A pincérfiú felfedezése

HARSÁNYI LEVENTE: A legelején a Barátok köztben Vadász Viktor voltam, a fotós. Nem kellett szó szerint mondani a szöveget, na jó, ha fagyizóban folyt a párbeszéd, arról kellett beszélni, nem a bombagyártásról. Bukdácsoltam a végszavak közt, egyet se találtam el sohasem. Elmentem összeolvasni presszókba, éttermekbe, de ott meg úgy éreztem magam, mintha színházban volnék.

MAGAZIN: Mit lehet használni a filmes leckéből a színpadon?

BORBÉLY ALEXANDRA: Nem sokat. De ez nem baj, mert az egyetemi öt év alatt a színházi játékra sok idő jut, a filmre meg kevés.

MAGAZIN: Hogy dől el egy színész karrierje?

BORBÉLY ALEXANDRA: Nagyon jónak kell lennie. Nem lehet az ember elégedett azzal, hogy a főiskolán átment az állatjelenetes vizsgán.

MAGAZIN: Az meg mi?

BORBÉLY ALEXANDRA: Állatokat kellett megfigyelni és utánozni.Máté Gábor, az osztályfőnököm ráeresztette az osztályt az állatkertre. Egyik osztálytársam rám kiáltott: itt vagy, gyere gyorsan! Egy szervál előtt kurjongatott. Szfinxszerű macska, ami normális körülmények között örökké ugrándozik. Négy órán át figyeltem, feküdt és körbejárt. Nekem meg „fejlesztenem” kellett volna a jelenetet. Amikor legközelebb elmentem az állatkertbe figyelni, aludt. Öreg volt és fáradt. Szegény Mici azóta szerintem már nem is él.

HARSÁNYI LEVENTE: Sajnos, a szervált nem tudjuk megkérdezni, hogyan élte meg a találkozást. Nekem is volt vizsgaélményem. Bölcsészetet tanultam kommunikáció szakon Szegeden. Szólt a rektor, menjek közelebb. Amikor közelebb húztam a székem, fennhangon mondta, jöjjön LEGközelebb. Többször kértem, hogy a vizsgán az érdemjegy emelkedése pillanatában azonnal szóljanak. Merthogy megcsúsztam a vizsgákkal, beteg a kutyám, vár az édesanyám. Így kaptam kettest gazdaságföldrajzból, ami a kommunikációs diák álomtantárgya.Megdicsértek: világosan megmondja, mit akar, és megy tovább.

MAGAZIN: Ilyen dumás volt mindig?

HARSÁNYI LEVENTE: Dehogyis. Amikor a 3134-es számú Petőfi Sándor Úttörőcsapatban a Vigyázz! parancs elhangzott, összerezzentem, pedig én voltam a dobos. A színpadtól rettegtem, soha nem mertem felmenni. A középiskolában Kiskapusi Szabolcs osztálytársammal szívesen parodizáltunk tanárokat, de semmi több.

MAGAZIN: Nem akart szerepelni?

HARSÁNYI LEVENTE: Elvégeztem a vendéglátóipari szakközépiskolát, és jelentkeztem a főiskolára, de kiderült, hogy tanulni kell, erre otthagytam, és dolgoztam a család éttermében. Pincér voltam Pesten. Sok pénzt kerestem, sok gyors lefutású barátnőre tettem szert. Haveri viszony alakult ki a vendégek és köztem.

BORBÉLY ALEXANDRA: Tudtad, hogy kinek mit kell mondani?

HARSÁNYI LEVENTE: Jó iskola volt. Leültél mondjuk az étteremben te, előtte nem kaptad meg a szerepet, de ez nem volt rád írva, én sem tudtam rólad előzőleg semmit. Odaléptem, és mint a liftakna, megnyíltál előttem.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

MAGAZIN: Hogy folytatódott a karrierje a felszolgálás után?

HARSÁNYI LEVENTE: Kilencvenhat-hetet írunk, bejárt hozzánk a Dohány utcai Port Said pubba a TV2 első vezérkara, mondták, hogy érdemes lenne a gülüszemű sráccal valamit kezdeni, mert el tudja mondani, mit gondol, és ez már akkor is feltűnt.

MAGAZIN: Ez a romantikus verzió. Felfedezték a pincérfiút.

HARSÁNYI LEVENTE: Jean-Claude Van Damme és Andy Vajna esete. Végül Pörzse Sándor, a TV3 szórakoztató osztályának vezetője egy házibulin 1996 januárjában azt mondta, hogy az Aszfaltbetyár című műsorban az utcán le kellene szólítani embereket, erre szívesen alkalmazna.Három évig csináltuk, szerették a nézők. Így kezdődött.

MAGAZIN: Most mutatták be a Katonában A két Korea újraegyesítését. Miről szól?

BORBÉLY ALEXANDRA: Hát nem arról, amire gondol. Egy francia kortárs, Joel Pommerat párkapcsolati témákat dolgoz fel, válás, szakítás, szerelem, esküvő.

MAGAZIN: Ez a címe, s nincs benne politika?

BORBÉLY ALEXANDRA: Egyszer elhangzik a mondat, nem lövöm le a poént, meg kell nézni.

HARSÁNYI LEVENTE: Két jegyet kérek ma estére. Mit játszol benne? Szereted?

BORBÉLY ALEXANDRA: Nagyon. Többféle karakterben tűnök fel. Van egy bolond lány, akihez bemegy a pszichiáter, és arra kéri, vetesse el a gyereket. De a lány arról beszél, nem teheti, mert a szerelmétől van. Egy másik jelenetben azt kérdik Szirtes Ágitól, miért akar elválni huszonöt év után. Inkább a magány, mint a hiányzó szerelem.

HARSÁNYI LEVENTE: Egyre jobban izgat.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

MAGAZIN: Hogy lett rádiós a tévésből?

HARSÁNYI LEVENTE: Huszti Laci, aki a Rádió 1-ben dolgozott, egy moziban mondta, hogy el kellene készíteni az Aszfaltbetyár rádiós változatát. Mondtam, se tévézni, se rádiózni nem tudok. Nem baj, megoldjuk. Nem kértem a munkáért pénzt, úgy egyeztünk meg, hogyha bejön, utólag kifizethetnek. A műsort szerencsére sokan hallgatták. Ma már tudom, hogy ez milyen erős bázis. A rádiózásban az már fél siker, ha ismerik a neved, mielőtt megszólalnál.

MAGAZIN: Nyitráról származik, a szlovák és a cseh film felé is nyitott?

BORBÉLY ALEXANDRA: Amikor a gyerekkoromról van szó, mindig a cseh filmek és a szlovák mesék ugranak be. Nem akarom elvágni ezt a szálat, már csak az kellene, hogy bejelentkezzek pozsonyi és prágai castingokra is. Jó közönségfilmekre vágyom, mindegy, hogy milyen nyelven beszélnek benne.

MAGAZIN: Mit fog csinálni húsz év múlva?

HARSÁNYI LEVENTE: A fiam Grand Slam-döntőjét nézem, a kamera rám közelít a VIP-szektorban, kiírják: Harsányi’s father. Embertelen méretű aranygyűrű van a kezemen, szivarozom, és hanyagul intek Boris Beckernek... Tudatosan készülök a váltásaimra, sok a bennem rejlő műsorötlet, most egy nemzetközi szintű projekten gondolkodom, amelynek producere lennék. Amúgy tökéletesen elégedett vagyok, ha otthon ülök, egészségesek a gyerekek, reggel Sportot olvasok, hozzá jó kávét iszom a kertben.

BORBÉLY ALEXANDRA: Ez az idill nekem is megfelelne. Elmegyek hozzád látogatóba, az én gyerekeim is ott fognak játszani. Főzöl nekem egy jó kávét.

HARSÁNYI LEVENTE: Te pedig hozol egy juhtúrós receptet.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság