Elűzi a gonoszt az üthető szobor

– Amit megjósolt, az tulajdonképpen valóra vált. Új utat nyitott az avantgárd művészek számára. A kibernetikus város pedig lényegében mára több elemében megvalósult, például abban, ahogy a forgalmat sok-sok kamera figyeli, és a közvetített információik révén a közlekedés ütemét szabályozzák. Egy másik eleme épp most realizálódik. A kibernetikus város tervében Schöffer elképzelt egy térdinamikus színházat, amely alatt bevásárlóközpont helyezkedik el. Párizs egyik elővárosában, Nanterre-ben épp most folyik egy urbanisztikai projekt, amelyben a tervezők ezt az elképzelést fel fogják használni. Eljöttek a galériába ötleteket meríteni. Látták a térdinamikus színház tervét és a 300 méter magas kibernetikus fénytorony tervét.

A 90 éves Éléonore Schöffer férje alkotása előtt a Műcsarnokban Földi Imre

– Schöffernek mi volt a célja azzal, hogy a bevásárlóközpont és a színház egymás mellé kerül?

– Nem az, hogy minden egy helyen legyen, hanem a művészet szocializációja. Az emberi intelligencia fejlesztése, amit azáltal kívánt elérni, hogy oda viszi a művészetet, ahol az emberek egyébként is járnak. Ugyanerre példa a SCAM, vagyis az autómobil-szobor, amely bemegy a forgalomba és az autóvezetőket a látvánnyal kibillenti a stresszből. Vagy egy másik példa: az üthető szobor, amelyre ha rácsapnak, fényhatásokat ad, és a gonosz pszichológiáját átváltoztatva az embereket rávezeti a jóra. Egy újságíró egyszer megkérdezte Schöffert,mit gondol,mikor lesz a társadalom kevésbé középszerű? Kétezer év múlva, mondta.

– Tíz éve Budapesten is próbálkoztak üthető szoborral, egy köztéri bokszzsákkal, de szétverték, illetve tömegverekedés tört ki körülötte.

– Akkor nem volt olyan, mint lennie kellett volna.

– Nem inkább a társadalomról mond el sokat az eset? A feszültségekről?

– Lehet, hogy igaza van. De Schöffer szobra tényleg a feszültség levezetésére szolgált. Ráütöttek és a szerkezet villogni kezdett.

– A pesti nem villogott.

– Mert nem Schöffer építette.

– Nekem úgy tűnik, a jövő azért nem egészen úgy valósult meg, ahogy Schöffer vizionálta. Az ökologikus irányt nem vette figyelembe annyira, mint amennyire fontossá vált.

– Ő volt az első, aki nem a földre helyezte műveit, hanem oszlopokra, hogy a növényzetet ne zavarja, és legyen helye az utaknak. A parkolókat föld alá képzelte, és megtervezett egy toronyszerkezetre épített, függőleges egyetemet. Számára a nap volt az energia forrása. Nagyon is épített erre. És a másik, amit fontosnak tartott, az interaktivitás.

– Vagyis, hogy a művek reagálnak a környezetükre?

– Igen, és van egy komplexebb interaktivitás is a kibernetikus szemléletben: maga az univerzum is egyensúlyban van, megbomlik, majd helyreáll és így haladunk előre. Sok-sok tényező játszik közre. És minden új tényező hatással van a fejlődésre.

– Említette, hogy a tervezők,akik Schöffer műtermében jártak, látták nagy álmának, az Eiffel-toronnyal éppen egy magas, 324 méteres Lu miere-toronynak a tervét. A „fény tornyát” a hetvenes évek elején már majdnem megépítették Párizs modern negyedében (La Defense), de végül elálltak a kivitelezéstől. Talán mégis megépül?

– Meg kellett volna épülnie. Az állami garanciát Pompidou elnök meg is adta, időközben azonban meghalt, s a következő elnök nem kedvelte a kortárs művészetet, az Élysée-palotából is megpróbálta kivitetni a kortárs alkotásokat. Majd következett két energiaválság, amely megváltoztatta nemcsak az árakat, de az emberi mentalitást is. Ennek a toronynak meg kell valósulnia, de már egészen biztosan nem úgy, ahogy Schöffer elképzelte, hisz azóta új technológiák születtek. A mi időnket nem az Eiffel-, hanem a Schöffer-torony szimbolizálhatná. Egyszerre szimbóluma a fénynek, a XXI. századnak, a kommunikációnak, a testvériségnek, tehát mindenképp meg kell valósuljon.

– Napirenden van?

– Nem. Nem, bár épp most ismét érdeklődés mutatkozik a projekt iránt. Én mindent megteszek, hogy felépüljön.

– És mi történt a világ első autószobrával, a híres SCAM autóval?

– Sajnos nem tudjuk, hol van. Ugyanis tárolni kellett valahol, a férjem egy autóverseny-pálya garázsában helyezte el, ahol bérleti díjat kellett fizetni. De mivel a művészek nem bankárok, nem bírta fizetni egy idő után, így nem tudjuk, mi lett a kocsival.

– A gyűjtemény, amely most eljött Budapestre, Nicolas Schöffer párizsi műtermének az anyaga. De úgy tudom, nem oda kerül vissza a kiállítás után.

– A műhely egy része van itt. És valóban, a budapesti kiállítás után Belgiumba, Liege-be kerül az anyag egy ott alakuló, új múzeumba. Mert 1961-ben ott épült meg az első kibernetikus torony, és a belga állam azt szeretné, ha ott lenne minden Schöffer-mű, az archívumokkal együtt.

– Miért nem Magyarországon?

– Magyarországon már van egy múzeum, amely 1980-ban, Nicolas Schöffer szülőházában létesült Kalocsán. A közelmúltban bővítették egy kortárs kiállítóhellyel. A vendégkönyvben olvasható egy bejegyzés egy amerikai nagykövettől, miszerint ilyen Amerikában sincs.