galéria megtekintése

Este pislákoló lámpafény, ezt nyújtaná Gyurcsány Ferenc

34 komment


Bita Dániel

Ingyen vizet és áramot ígért a legszegényebbeknek a munka ünnepe alkalmából Gyurcsány Ferenc. Tóbiás József is a jóléti rendszerváltás elmaradásáról beszélt május 1-jén a Városligetben.

„Táncolj, gyere táncolj még!" – énekelte Szűcs Judith a városligeti nagyréten, az MSZP majálisán. A komoly mozgásművészeti teljesítményre efféle buzdítás nélkül is képes Gyurcsány Ferenc néhány perccel később kezdte beszédét a Közlekedési Múzeum előtt felállított DK-színpadon. Elhallatszott odáig a következő Szűcs Judith-dal szövege is:

„Kezdjünk új életet, kezdjük úgy, hogy elmegyek, hidd el így lesz jó, kezdjünk új életet, mától én mondok nemet, és ez így lesz jó."

A magyar baloldal elmúlt évekbeli történetét hibátlanul összefoglaló szám után már Gyurcsányé a figyelem. Azt mondta, 1956 és 1989 között háromszorosukra nőttek a reáljövedelmek, azóta viszont szinte változatlanok, a rendszerváltás jóléti teljesítménye kiábrándító, bár nem kell éveket várni egy telefonra, az emberek többségének nem lett könnyebb az élete, nem jut több az asztalra.

 

A létminimum 93 ezer forint, míg a nettó minimálbér 67 ezer, ez olyan „égbekiáltó erkölcstelenség", amin változtatni kell: öt év alatt elérni, hogy senkit se dolgoztassanak az önfenntartáshoz szükséges pénznél kevesebbért – mondta a DK elnöke. A tavaly nettó százezer forintos minimálbérrel kampányoló baloldali összefogás egyik résztvevőjétől ez nem is olyan bátor program.

Nem úgy az ingyen víz és elektromos áram ötlete.

Pedig a volt miniszterelnök szerint a Fidesz rezsihazugságával szemben „rezsiigazságra" van szükség. Bár most csak a levegő van ingyen, a DK azt szeretné, hogy a minimális emberi szükségleteket fedező ivóvíz- és áramfogyasztás is ingyenes legyen, azaz háztartásonként az első két köbméter vízért és az első 50 kWh elektromos áramért ne kelljen fizetni, majd a díj sávosan emelkedjen.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Gyurcsány szerint napi egy pohárnyi vagy egy tál leveshez szükséges mennyiségű vízért, az este pislákoló lámpafényért nem szabad pénzt kérni, aki meg a medencéjét akarja megtölteni, fizessen többet.

A volt kormányfő további meglepetést keltett azzal, hogy háromszor idézte a Bibliát, sőt Jakab apostol szavaival („Adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van") a rezsicsökkentés teológiai megalapozását is elvégezte a KDNP helyett.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Gyurcsány elárulta, már nem tud úgy bemenni egy boltba, hogy ott ne orbánozzanak. „Már nem gyurcsányoznak, hanem orbánoznak" – üzente a jelenlegi miniszterelnöknek némi elégedettséggel.

Az MSZP mintha depolitizálni akarta volna az idei május 1-jét. Színpadukon a Családi majális felirat volt olvasható, és semmi, ami arra utalt volna, hogy a szocialisták rendezvényén vagyunk. A könnyűzenei koncertekre sokan össze is gyűltek, bár valószínű, hogy az ask.fm közösségi oldalon 2,4 millió lájkot összegyűjtő és 30 ezer kérdést megválaszoló Szabyest rajongótáborának és az MSZP bázisának nincs közös halmaza, mivel az előbbiek még nem szavazókorúak. Utána Gáspár Laci következett, akiről megállapíthattuk, hogy verbális teljesítménye alapján bőven helye lenne az MSZP második vonalában, majd a hegedűzenét merész csípőmozdulatokkal ötvöző Princess trió lépett fel.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A közönségen végignézve világos, hogy sokan csak nézelődni jöttek, nem fogyasztani, ami érthető, hiszen két sült kolbászért (mustárral, kenyérrel és uborkával), valamint két korsó sörért négyezer forintot kellett fizetni.

Amikor a beszédek következtek, a jelenlévők egyharmada távozott. Ők kimaradtak abból, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke elmesélte, mekkora dolog számára ezt a pozíciót birtokolni, mivel Kiskunmajsáról származik.

Az MSZP rendezvényén
Az MSZP rendezvényén
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Kunhalmi szerint az Orbán-kormány azt a reményt veszi el sokaktól, hogy hittel és elszántsággal megvalósíthatják az álmaikat. A fővárosi elnök ugyanakkor kissé belebonyolódott abba, hogy a Fidesz pontosan mit képvisel, mivel szerinte

a kormánypárt a száz évvel ezelőtti világot hozná vissza, és újjáépíti a feudalizmust.

Tóbiás József, az MSZP elnöke többkulcsos adórendszer bevezetését és a szakszervezeti jogok bővítését szorgalmazta, illetve azt, hogy a férfiak is mehessenek nyugdíjba negyven év munkaviszony után. Gyurcsányhoz hasonlóan beszélt arról, hogy a demokratikus átmenet és az uniós csatlakozás ellenére a jóléti rendszerváltás adósság maradt. Utalt arra, hogy az MSZP 1994-es és 2002-es győzelme idején is ott volt a városligeti nagyréten, ahogy a választási vereségeket követően is, amelyek oka szerinte az volt, hogy a párt önmagát, és nem az embereket tartotta fontosnak.

A beszédek végén a tombola győzteseit hirdették ki. A fődíjat annak kellett volna odaadni, aki akár csak egy gondolatot is képes volt felidézni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.