A két világháború közötti Párizs mindenfajta művészet és főleg az avantgárd mozgalmak fővárosa. A nagy nonfiguratív mesterek között szerepelt kiállításokon a francia fővárosban élő Martyn Ferenc festő és Beöthy István szobrász is.
Egy 1976-os párizsi emlékkiállítás statisztikája szerint Martyn Ferenc kétszer, Beöthy István hatszor szerepelt az Abstraction – Création valamelyik kiállításán vagy a folyóiratában. Ez volt az a nemzetközi művészszerveződés, amely a nagy avantgárd lázadások és elcsitulások után, 1931-től összekapcsolta, hogy ne mondjuk, összebékítette az egykor kizárólagosságra törő irányzatokat; az immár mindenféle nonfigurációt befogadó csoportnak egyaránt tagja volt Brancusi és Mondrian, Moholy-Nagy és Kandinszkij; nem is kell a csak később világhíressé vált neveket sorolni minősítés gyanánt.
 |
| Martyn Ferenc: Vitorlás fekete lobogókkal, 1940 |
Beöthy és Martyn tehát a legjobb helyre csatlakozott. Nem azért,mintha a két magyar 1925–26-os emigrációja óta nonfiguratív szobrászatot és festészetet művelt volna a francia fővárosban; a négy év Képzőművészeti Főiskola után érkező Beöthy például még sokáig őrzi a természeti látvány emlékeit. A Támadás (Hérosz) bronza ívelő, feszes formákkal, de még egészen a cselekvő férfialakkal teremt hatalmas aktivitást. A kezek-karok áramvonalas csonkokká tömörödnek, akárcsak Az öröm legömbölyített végtagjai, még az 1937-es Fallikus forma is az elvonatkoztatásnak, a stilizálásnak azon a fokán marad, amelyet a cím kifejez.
