galéria megtekintése

Vízipók lehet a vizes vb megmentője

8 komment

NOL

Vujity Tvrtko a gyerekei óvodájának parkolójából posztolta a Facebookra javaslatát, hogy Vízipók-Csodapók legyen a Magyarországon rendezett 2017-es vizes világbajnokság kabalafigurája. Miután Bol-dog láthatóan ellenérzést váltott ki a sportszerető közönségből és a sajtóból is, úgy érezte, szükség lenne egy alternatívára.

A műsorvezető maga sem hitte, hogy ilyen lavinát indít el a felvetés. A Népszabadságnak elmondta, hogy a poszt után egy órával már több újság és televízió is megkereste, sőt Vízipók-fan klubot hoztak létre az oldalán. Még a mesealak megalkotójának, Dr. Kertész Györgynek a fia is megkereste. Hamarosan személyesen is találkozik majd az íróval.

Tvrtko szerint Vízipók több szempontból is jó választás lehet. A figura - ellentétben a pulival - kötődik a vízhez, és több generációnak kapcsolódnak emlékei a mesefilmsorozathoz. A neve jelentéssel bír, és lefordítva is jól hangzik. Szerinte hitelesen tudná képviselni a vizes sportokat az ötletes, furfangos és mindig pozitív pók. A magyar sportolók számára pedig az érem mellé kapott kabala gyerekkori emlékeket is idézne.

 

Ifjabb Kertész György - aki édesapja helyett a Facebookon követi az eseményeket - 14 éves volt a történetek születésekor. Ő és öccse voltak az első kritikusai. Emlékei szerint édesapjuk olyan lelkesedéssel és tempóban dolgozott, hogy gyakran egy nap többször is felolvasta nekik az elkészült „mesét".

„Mit lehet ehhez szólni? Ez a figura sikere!" - válaszolta lapunk kérdésére Vízipók megalkotója, Dr. Kertész György hidrobiológus, az ELTE nyugalmazott tanára. „Nagy megtiszteltetés lenne a mesének és az alkotóknak."

Elárulta, hogy a hetvenes években kétkedve fogadták a sorozat ötletét. A filmstúdióban nem gondolták, hogy a csigák és rovarok életéről szóló mese érdekelheti a gyerekeket. Ő azonban épp azt akarta bemutatni, hogy ezek az állatok egyáltalán nem gusztustalanok, elpusztítandók, hanem részei a természetnek. 

A természet szeretete mellett számos apró tanulságot rejtő epizódok a szerző tudomása szerint 47 országba jutottak el. Ennek ellenére mindössze három széria készült el. A negyedik, téltől tavaszig tartó évad több részének a forgatókönyvét is megírta a szerző. 

A spontán szerveződő kampányban Vujity Tvrtko úgy érzi, hogy részt kell vennie, és ha van rá lehetősége, akkor segít megvalósítani, hogy a lila, légnadrágos pók legyen a hivatalos magyar kabala.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.