galéria megtekintése

Arc az olimpiának

6 komment


Bárkay Tamás

A Magyar Olimpiai Bizottság a Design Terminállal nyílt pályázatot hirdet a 2024-es budapesti olimpiai tender kisarculatának megtervezésére – jelentették be. Emlékezetes, könnyen visszaidézhető, fiatalos logót várnak, amely dinamikusan fejlődő európai nagyvárosként jeleníti meg Budapestet.

A zsűri három pályamunkát díjaz, és közönségdíjast is választanak. A győztesnek (áfa nélkül) egymilliós pénzjutalom üti a markát, emellett elnyeri a MOB megbízását a budapesti pályázat nagyarculatának kidolgozására, a második és harmadik helyezett, valamint a közönségdíjas alkotó 250 ezer forintot kap.

A legjobb pályamunkákat Auth Attila grafikusmester, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, Bánhegyi Zsófia, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs vezetője, Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ­rektora, Fürjes Balázs kormánybiztos, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának (KKBK) vezetője, ­Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes választja ki. A beadási határidő január 15.

 

A pályázat négy kulcskifejezéseként a büszkeséget, a bátorságot, a jövőt és az innovációt jelölték meg a kiírók, akik fő üzenetként a magyar olimpiai mozgalom hagyományát, a magyar sportolók kimagasló eredményeit és a sport nemzeti identitásképző szerepét javasolják megfogalmazni. Budapestet dinamikusan fejlődő európai nagyvárosként, a régió egyik legkedveltebb turisztikai célpontjaként, kulturális centrumként látnák viszont a pályamunkákban.

Mindenekelőtt megpróbáltuk tisztázni, mit jelent a pályázatban szereplő kis- és nagyarculat szó. Mint Böszörményi-Nagy ­Gergelytől megtudtuk, a kisarculati pályázatra csak egy logó tervét várják. A legjobb logó lesz a később megszülető, teljes körű arculati identitás alapja. A győztes ebből kiindulva, immár önálló megbízás keretében készítheti majd el a budapesti pályázat nagy­arculatát, azaz az összes olimpiai megjelenés kézikönyvét.

Fontos, hogy a pályázat nem egy esetleges budapesti olimpia logójának, hanem kifejezetten a magyar főváros pályázatának arculatáról szól, melyet a 2024-es helyszínről születő, 2017 őszén esedékes döntésig használnak. Akadnak ugyan nemzetközi példák, hogy utóbb a pályázati arculatból alakítják ki az olimpia szimbólumát is, ez azonban nem törvényszerű (London esetében pél­dául a két logó jelentősen eltért egymástól).

Bol-Dog után az élet

Várhatóan a jövő év elején írják ki a 2017-es budapesti vizes vébé új kabalafigurájának megtervezésére vonatkozó pályázatot – tudtuk meg a Magyar Úszó Szövetség elnökétől, Gyárfás Tamástól. Mint emlékezetes, a szövetség nyáron egy pulit mutatott be a nagyérdeműnek az esemény szimbólumaként. Az állatka alaposan kiverte a biztosí­tékot a sajtóban, volt olyan orgánum, ahol egyszerűen csak zombiként, máshol meggyilkolt tibeti oroszlán­kutyaként írták le. A szövetség vezetője a támadások után alig néhány nappal be­jelentette, hogy meghajlik a közvélemény akarata előtt, lemondanak Bol-Dogról. A riporter-író Vujity Tvrtko nemrég azt vetette fel nagy nyilvánosság előtt, hogy talán a kedves rajzfilmkarakter, a Vízipók lenne a legjobb választás.

A főigazgató szerint a jó logó legfőbb ismérve, hogy emlékezetes, könnyen visszaidézhető. A versenyben előny lesz, ha a grafikai ötlet képes megszólítani a fiatalokat, tehát friss és dinamikus szemléletet tükröz. Különösen értékelik, ha a pályázók figyelembe veszik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új, Agenda 2020 című stratégiájában kiemelt helyen szereplő értékeket ­(gazdasági és környezeti fenntarthatóság, nemek közötti egyenlőség, doppingellenes filozófia).

Böszörményi-Nagy Gergely nem kívánta értékelni a korábbi olimpiák ­arculatait, logóit, de annyit elárult, hogy a szokottnál is szebb és jobb pályamunkákban bíznak, melyek meghaladják a konvenciókat. Budapestnek megvannak azok az értékei, amelyekből kortárs és újszerű szimbólum alkotható – tette hozzá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.