galéria megtekintése

Átszínezett ünnep

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 24. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Kértem a Jézuskától egy kiskutyát, mindegy, hogy milyen, csak az enyém legyen. Meg szeretetet mindenkinek. Különösen Pirikének, aki a testvérem és nagyon szeretek vele játszani. Meg persze Áronkának az édestestvéremnek is, meg a családnak, meg az egész osztálynak.

Gyerekrajz a Hős utcából
Gyerekrajz a Hős utcából

– Úgy érzed, hogy kevés jut nekik belőle?

– Nem ... – húzogatja fekete garbója nyakát Noémi. – Csak az jó, mindig...

 

Az asztal körül ülő másodikosok kuncognak és szaloncukorpapírt gyűrögetnek. Azután nekibátorodnak egy kicsit.

– Nekem tabot hozzon a Jézuska, azon játszanák, meg kiszámolnák, meg netezhetek rajta fontos dolgokat – mondja Brendon. Dominik telefont, Gazdálkodj okosan! társasjátékot és csocsót kért karácsonyra. Brigitta szintén tabletet, Ketrin számítógépet, hogy játszhasson.

S mit kaptatok tavaly?

Én egy mackót, meg egy színezős könyvet – meséli Brendon. A többiek Hot Wheels kisautót, babát, színezőt. Brigi telefont is. Noémi testvére, Áron pedig tabletet. De már nincs meg.

Sokszor csak néhány napra, egykét hónapra marad náluk a karácsonyra kapott gép, értékesebb holmi. Azután el kell adniuk, vagy zálogba teszik a szülők – magyarázza Pizzaro-Iványi Júlia tanárnő később.

– A vágyaik mindig színesek, a valóság azonban szürke és szomorú. S hogy a kettő között ne legyen olyan nagy a kontraszt, időnként összekeverik a kettőt.

Gyerekrajz a Hős utcából
Gyerekrajz a Hős utcából

– Tavaly eljött a nagymama, anya, apa, az édestestvérem, a bátyáim, az apám gyerekei, meg más rokonok és az ő gyerekeik és rokonaik is. Sokan voltunk. Délelőtt sütöttek meg főztek a mamáék, azután feldíszítettük a fát. Engem felemelt az apukám, hogy én tegyem a fa tetejére a díszt. Estére megjöttek a vendégek, ettünk-ittunk és táncoltunk – meséli tavalyi karácsonyukat Brendon.

– Gyerekpezsgőt is ittunk – teszi hozzá Ketrin, az egyik „rokon”, aki szintén velük ünnepelt. A karácsonyi ajándékokat is tánc közben kapták meg. De addigra Kevin – Ketrin kisebbik öccse – elaludt, ezért levitték a mamához aludni, mert a nagymama is abban a házban lakik. Ketrin ágyazott meg, ahogy mindig. „Kevin reggel megébredve nagyon örült a távirányítós autónak, de sajnos hamar elromlott”.

Noémiék is tizenegyen gyűltek össze. Az ujjain számlálja: az apukája, az anyukája, a testvére mellett az apukája többi máshol élő gyerekei is eljöttek, meg Pirike, az unokatestvér. A gyerekek fogócskáztak kint a folyosón a sötétben, és az nagy mulatság volt, mert különben este már nem engedik ki őket. A felnőttek addig koccintottak és buliztak.

A kőbányai MÁV-telepen működő Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium dákjai szinte kizárólag Budapest egyik ismert gettójában, a Hős utcában élnek. Két házban egy falura való ember. A H alakú épületek dupla lakásai külső függőfolyosóról nyílnak. A 35 négyzetméteres otthonok két helyiségből állnak. A WC a két lakás között van, közösen használják. Kivéve, ha az egyik lakó megvette a másiktól. Akkor a kifizetett szomszéd a folyosó végére jár a dolgát végezni. Fürdőszoba csak ott van, ahol leválasztották az előszoba-konyhából. A szűkös térben gyakorta tucatnyi ember él. Öreg, fiatal, gyerek és csecsemő. Az ágyakon kívül nemigen fér el más odabent. Télen különösen nehéz. Korán sötétedik, a kicsik is bent szorulnak. Veszélyes odakint. Összefolynak a családok, a szélesen vett rokonság ki-be jár a lakások között. A csend ritka vendég. Nem ritka, hogy a gyerekek elszundítanak az órán. Éppen ezért egy alvógaléria kialakítását tervezik az osztályban, ahol kényelmesen pihenhetnének.

Gyerekrajz a Hős utcából
Gyerekrajz a Hős utcából

Az iskola 1905-ben nyitotta meg kapuit. A hatvanas években hozzátoldottak egy szárnyat, ahol most az alsósok tanulnak. Azután senki nem nyúlt hozzá, amíg tíz éve át nem vette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Elkezdődtek a felújítások, de lassan haladnak a szűkös anyagi lehetőségek miatt. Az épület továbbra sincs túl jó állapotban, ázik alul-felül. De mindenkit befogadnak, legyen bárhová bejelentve. A diákok többsége roma. Sok közöttük a félárva, vagy a mindkét szülőjét elvesztő gyerek. A családok gyakorta édes- és mostohagyerekek, édes- és nevelőszülők különös keveréke. De akad az iskolában olyan nyolcadikos gyerek is, akinek az apja első óta börtönben ül.

Itt az átlagosnál jóval nagyobb a fluktuáció. A Hős utcába főként borsodi és szabolcsi roma családok költöznek, a rokonok rokonai és jó ismerősei. Volt olyan év, amikor Prügy népének fele a Hős utcában lakott, a gyerekek pedig ide jártak iskolába. Néhány hónapig. Azután visszamentek. Azután megint felköltöztek, majd újra eltűntek. Így ment ez egészen addig, amíg le nem tartóztatták a helyi uzsorást.Merthogy előle szökdöstek. Most mások jönnek a helyükre, de gyakorta csak néhány hétig maradnak. Mire elintézzük a papírokat, már tovább is álltak – avat be Lónyai Zsuzsanna igazgatónő.

Batyut sütött a mama. Finom nagyon. Bármilyen formája lehet a tésztának, belülre teszünk lekvárt, kakaót vagy pudingot. De volt még leves, nem tudom milyen, csirkeszárny és rizsa – idézi fel a tavalyi szenteste fogásait Brendon.

Ketrinék csirkecombot ettek szintén rizzsel, valami finom levessel és csokiöntetes sütivel. Domiéknál torta is volt, bár ez inkább a szülinapjának szólt, mintsem a karácsonynak.

Életkép a Hős utcából
Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Noémiéknél halászlé került az ünnepi asztalra. De a hosszú fekete hajú, vékony lányka nem örült, mert nem szereti, de a rántott húst és a krumplit annál inkább.

Egy napra övék a világ. Mindenkinek jut a tányérjára étel, sütemény bőven. Hétköznapokon nincs mindig így. Hétfőn látni, ki nem evett hétvégén, mert annyira összeszorul a gyomra, hogy alig tud lenyelni pár falatot, pénteken viszont annyit töm magába, hogy nézni is sok. A MÁV-telepi iskolában nincsenek adagok, mindenki annyit eszik, amennyit szeretne. S ha marad, akkor nagy óvatossággal szétosztják több gyerek között. Ha csak egynek adnának, nem fogadná el, szégyellné. Nem panaszkodnak soha. Megálmodják maguknak, ami nincs. Boldog gyerekek. De azt is tudják, hogy ez gyorsan tovatűnik. Hetedik-nyolcadikra megszűnik a gyerekekkor védettsége. A felnőttkor pedig nagyon nyomasztó tud lenni a Hős utcában. Júlia tanárnő osztálya is inkább visszafelé élne.

Gyerekrajz a Hős utcából
Gyerekrajz a Hős utcából

Ha nagy leszek, felnőtt, mondjuk 18 éves, akkor majd azt akarom, hogy a karácsony úgy legyen, ahogy régen. Ahogy most van. Legyenek ott a barátok, a rokonok, a testvérek. Mindenki együtt, ahogy például akkor volt, amikor még óvodás voltam – mosolyog Ketrin. Ha nagy leszek, sok barátom lesz –mereng Noémi. – Együtt vásárolunk, szánkózunk, hógolyózunk. Lesz egy gyerekem is, és mindent megteszek majd neki, amit csak kér.

Szívem szerint nem adnék házi feladatot karácsonyra, elég fáradtak így is. De kérik, sőt hétvégére is szeretnének feladatokat – lep meg Brendonék tanárnője. – Ettől nem lesz olyan üres az idő, mert otthon többnyire kevés a játék, a hely, a figyelem.

A szülők – az előítéletekkel ellentétben – rengeteget dolgoznak. Többnyire feketén. Így jobban kihasználhatóak. Nagyon sok munkáért nagyon keveset kapnak. Nem kevésnek közülük három állása is van, hogy a felszínen tartsa a családot. Ketrin anyukája is több helyen dolgozik, a nappali munka mellett éjszaka egy szállodában is takarít.

Gyerekrajz a Hős utcából
Gyerekrajz a Hős utcából

Meghökkentő látni, ahogy napról napra legyalul róluk egy réteget az élet. Legtöbben kijönnek valahogy. De erről nem beszélnek, ez tabu. A szegénység nem dicsekedni való dolog.Még gyerekként se. A tévhitekkel ellentétben a segélyért se szaladgálnak. Sokszor azt se tudják, mi járna nekik. Mégis adakoznak. Legutóbb a szegénységnapi vásáron. Húszezer forint gyűlt össze, abból küldtek vidékre apró csomagokat a még náluk is szegényebbeknek.

Varázspálcát ajánlok, kérdem, mit változtatnának. Néznek csodálkozva.

– Talán középre tennénk a karácsonyfát, mert tavaly a szekrény tetejére rakta apu – gondolkodik erősen Ketrin. Brendon egy nagyobb lakást szeretne, hogy a vidéki rokonság is elférjen. Noémi a hajléktalanoknak kérne valahol helyet, hogy ők is felállíthassák a karácsonyfájukat. Dominik azoknak varázsolna lakást, akik a pályaudvaron egy öreg zöld vonatban laknak. És mellé még azt kérné, hogy soha többé ne legyen veszekedés. Sehol. Összenéznek. – Ez jó – bólogatnak. Mást nem is kérnének.

Gyerekrajz a Hős utcából
Gyerekrajz a Hős utcából

A tavalyi volt a legszebb és egyúttal a legmegrendítőbb osztálykarácsonyom – emlékezik vissza Júlia tanárnő. Nagy titokban feldíszítettünk egy fát az osztályteremben. Volt rajta szaloncukor, csillogó díszek, égtek a gyertyák.Még a zene is szólt. S akkor beléptek a gyerekek. Sírtak. Mindannyian együtt sírtunk. Azt kérték, hogy mindig maradjon ott a karácsonyfa. De sajnos a karácsonyok is véget érnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.