galéria megtekintése

„A nyugdíj nekem a temető”

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 13. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Első üzleti vállalkozása befuccsolt. Amikor kamaszfejjel elkísérte apját annak első indiai útjára, a hajó fedélzetén egy gyékényen kínált pisztáciát és mogyorót senki sem vette meg tőle. A készletet végül maga falta fel. Pár évvel később első munkaadója, egy amerikai geológus azt mondta neki, hogy söpörje fel a laboratóriumot, mire Khalaf Ahmad Al-Habtoor  vérig sértődött. Még hogy ő söprűt meg lapátot vegyen a kezébe? Asszisztensnek vették fel, nem szolgának! A visszautasításra az amerikai megvonta a vállát, alkalmazottja pedig elgondolkodott, hogy egy tisztességes munka sosem megalázó. És senki sem lehet annyira büszke, hogy ne takarítson össze maga után.

Khalaf Ahmad Al-Habtoor Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ma már az 1949-es születésű dúsgazdag üzletember és filantróp nem takarít, hanem inkább utána takarítanak, és egy csapat asszisztens lesi a szavait. Al-Habtoor azt mondja, hogy ő semmit sem változott. – Jobb ruhákat hordok, egészségesen táplálkozom, de ugyanaz az ember vagyok, aki voltam. A munkával szemben alázattal viselkedem, s követem apám tanácsait: mindig nézz annak a szemébe, akivel beszélsz, és sose gondold, hogy különb vagy másnál – mesélte a lapunknak adott interjújában a nevét viselő, az építőipartól kezdve az autókereskedelmen és a szállodaiparon át a médiáig számos ágazatot felölelő üzleti csoport elnöke.

 

Al-Habtoor nem először jár Budapesten, két évvel ezelőtt vásárolta meg a Le Méridien luxushotelt. Most 2012-ben megjelent önéletrajzi kötetének magyar kiadása miatt érkezett.

– Ez nem csak az én történetem. Alapvetően oktatási célból született. Főleg azoknak szánom, akik valamiféle térképet, sorvezetőt keresnek a sikerhez – mondta az igazi self-made man, aki hamar otthagyta a számára túlságosan merev iskolát, hogy aztán mágnásként a minél szélesebb rétegekre kiterjedő oktatás fontosságát hangsúlyozza. Vagyonát 2,5-3 milliárd dollárra teszik, szerepel az amerikai Forbes magazin 500 szupergazdagja között. Igaz, ettől nem boldog, mert a listára drogbárókat is felvettek.

Bár gyerekkorát az indiai filmek és az amerikai westernek határozták meg, igazi bálványát nem egy bolly vagy hollywoodi sztárban találta meg. Az ő hőse a néhai egyiptomi elnök, Gamal Abdel Nasszer (1918–1970) volt, s azért rajongott érte, mert a katonatisztből lett államfő egyesíteni akarta az arab nemzeteket. Al-Habtoor nem tagadta, ő is szívesen látná az arab egységet, különös tekintettel arra, hogy arra másként reagálna Izrael.

A beszélgetésben óhatatlanul szó esik politikáról, hiszen Al-Habtoor is sokat ír könyvében politikusokról, számos fotó örökíti meg olyan ismert személyiséggel, mint II. Erzsébet vagy Jimmy Carter. A volt amerikai elnökkel közös izraeli–palesztin rendezési tervet is kidolgozott, bár azt mondja: a politikától távol tartja magát, e szféra szereplői közül sokakat ugyanis „törvényesen hazudozónak” tart.

Azt viszont nem rejti véka alá, hogy tiszteli az erős vezetőket. Például Vlagyimir Putyint, bár az orosz elnököt nem szereti, különösen azért, mert felelősnek tartja a 200 ezer civil halálos áldozatot követelő szíriai polgárháborúért. – Putyin azonban igazi férfi. Olyan, aki, ha megígér valamit, tartja is a szavát – hangoztatta Al-Habtoor, aki azt tanácsolja az ukránoknak: ne bízzanak túlságosan a Nyugatban, inkább tárgyaljanak az oroszokkal.

A Linda S. Heard segítségével született önéletrajzban a milliárdos őszintén ír a kultúrák közötti különbségről, illetve magánéletéről. Így például arról, hogy nős emberként, Libanonban beleszeretett egy ottani szépségbe, de az utolsó pillanatban visszalépett a második házasságtól, mert rájött, hogy azzal tönkretenné az elsőt.

Azt sem hallgatja el, hogy az általa „nagy nemzetközi háznak” tartott, leginkább a gazdagok és hírességek felkapott játszóterének számító Dubai három generációval ezelőtt egy teljesen más világ volt. Vécéként a földbe ásott vermeket használták, nem egy asszony belehalt a szülésbe, sokan hittek a gonosz szellemekben és a szemmel verésben. Az a világ eltűnt, mert mint mondja a mágnás, a „növekedést” választották. Még az uralkodói család is, sokat köszönhet a néhai Rasid sejknek, aki anno személyesen adott szóbeli engedélyt arra, hogy Al-Habtoor szállodáiban az alkoholtilalom ellenére is lehessen bort, sört felszolgálni.

Hobbija a tenisz, 1998-ban ő rendezett először a térségben női tornát, ezt Nagy Kira nyerte meg. Az egykori magyar profi az Al-Habtoor teniszakadémia vezetőedzője és a tulajdonos rendszeres párospartnere. Veszíteni nem szeret, igaz, gyakran olyan társsal – például Novak Djokoviccsal vagy Viktoria Azarenkával – megy ki a pályára, akivel garantált a győzelem.

A visszavonulásra egy percig sem gondol. – A nyugdíj nekem a temető – mondja nevetve. Szereti meghallgatni igazgatói tanácsait, de a döntéseket maga hozza meg. Mert ő a kapitány, aki sosem hagyja el a parancsnoki hidat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.