiválóan megoldott az Apple: a kijelzőt strapabíró zafír kristályüveggel fedték le.

A másik neuralgikus problémáról, az akkumulátorról egy szót sem szóltak – így, aki ilyen kütyüt vesz, annak mindig legyen a közelében energiaforrás. Töltése vezeték nélküli adapterrel oldható meg. És nem árt egy okostelefon sem, lehetőleg nagyon új iPhone, mert az intelligens karóra az okostelefonhoz kapcsolódva nyújtja csak különleges szolgáltatásait.

Akinek alapvetően egy órára van szüksége, az vajon vesz-e okosórát?

Az okosóra-őrületet a Pebble indította útjára 2012 tavaszán, amikor 10,5 millió dollárt, vagyis nagyjából két és fél milliárd forintot kalapozott össze pár hét alatt alapötletére: egy kijelzős karórára, ami bluetoothon kommunikál az okostelefonnal (vagy a tablettel), és mindenféle értesítést (facebookos és twitteres üzeneteket, e-maileket, SMS-eket, bejövő telefonhívásokat, naptári emlékeztetőket) megjeleníthet.

Az ötletre több nagy gyártó is rákattant, megannyi kisebb és nagyobb cég állt elő saját prototípussal. Az Apple most bemutatott produktuma az előbbi evidenciákon túl hangfelismerőt kapott, méri tulajdonosa pulzusát, vezérli az Apple TV-t, walkie-talkie-ként is használható, és bankkártya-helyettesítő fizetőeszközként is üzemel.

Az érintőképernyős szisztéma különlegessége, hogy a rendszer különbséget tud tenni érintés és nyomás között, a hozzáértők szerint az Apple ezzel a megoldással megduplázta a miniatűr felületen elérhető funkciók számát.

A kérdés, hogy kiknek szánják ezt a divatot teremtő terméket? Az öltönyös üzletembereknek aligha, mert a meglehetősen vastagra sikeredett termék nem fér az ingujj alá – persze aki villogni akar, öltözhet slamposan is. A nyolcvanezer forinthoz közelítő alapár olyan kérdést is felvet, hogy akinek alapvetően egy órára van szüksége, az vajon vesz-e okosórát?

Ugyanis nem beszélhetünk tartós fogyasztási cikkről, az ilyen elektronikus eszközöket négy-öt év alatt kidobja felhasználója. Egy Rolex és a hozzá hasonlító minőségi órák ezzel szemben időtlenek, generációkat szolgálhatnak. A nemzetközi szaksajtó rögtön arról cikkezett, hogy az Apple ezzel a dobással egyértelmű üzenetet küldött a svájci óragyártóknak, kössék fel a gatyájukat.

Hasonlónak tűnik a helyzet, mint amilyen 1980-ban, a kvarcórák megjelenésekor volt. Akkor majd mindenki kvarcórát akart. Meglátjuk, hogy mit kezdünk az okosórával.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.