"Nemzetközi szinten elismert zsidó értelmiségi vagyok."
– A pragmatista esztétikából teljesen egyértelmű, hogy elutasítja a magas művészet és a populáris művészet, illetve a tömegkultúra radikális szétválasztását. Mi a véleménye Theodore Adorno kultúriparra vonatkozó kritikájáról?
– Hétköznapi kontextusban természetesen gyakran különbséget teszünk a magas művészet nagyra becsült klasszikus művei és az olyan művek között, amelyeket a széles hallgatóság szórakoztatására szántak. De nem létezik világos és végérvényesen rögzített határvonal vagy lényegi különbség. Ami korábban a populáris szórakoztatáshoz tartozott (görög tragédia, Shakespeare-dráma, Charles Dickens regényei), azt később a magas művészethez sorolták. Az a tény, hogy sok populáris alkotás pusztán kommerciális és felszínes, nem jelenti azt, hogy egyetlen populáris művészi alkotásnak sincs esztétikai értéke. Az én pozícióm a meliorizmus: a populáris művészetet nem tartom se tökéletesen jónak, se tökéletesen rossznak. A meliorizmus álláspontja szerint a populáris művészetet fejleszteni kell, mivel rendelkezik a jobbá válás potenciáljával, és néha értékekben is igen gazdag, de gyakran szenved esztétikai hibáktól, amelyek javítást igényelnek.
– Minden filozófust különböző gondolkodók munkássága befolyásol szellemi fejlődése során. Kik azok, akiknek a munkássága kitüntetett szerepet játszott az intellektuális fejlődésében?
– Ha a gondolkodókra korlátozom válaszom, akkor is igazán szerencsésnek tarthatom magam, hogy személyesen ismerhettem három olyan kiemelkedő XX. századi gondolkodót, aki lehetővé tette karrieremet. Richard Rorty inspiráló példájával térített át az analitikus filozófiáról a pragmatizmusra, és segített, hogy meglássam Dewey műveinek speciális értékét. Arthur Danto megmutatta, hogy az esztétikának nem kell feltétlenül a művészet régi alkotásainak hagyományos elméleti megragadására korlátozódnia, hanem aktívan bekapcsolódhat a legidőszerűbb és leginkább progresszív művészeti tevékenységek gyakorlatába, miközben a kortárs műalkotások gyakorlati kritikájában is részt vesz. Ha saját generációjából és annak szellemi szintjéről valaki foglalkozhatott Andy Warhol és Jean-Michel Basquiat műveivel, akkor miért ne vizsgálhatná valaki az én generációmból Grandmaster Flash és a Public Enemy művészi tevékenységét? Pierre Bourdieu pedig azért vált döntő jelentőségűvé filozófi ai munkásságomban, mert megmutatta nekem, hogy a művészi alkotást és tapasztalást, valamint a művészet világ mechanizmusait milyen mélyen alakítják és strukturálják azok a társadalmi intézmények és politikai ideológiák, amelyek a művészetvilágon túl találhatók.
– Mit gondol arról, hogy saját filozófiai projektje, a szómaesztétika időközben nemzetközi filozófiai mozgalommá vált, pontosabban átkerült a filozófia és az esztétika területéről az interdiszciplináris mezőre?
– Amikor először felmerült bennem a szómaesztétika eszméje, úgy véltem, hogy a filozófiai esztétika egyik része lesz, de ezt rosszul gondoltam. A szómaesztétika interdiszciplináris területté vált, mivel a test – mint eszközeink eszköze és tapasztalásunk központi helyszíne – döntő kapcsolatban áll mindazokkal a diszciplínákkal, amelyek az emberi gyarapodással foglalkoznak: nemcsak a művészettel, hanem a politikával, a neveléssel, valamint a történelem- és társadalomtudományokkal éppúgy, ahogy az egészségügyi tudományokkal és még a technológiával is. Valójában a közelmúltban folytatott munkám a gyakorlati szómaesztétika terén jórészt az ember és a számítógép interakcióját tervező szakértőkkel történő együttműködésből állt. Ezek a szakértők olyan technológiai eszközök tervezésének stratégiáit kutatják, amelyek szómaesztétikailag jobban használhatók, mint a jelenlegi technológiánk, azaz olyan eszközöket terveznek, amelyek segíthetnek testünk individuális monitorozásában vagy szomatikailag előnyösebb teljesítmény elérésében. Természetesen nem a tervezésben segítek nekik, hiszen ehhez nem értek. Ehelyett inkább olyan két-három napos műhelyszemináriumokat tartok a tervezőknek a testi tudatosságról, amelyek javíthatják szomatikus tudatosságukat, és ennek révén szomatikailag jobb terveket készíthetnek. E tevékenység interdiszciplináris jellege és az elért eredmények iránti fokozódó nemzetközi érdeklődés következtében a szómaesztétikának e téren is saját folyóirata jelenik majd meg a dániai Aalborgban az év második felétől. Másrészt már létezik egy aktív szómaesztétikai Google-csoport, amelyhez elvileg mindenki csatlakozhat. Ha olyan tágan fogjuk fel a filozófiát, mint az élet erkölcsi művészetét, amelyet az a kritikai vizsgálódás irányít, amely mind az egyén, mind a társadalom tekintetében az esztétikailag kielégítőbb életforma elősegítését célozza, akkor mindazok a különböző diszciplínák és tudásformák, amelyek hozzájárulnak az élet e művészetéhez – akkor is, ha kitüntetetten vagy hivatásszerűen nem filozófiai jellegűek –, összefoglalhatók a bölcsesség keresésének ama átfogó filozófiai projektjében, amely azt kutatja, hogyan élhetünk jobb életet.
"A magyar kultúra bámulatra méltó tradícióval rendelkezik a szómaesztétikai gyakorlatok terén."
– Jóval több előadást tartott Közép-Európában, mint más nyugati filozófusok. Miért részesíti előnyben régiónkat, különösen Lengyelországot?
– Érdekes megfigyelés. Nem szoktam összehasonlítani előadói útjaimat más nyugati filozófusokéval. Ráadásul ez lesz az első egyetemi előadói látogatásom Magyarországon. Igaza van abban, hogy különösen aktív voltam Lengyelországban, ahol erőteljesen érdeklődnek a pragmatizmus és a neopragmatizmus iránt. Richard Rorty alapozta meg ezt az érdeklődést, amikor intenzív szakmai kapcsolatba került néhány lengyel filozófussal, és ma már egy Dewey Központ is működik Krakkóban. Négy könyvet publikáltam lengyel fordításban, kulturális magazinok is lehozták néhány írásomat. Könyveimet a kommunikáció eszközeinek tekintem, és ezért érdekelnek olvasóim reakciói. Az egyik ok, amiért júniusban Budapestre látogatok, az új könyvem magyar kiadása. Visszatérve a lengyelekre, nemzetközi szinten elismert zsidó értelmiségi vagyok. Ennélfogva könnyen tekinthetnek rám a szekuláris, gyökértelen, kozmopolita zsidó tipikus sablonján keresztül, amely a huszadik századi antiszemitizmus egyik állandó céltáblája lett. Azt hiszem, hogy bizonyos lengyel értelmiségiek, akik talán bűntudatot éreznek a lengyel antiszemitizmus hosszú története miatt, egyfajta kompenzációként is pozitívan viszonyulnak munkásságomhoz.
– Az elsősorban a Magyar Filozófiai Társaság által szervezett budapesti konferencián, amelyen tizennégy ország gondolkodói vesznek részt, ön lesz az első számú előadó. Emellett megjelenik magyarul a Szómaesztétika és az élet művészete című válogatás, jobbára a közelmúltban írt szövegeiből.Mit remél első magyarországi látogatásától?
– Elsődleges reményem, hogy a néha igazán távoli helyekről Budapestre érkező tudósok biztonságban ideérnek és hazatérnek. A nemzetközi utazás nem könnyű a szóma számára, de a teljes testi valóságot igénybe vevő, valós idejű kommunikáció, amelyet a konferencia és a közvetlen személyes találkozások képesek nyújtani, igazán értékes, és ezért magam is rengeteg szomatikus fáradságot elviselek a szómaesztétikai és filozófiai kutatáshoz kapcsolódó utazásaim során. Ezeket az utazásokat az a remény motiválja, hogy igazán okos emberektől tanulhatok új dolgokat. Saját tanulmányaimat jórészt külhoni országokban és sokféle emberrel való párbeszédes találkozások során folytattam, akik nagylelkűen megosztották velem nézeteiket. A magyar kultúra bámulatra méltó tradícióval rendelkezik a szómaesztétikai gyakorlatok terén. Fiatalkori, izraeli időszakom alatt megismertem Magyarország nagyszerű hagyományait a sport és a fürdőkultúra területén, és személyesen élvezhettem a magyar konyha különlegességeit Tel-Aviv és Jeruzsálem néhány, magyarok által létrehozott kitűnő éttermében. Biztos vagyok benne, hogy a konyha még jobb Budapesten, és remélem, némi sportolással együtt, ezt is lesz időm élvezni.
Krémer Sándor az SZTE BTK filozófia tanszékének tanára, az Aesthetic Experience and Somaesthetics (Esztétikai élmény és szómaesztétika) konferencia szervezője.
