galéria megtekintése

Afrika üzen

1 komment


Horváth Gábor

Azért az már valami, ha egy zenész temetésére egymillió ember megy el! Fela Kuti persze nem egyszerű zenész volt, hanem a művészetet politikai aktivitással ötvöző ideológus és showman, kicsit olyan, mint egy óceánnal arrébb Bob Marley. Ő találta ki az olykor afrojazznek is nevezett afrobeatet.

Lagosban minden ősszel egyhetes zenei fesztivál ünnepli Fela Anikulapo Kuti életét és művészetét. Tábornokok jönnek, elnökök mennek, de Nigéria legnagyobb fia egy kétszázszor letartóztatott, háromnegyed holtra vert, végül AIDS-ben meghalt szexmániás muzsikus, aki jobban megragadta Afrika lelkét, mint akárhány politikus vagy hittérítő. Ne vezessen félre minket, hogy Európában vagy Észak-Amerikában alig ismerik! Afrikában Fokvárostól Kairóig mindenhol otthon van, dalait a mai napig használják a korrupció és az önkény ellen lázadó fiatalok, és egy egész, földrészeken átívelő zenei irányzat is fűződik hozzá. „Azt akarom, hogy az emberek táncoljanak, de közben gondolkodjanak is" – mondta egy interjúban, és biztosan örülne, ha látná, hogy a mai nigériai fiúk és lányok pont ezt teszik az emlékének szentelt „Felabration" idején.

Tehetős középosztálybeli családból jött, a papa jól zongorázó protestáns lelkész volt, a mama baloldali politikai aktivista, az egyik első afrikai feminista. Két bátyja országosan ismert orvos, unokatestvére pedig Wole Soyinka, az első afrikai irodalmi Nobel-díjas. Őt is orvostanhallgatónak küldték Londonba, de inkább trombitálni tanult a Trinity College of Musicban. Nem lehet csodálkozni rajta, otthon már az ötvenes évek közepén, gimnazistaként a Cool Cats nevű zenekar énekese volt, a medicinából egyedül a női anatómia érdekelte, de ahhoz nem kellett egyetem. A Trinityn is elege lett az európai mesterek tanulmányozásából, gyorsan megalakította Koola Lobitos nevű zenekarát, amelyben énekelt, szaxofonozott, trombitált, dobolt, és néha még gitározott is.

Fela Kuti
post-gazette.com

 

Fela eleinte a jazz és a ­nigériai „high life" stílus sajátos keverékét játszotta. 1967-es ghánai útja során beszélt először afrobeatről. 1968-ban tíz hónapos amerikai turnéra vitte a ­Koola Lobitost. Los Angelesben két erős hatás érte: a fekete büszkeség és a modern dzsessz. Az Afrika-szerte értett „pidgin" angolul és jorubául énekelt dalszövegei politikusabbak, fúvóskórusai merészebbek lettek.

A zenekart előbb Nigeria-70-re, majd Afrika-70-re keresztelte át (később lesz még Egypt-80 is), és amikor lebuktak, hogy munkavállalási engedély nélkül koncerteznek, az ügyvédek javaslatára gyorsan összehoztak egy lemezfelvételt is. Ekkorra már kialakult a két basszusgitárból és jó pár ütősből álló ritmusszekció, a két baritonszaxofonnal felálló dzsesszes fúvóskar, megjelentek a több énekes és táncos által kreált show-elemek, kezdett összeállni a „folyamatos groove", azaz az egyre fokozódó és bonyolódó, de mindig táncra alkalmas zenei szövet, amely aztán olyan híressé tette.

Hazatérve Lagosba, megalapította a Kalakuta Köztársaságot, ahol együtt élt zenészeivel, táncosaival – no meg énekes- és táncosnőivel. Saját stúdiót rendezett be, Szentély néven éjszakai klubot nyitott, ahol a koncertek afrikai vallási szertartásokkal keveredtek. Újra felfedezte joruba gyökereit, szocialisztikus és pánafrikai eszméket hirdetett, zombikhoz hasonlította a tábornokoknak vakon engedelmeskedő katonákat, lemezborítóján vámpírként jelent meg Ronald Reagan és Margaret Thatcher. Indulni akart az elnökválasztáson, de nem hagyták. A katonai kormányzat elleni tiltakozásként kikiáltotta Kalakuta „függetlenségét".

Válaszul ezer katona ostromolta meg a kommunát, Felát eszméletlenre verték, koponyatörést szenvedett, és csak az egyik tiszt közbeavatkozásának köszönhető, hogy nem ölték meg. Anyját viszont kidobták az utca túloldalán lévő háza emeleti ablakából. Amikor a 82 éves asszony belehalt sérüléseibe, Fela a katonai junta központi laktanyájához vitette a koporsóját. Mint egy méltatója mondta, sosem kötött kompromisszumot, sosem hátrált meg, mindig az afrikaiak egyenlőségének, jobb életének reménye lebegett a szemei előtt. Ha Nigériában nagy néha polgári kormány került hatalomra, Fela Kutinak is könnyebb volt az élete, aztán általában gyorsan jöttek megint a tábornokok, a zaklatások és letartóztatások. 1984-ben például hosszú börtönre ítélték, húsz hónappal később az Amnesty International közbenjárására szabadult.

Közben kiadott nagyjából ötven lemezt, és folyamatosan koncertezett is. Mivel számai negyed, fél, sőt akár egész órán át tartottak, továbbá fellépésein utálta előadni a már lemezen lévő dalokat, Európában vagy az amerikai piacon szinte jelen sem volt, miközben Afrikában mindenki ismerte. Ellenállhatatlan energia áradt belőle, aminek a zenén és a politikán kívül egy harmadik terepe is volt: közös szertartás keretében feleségül vette mind a huszonhét nőt, akivel már amúgy is együtt élt a Kalakuta Köztársaságban. Interjúiban nem hagyott kétséget, mi késztette erre: kizárólag a szex. Az is vitte el. 1997-ben, 58 éves korában az AIDS szövődményei ölték meg. Felvett neve, az Anikulapo jorubául olyasmit jelent, hogy „halálát tarisznyájában hordozó", azaz olyan valaki, aki maga dönt sorsáról. Temetésére egymillióan mentek el.

Dzsesszlegendák sorozatunk további epizódjait itt olvashatják: >>> 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.