Egy szerencsésebb országban így történt volna. Budapesten azonban egészen másként alakultak a dolgok: hogy mást ne mondjunk,
1949-ben nem a városnéző buszokban érkező tízezrek szállták meg a Magyar Szentföldet, hanem a razziázó államvédelmi hatóság, és nem miséztek a különleges templomban, hanem barbármód szétverték a bezsaluzott, bevasalt, már csak a betonhéj öntésére váró kupolát.
A templom falai azóta is torzóként állnak a hűvösvölgyi Heinrich István utcában, láthatja bárki, aki arra jár. Az IBUSZ-nak így aztán sosem lett módja arra, hogy eleget tegyen a szerződésnek, mely szerint ha elkészül a zarándokhely, beveszi a kínálatában szereplő nevezetességek közé.
És persze a fent idézett szöveg sem az általam citált módon, hanem jövő időben fogalmazva jelent meg a Budapesti Hírlap 1938. április 17-i számában: arról tudósított csupán, hogy elkészültek a Magyar Szentföld tervei. Ami azonban nem volt kis dolog, hiszen mindössze hat év telt el azóta, hogy Majsai János Mór ferences szerzetes szentföldi zarándoklata során elhatározta, Budapesten mutatja meg a híveknek mindazt, amit legtöbbjüknek eredeti helyén esélye sincs a saját szemével megpillantani. Létezett már két ilyen zarándokhely a világban: az egyik az ugyancsak ferencesek által még a századfordulón létesített templom Washington D.C. északkeleti részén, a másik a hollandiai Cenakelkerk, amelyet 1913 és 1915 között építettek fel.
A Majsai atya által megálmodott templom abban különbözött ezektől, hogy
bátran alkalmazni kívánta a kortárs építészet eszközeit.
És a ferencesek, habár önálló anyagi erő nélkül, pusztán adományokból költhettek a terv megvalósítására, meglepően nagy léptekkel haladtak céljuk felé. 1936-ban megvették a Heinrich István út 5. alatti Szénásy-féle villát és a hozzá tartozó telket: a házban a kápolna és a zárda mellett a szentföldi múzeum két termét is berendezték. De már a következő évben sikerült megvásárolniuk a szomszédos telket, így akkortól a Szénásy-ház mind a nyolc helyisége a múzeum céljait szolgálta. 1939-ben pedig az ő kezelésükbe került az utca bejáratánál lévő telkeket birtokló Heinrich–Tömöry alapítvány: a Szent Antal fiúárvaház működtetésének fejében immár elegendő területtel bírtak, hogy felépítsék a monumentális zarándokhelyet.
Bár a kornak megvoltak a maga simulékony és megnyugtatóan konzervatív stílben alkotó építészsztárjai, Majsai atya választása mégis Molnár Farkasra esett. Az egykor festőnek indult tervező a Bauhausban szocializálódott, alapítója volt a haladó alkotókat tömörítő CIRPAC csoportnak, és 1937-ben még a kamarából is kizárták valami mondvacsinált okkal. Bár a villák és társasházak tervezésekor erre mérsékelten nyílt lehetősége, lélekben ekkorra már szakított a derékszöggel. Több szempontból is áldásnak tűnhetett hát a szemében a hűvösvölgyi ferencesek felkérése: biztos munka volt,
ráadásul a roppant méretű, mintegy negyven méter magasnak ígérkező templom megrajzolásakor ellipszis alaprajzú teret, elliptikus paraboloid alakú héjjal fedett csarnokot tervezhetett.
Molnár 1938 júniusában adta közre a templom makettfotóját a német nyelvű pozsonyi Forum folyóiratban. Ezt követően Majsai atya szentföldi utazásra küldte, hogy mérje fel a szentélyfüzérben megörökíteni tervezett helyszíneket. Heroikus vállalkozás volt, ahogy egy arab diákkal kettesben mindössze egy hónap alatt keresztül-kasul beutazták a bibliai tájakat, és lemérték, lefotózták, lerajzolták a rekonstrukcióra kiszemelt emlékeket.
A ferencesek már 1939 nyarán misézni kezdtek az úgynevezett Golgotai kápolnában, amelynek különlegessége volt, hogy nem másolatokat, hanem eredeti építőelemeket foglalt magába. 1937-ben a Szent Sír őrei megújították ugyanis a kálváriát, és
a régi márványoltárt, a Szűzanya kegyszobrának őrzésére szolgáló cédrusfa szekrényt, valamint az oltár körüli XII. századi mozaikokat a Magyar Szentföldnek ajándékozták. A templom alapkövét végül 1940 augusztusában tették le, és 1941 szeptemberében sor került az első kápolna felszentelésére. Ez volt a kertben kialakított Betlehemi barlang, s az avatás örömére szeptember 7-én a Magyar Posta alkalmi postahivatalt működtetett a helyszínen – a jeles eseményre emlékező szövegű, valamint a 16 ágú betlehemi csillagot ábrázoló keletbélyegzővel pecsételték le az onnan feladott leveleket és képeslapokat.
A Magyar Szentföld eszméje egyre népszerűbbé vált: a világháborús ostrom pusztítása előtt már több tízezer példányban kelt el a helyi nyomdában készített Szentföld című lap, a múzeumot – és a lassan épülő templomot – pedig mintegy kétszázezren keresték fel.
A Magyar Szentföld 1947-ben kiadott kalauza szerint a háború nem tett különösebb kárt az épületekben, „csak a múzeum veszítette el anyagának kb. egynegyed részét". Odaveszett viszont az építész. Molnár Farkas 1945 januárjában állítólag fáért ment fel Lotz Károly utcai házának pincéjéből, amikor két gránát csapódott be a közelében. A repeszek okozta sebekbe halt bele 12-én a Széher úti kórházban.
De az építkezés így is folytatódott. 1949-re a templomkert helyszínei – Szűz Mária kútjának mása, a Lurdi barlang és a názáreti ház – mellett a templom épülete is a befejezéshez közeledett. Az égnek szökő karcsú vasbeton oszlopok fölött bezsaluzva állt a kupola szerkezete – karácsonyra akartak elkészülni vele –, a két vonalban sorakozó ablakok csipkéje alatt pedig hét kápolna készen várta a híveket.
|
...és kívülről a maketten
Forrás: Építés - Építészettudomány |
Ami ezután történt, annak egyes részletei ma már közismertek: a ferences közösség hatósági szétszóratása, az épületek gazdátlanná válása, majd méltatlan „hasznosítása" igazi magyar abszurd. Hogy volt itt iparitanuló-otthon és traktorgyári csomagolóüzem, szobrászműterem és levéltári raktár, azt jól tudjuk. Azt viszont ma már lehetetlennek tűnik kideríteni, hová lett mindaz, ami átvészelte a háborút, és a ferencesek elhurcolásakor még teljes épségben volt. Hol van vajon a Jeruzsálemből kapott, carrarai márványból készült oltár és a középkori mozaik, hová lettek a kápolnák műtárgymásolatai, és mi lett a múzeumban felhalmozott rengeteg tárggyal?
Molnár Farkas félkész műve ma egészen elképesztő látványt nyújt.
Messziről látszik a lefedetlen, arénára emlékeztető templomtest, nem nehéz elképzelni, milyen monumentális építmény lett volna, ha engedik kiönteni a kupoláját. A falakon még megvan a terméskő burkolat, az oszlopokba belerágott ugyan az időjárás, de azért biztosan állnak a lábukon. Viszont rozsdás vaskapu éktelenkedik ott, ahol a Szent Sír-bazilika bejáratát másoló főkapunak kéne állnia, a kápolnák helyén pedig a több évtizedes levéltári használat nyomai tűnnek szembe – portásfülke, étkező, villanykapcsolókkal és fűtőtestekkel komplettírozott ilyen-olyan terek. A templom előtt, szinte az ajtajában emeletes lakóház árválkodik: ez a Szénásy-villa, amelyet Molnár az új múzeum elkészülte után lebontásra ítélt. Olyan, mint a régi fotókon, csak a Szentföld Múzeum felirat tűnt el a homlokzatáról.
Januárban épp tíz éve lesz, hogy a Magyar Szentföldet műemlékké nyilvánították.
Jövőjéről azóta sem lehet tudni semmi biztosat.
