– Milyen tapasztalatai vannak magyar fotográfusokkal? Például a Magnum ügynökségnél, amelynek egyik alapítója Robert Capa volt.
– André Kertésszel, a legendás fotográfussal nem sokkal azután találkoztam, hogy New Yorkba költöztem a harmincas éveim elején. Viszont még ma is élvezhetem a lobbyban kiállított fotóit. Capával vagy Brassaival sajnos sohasem találkoztam, azonban a munkáik ugyanúgy hatással voltak a saját képeimre, mint az egész fotótörténetre.
– Hogyan befolyásolta munkáját a digitális fotózás elterjedése?
– Képeim nagy részét filmre készítettem, de mára teljesen elragadott a digitális technika. Ennek praktikus okai vannak, például hogy olyan alacsony fényben lehet dolgozni a segítségével, mint azelőtt soha. És ez elhárított néhány technikai problémát, ami lehetővé teszi, hogy olyan szabadon dolgozz, ahogy akarsz. Már ami a témával való gyors kölcsönhatást illeti. Ez igazán élvezetes.
– Önnek sikerült elcsípnie a világ egyik legszebb tekintetét az Afgán lány című fotóján. Tizenhét évvel a kép elkészülte után újra megkereste a lányt. Mi történt azóta vele?
 |
| Steve McCurry |
– Életem egyik leghihetetlenebb élménye, hogy meg tudtam találni Sharbat Gulát az eltelt évek után és segíthettem őt és a gyerekeit. Amikor újra megtaláltam, már férjhez ment, a férje egy pékségben dolgozott, három gyerekük volt és viszonylag békében, kényelemben éltek.
– Mit gondol, vajon azt az intenzív zöld színt, ami a lány szeméből sugárzik, nem okozhatták a körülötte lévő zöld falak?
– A szeme világít, ez a lenyűgöző, fénylő, éles és hihetetlen tekintet. Ez a valóság. A kép többértelmű, mert Gula nem igazán komoly, de nem is mosolygó vagy rosszalló. És ott ez a hihetetlen fény. A háttér színe, a kendő, és a szakadt kendőből jövő vörösség. Van egy kis szennyeződés is az arcán, és így az egész azt az érzést kelti, hogy még ha teljesen szegény is, ő valójában egy csinos, vonzó, kissé riadt, de magabiztos és lélekben erős nő. Ezeknek az elemeknek az összessége alkotja ezt a meglepő portrét, mely azt a hatást kelti, mintha a lány tekintete belénk hatolna.
– Mit válaszol azoknak, akik szerint mindig ezt a fotót szeretné megismételni?
– Nem értek egyet ezzel a feltételezéssel.
– Hogyan férkőzik azok bizalmába, akikről portrét készít?
– Egy jó portré feltár valamit az emberből. Kivárom úgymond a „védtelenség" pillanatát, amikor feloldódik a portréalanyaim feszültsége, és megpróbálok közvetíteni valamit a személyiségükből. Áldozok időt arra, hogy elérjem, lehetőleg kényelmesen érezzék magukat az objektív előtt, és kialakuljon valamilyen kontaktus, bizalom az irányomban. Az igazi erő azokban a pillanatokban van, amikor ez elkezd létrejönni.
Névjegy
Steve McCurry
fotográfus. 1950-ben Pennsylvaniában, az Egyesült Államokban született. Eredetileg filmesnek készült, de az egyetem után, a 70-es évek közepén a fényképezés kezdte érdekelni. Eleinte helyi lapok fotósaként dolgozott, majd szabadúszóként Ázsiából, főleg Indiából, Pakisztánból, a szovjet megszállás előtti Afganisztánból küldött felvételeket. Leghíresebb képét 1984-ben, az afganisztáni szovjet invázió idején készítette egy pakisztáni menekülttáborban Sharbat Guláról, az „Afgán lány"-ról. A kép 1985 júniusában jelent meg a National Geographic címlapján, s a magazin történetének leghíresebb fotója lett. Munkásságának középpontjában az emberábrázolás áll.
