Sétálgattak, hát sétálgattak. Minden bizonnyal a Sztáron - később Madách - gimi nőnemű reprezentánsait bámulták. Na jó, annyi idejük nem volt a rövid kimenő alatt, hogy átkenuzzanak a Pokol-szigetre, és ott önfeledt szamócatolvajlásra vegyék rá a kollégista leányokat, de azért lehetett idejük egy kis hódításra.
Nem szondáztatták a kimenőről visszatérő honvédeket, elég volt, ha valaki meg tudott állni két másodpercig a saját lábán
Elballaghattak a stand mögötti 104-es kocsmába, ahol leguríthattak nehány sört, megehették hozzá az egykori búfelejtő - mi lehet most a helyén? bevásárlóközpont, jósda, fogorvosi rendelő? - egyetlen ehető ételét, a kókuszrudat, melynek fogyasztása rányomta bélyegét az egész kommunista évtizedre, hozzá az absztinensek Jaffát nyakalhattak, mondjuk ez valamire való katonaembernél ritkán fordult elő.
Elugorhattak Verőcére is, ahol egyik katonatársuk apjának kicsiny pincében kukoricás pohárból ihatták a barackpálinkát, aztán spuri vissza a laktanyába, ahol nem szondáztatták a kimenőről visszatérő honvédeket, elég volt, ha valaki meg tudott állni két másodpercig a saját lábán.
Mit csinálhattak még?
Elmehettek a Földváry térre, ahol búcsú volt éppen, felülhettek a sergőre, lőhettek a céllövöldében kakasos nyalókát vagy macilacis matricát, alkalom és kricsmi bőséggel volt arrafelé is, hogy kisváci hippitörmelékekkel összeakadjanak, s ökölre menjenek a be nem hívott vagy kiszuperált "hajasbabákkal".
Elméreteztem a gödröt, mert a lábam sehogy se fért bele, azt sajnos az atom lekaszabolta
Azokkal a protekciós legényekkel, akiknek anyukája/apukája/nagybácsija/nagynénje/körösztanyja elintézte, hogy ne kapjanak behívót, s ne kelljen puskával meg gyalásóval megvédeni a Magyar Népköztársaságot az "imperialista" behatolástól. Melynek középpontjában az atomtámadás állott, ki ne emlékezne rá, a kapitalisták ezzel fenyegették a derék szocialista országokat, köztük a legvidámabb barakkot, az édes kis gulyás-Magyarországot is. Melynek szabadsága keletről jött, miként a Nap, idézhetném a kor ismert versét, de nem teszem.
- Atomvillanás jobbról! - üvöltötte Varga főtörzs '83 januárjában Csornán a kiképzésen, én pedig belevetettem magam a harminc centi mély fagyos agyagba vájt lyukba, amelyet ezért az egy vetődésért kapartam egy álló napon át. De elméreteztem a gödröt, mert a lábam sehogy se fért bele, azt sajnos az atom lekaszabolta.
A főtörzs röhögőgörcsöt kapott, amikor fölém hajolt, és jutalmul még egy napig ásatta velem a gödröt - az, hogy fölidézem az esetet, jelzi, hogy sikerült végül a támadást elhárítanom. És miközben én az atomtámadástól védtem gyalogsági ásóval az országot, ezek a kedves "bokorugró nyulak" javában kimenőzgettek Vácott (a határőrök csúfolták így a Honvédség sorkatonáit).
Nem is bírom tovább nyugodtan nézegetni ezt a békés fotót!
