Érdekes, hogy egy hiteles emlékhely mégis ide került a külvárosba, ahol Batthyány soha nem járt. Azokon a köveken viszont járt, az utolsó léptei kötődnek hozzájuk. Ezek ugyanis egykori cellájának kövei. Annak a cellának a padlózata, amely neki jutott a hatalmas Újépületben, abban az ormótlan nagy kaszárnyában, amely egykor az egész mai Szabadság teret elfoglalta.
A lapok talán örökre elvesztek volna, ha 1897-ben egy kispesti lakos, Szombatfalvy Albert rendőrfelügyelő nincs résen, és a kaszárnya bontásakor jó hazafiként meg nem vásárolja őket a cellaajtóval együtt, hogy aztán saját házában találjon helyet nekik. Hozzá verset költött, kőbe vésette, s ezzel tudatta vendégeit, valamint az utókort a kőlapok becséről. Furcsa magánemlékhely lett ez, a kispesti Kossuth Lajos utca 29.-ben, nem tudom, milyen érzés lehet minden egyes nap azzal az érzéssel átsétálni, megállni a veranda kövein, hogy örökké Batthyány utolsó léptei visszhangoznak rajtuk.
 |
Reviczky Zsolt / Népszabadság
|
S talán nemcsak a vértanú léptei, de vércseppjei is érték e köveket, hiszen mint ismeretes, a kivégzés előtti éjjel, a felesége által becsempészett női tőrrel a fogoly megsebezte magát a nyakán. Sebei miatt állhatott végül a bitófa alól a kivégzőosztag elé. Batthyány Lajos kivégzése 1849. október hatodikán délután történt, öt óra körül. Három halálos lövés érte, közülük egy a fején. A holttestet a kivégzési szabályzat szerint három óra hosszat hagyták a vesztőhelyen, amely akkoriban a kaszárnya északkeleti sarka melletti sétatér volt.
Itt áll ma a Batthyány-örökmécses. Felállítását az Újépület lebontása után, 1905-ben, egy október 6-i emlékülésen javasolta a fővárosi törvényhatóság, és 20 ezer koronát meg is szavazott az alkotásra. A pályázatot 1907-ben Pogány Móric építész nyerte meg egy a mostaninál monumentálisabb mű tervével. Eszerint az örökmécses egy vaskos, egyiptomi jellegű obeliszk lett volna, méreteiben körülbelül akkora, mint a Szabadság téri, jelenlegi szovjet emlékmű.
A négy oldalról áttört oszlopcsúcson, rács mögött lobogott volna a láng. Az oszlop tövében, a négy sarkon pedig négy kőalak, négy gyászoló hölgy állt volna. Hanem a tervezett költségek messze meghaladták a húszezer koronát, s újabb támogatások szükségeltettek a megvalósításhoz. Utóbb az oszlopot már eozinmázas kerámiából képzelték el, ami tovább növelte a költségeket. Mire a pénz lassan összegyűlt, kitört az első világháború, és a hadiköltségvetés elsöpörte az emlékműállítást.
Csak 1925-ben merült fel újra. A korábbi pályázatnyertest kérték fel alternatív, olcsóbb tervek benyújtására, melyek közül a ma is látható, klasszicizáló, emberléptékű változatot fogadták el. Végül ezt állították fel 1926. október 6-án, az utolsó ’48-as honvéd, Lebo István jelenlétében. Az örökmécses a negyvenes években háborúellenes tüntetések helyszíne lett, majd a nyolcvanas években a rendszerbíráló, liberális értelmiség tüntetett több alkalommal az emlékhelynél 1848–1849 apropóján.
Az utóbbi időben az örökmécses történelmi emlékhely címet kapott, így egyike az ország negyvenhét hivatalos történelmi emlékhelyének. Idén a környezetét is rendezi az V. kerület: a Báthory utca, Hold utca és Aulich utca által határolt, közel 2000 négyzetméteres területen a járda, a tér és az útpálya is új, világos kőburkolatot kap, zöldszigeteket és nyolc új fát is telepítenek, valamint új utcabútorokat is elhelyeznek a téren. A mécses építményét ez nem érinti, hiszen az nem a kerületé.
Valamiért kíváncsiak lettünk, vajon ki üzemelteti? Tényleg mindig világít-e? És tulajdonképpen mi is világít? Megtudtuk. Kezelőjénél, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-nél elmagyarázták, hogy az örökmécs piros ablakai mögött három 15 wattos izzó világít éjjel-nappal, melyeket havonta ellenőriznek és körülbelül évente egyszer-kétszer cserélnek. A fogyasztás alapján azt is kiszámolták nekünk, hogy mennyi lehet az éves áramköltsége: mindössze 12 ezer forint, amit a főváros fizet. Ennél már a LED sem lenne sokkal gazdaságosabb.
 |
| Koszticsák Szilárd / MTI |
Batthyány holttestét erről a helyről 1849. október 6-án már a sötétedés beállta után szállították a Rókus kórházba, ahol elvégezték az ilyenkor szokásos beavatkozásokat. Itt jelentkezett a józsefvárosi plébános, Szántófy Antal, hogy a holttestet a pesti ferencesek templomába szállítsa. A kórházigazgatónak azonban megtiltották, hogy a testet odavitesse, mert a hatalom jeltelen sírban akarta elföldelni Batthyányt a városon kívül, a köztemetőben.
Szántófy mintha ezt akarná végrehajtani, segédeivel színleg megásatta a sírt a józsefvárosi temetőben, és este tíz óra tájban ki is adták neki a tetemet, hogy odavigye. Ki is léptek a koporsóval a városi vámon, majd a temetőbe érve, arra hivatkozva, hogy nem elég mély a sírgödör, a pap visszafordította a halottas menetet, de azt színlelve, mintha elvégezték volna küldetésüket. A vámos visszafelé már nem nézte meg a kocsit, így a koporsó visszatért a városba, s szerencsésen eljutott a ferencesek templomáig, ahol Dank Agáp házfőnök a kriptában egy sírfülkébe rejtette.
Vörös mészkő fedlapjára később rávésték: „1849-ben, okt 6-án az Urban elhunyt G. B. L. Áldás és béke hamvaira” A táblát azonban írással befelé fordítva helyezték fel. Tíz éve, amikor lent jártam a kriptában, ezt a táblát szinte ugyanúgy a falnak támasztva találtam, mint azt 1870-ben a Vasárnapi Újság lerajzolta abból az alkalomból, hogy a sírt kibontották és Batthyányt a Kerepesi úti sírkertben újratemették.
Akkori látogatásom idején még borzasztó állapotok voltak a kriptában, sok helyen feltört sírboltokban nyugodtak a szétporladt testek, ahogy a háború óta, a megszállók fosztogatásai után maradtak. A lejutás is kaland volt: egy pincelabirintuson át botorkáltunk a kriptáig, mert a kriptalépcsőt, amit a XIX. században használtak, elfalazták, s azóta elfelejtették, hol van. Megmutattam a Vasárnapi Újság illusztrációját, melyen pontosan beazonosítható volt.
Most, amikor erre a cikkre készülve megint ott jártam, már az újranyitott, régi lépcsőn jöhettem le. A kriptát is szépen felújították 2006-ban, a Batthyány-emlékévre készülve. Ma már látogatható. Bejárata a Ferenciek bazárának Kossuth Lajos utcai kapualjában található, ahonnan először is egy modern urnatemetőbe jutunk, majd innen tovább, a mondott lépcsőn át a régi kriptába.
Tiszta, világos és kulturált emlékhelyen találjuk magunkat. De azt a falat, amelynek egyik alsó fülkéjében Batthyány nyugodott a kivégzés után, szétbontották, s a helyére pontosan ugyanolyan osztásokkal egy pengefalat építettek, amelynek mögé lehet menni. S ha mögé lépünk, mintha az egykori sír belsejében lennénk, belülről olvashatjuk a Batthyány sírnyílására, pontosabban a pengefalon visszaidézett rekonstrukciójára felszerelt, eredeti GBL-táblát, ahogy valaha volt.
Ez az építészeti megoldás sajnos a hitelesség rovására ment, de a történelmi pillanat még így is átélhető. Egyre többen tudnak róla, és jönnek emlékezni. A kripta titka már a kiegyezés előtt nyílt titokká vált, utána pedig arra is lehetőség adódott, hogy Batthyányt méltóbb helyre temessék. Így hát a sírt 1870. március 29-én felnyitották.
„A sírbolt szabad terére kihozatván a koporsó teljesen széthullott, a tetem is már nagyon enyészetnek indult. Az elhunytnak szép, nagy szakálla azonban teljes épségben fennmaradt. (…) A koponya már szétmállott, de még mindig meglátszik azon a golyó helye, mely a nemes éltet kioltá. A hulla fekete ruhába volt öltöztetve, s az öltözetdarabok közül a posztómellény maradt meg legjobb épségben. Azonban a fekete bársony kabát, melyben a vértanú elhunyt, szintén megismerhető... (…) Az eredetileg fehér faforgács, melyen a gróf feje nyugodott, vörössé vált” – olvasható a Vasárnapi Újságban.
|
Reviczky Zsolt / Népszabadság
|
Batthyány Lajos újratemetését 1870. június 9-én rendezték. Bronzkoporsóban ravatalozták fel a ferencesek templomában, majd hatlovas hintó vitte hamvait százezres tömeg kíséretében az akkor még új Kerepesi úti temetőbe. A mauzóleum még nem épült fel. Két hónappal később bírálták el a tervezésére kiírt pályázatot, melyet az ifjú Schickedanz Albert (a Műcsarnok, a Szépművészeti és a Hősök tere későbbi tervezője) nyert meg. A terv kicsit más, mint amilyennek a síremlék 1874-re felépült.
Tetejére például a terv szerint Batthyány ülő szobra került volna, ehelyett azonban csak portré domborműve látható. A tervezett kőoroszlánok sem kerültek a síremlékre (csak 2001-ben). Ettől függetlenül a mauzóleum a temető első jelentős sírépítménye volt. Itt nyugszik 1874. május 26. óta a vértanú miniszterelnök. Hogy milyen körülmények között, azt a Nemzeti Örökség Intézetének – melynek jogelődje, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkársága vezette szakmailag az évekig tartó felújítást – segítségével sikerül megtudnunk.
Amint felnyílt a kripta vasajtaja, a lefelé vezető lépcsőn egy klasszikus egyszerűségű, fehérre meszelt falú, tágas terembe jutottunk, Két végén alacsony, karzatszerű emelvény, hosszú oldalain pedig egy-egy tágas, boltíves sírkamra, melyben egyik oldalon Batthyány, másik oldalon felesége, Zichy Antónia koporsója helyezkedik el, az emelvényre fektetve. És még három koporsó, hiszen további három családtag is nyugszik itt: fiuk, Elemér, lányuk, Ilona és a hároméves korában elhunyt unokájuk, Beniczky Lea.
Azonnal feltűnt, milyen meleg van. Amiatt, hogy a falakat a felújítás óta folyamatosan, beépített fűtőszálakkal szárítják. Azelőtt ugyanis állandóan nedvesedtek, tele voltak vízzel. 2007 februárjában, a bicentenáriumi ünnepség idején a kriptába le sem lehetett jönni, mert állt benne a víz. Több hektolitert szivattyúztak ki, a falakat pedig párátlanítók segítségével kiszárították és azóta is szárazon tartják.
Batthyány Lajos koporsója arany oroszlánfejekkel és koszorúval díszített, lábakon álló, barna fémkoporsó, tetején egy arany tölgykoszorún nyugvó törvénykönyvvel, ezen kívül pedig egy nemzetiszínű kokárdával és Csepel piros-kék szalagjával. Bár utóbbiak nyilván csak alkalmi díszek. A nemzeti színekre utal az a versike is, amely réztáblára vésve olvasható a koporsó fedelén.
