A Hazatérés Temploma nevű panoptikum túlmegy az ízlésesség minden határán.
MAGAZIN: Érthető Magyarországon kívülről nézve, ami itt most történik?
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE: Aki nem itt él, nem olvassa naponta az újságokat, és nem vesz részt a mindennapi beszélgetésekben, sosem értheti meg teljesen ezeket a történéseket. Ami számomra világos, az a szörnyű félreértések eszkalációja. És azt is látom, hogy destruktív, ami történik.
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE
SZÜLETETT: 1955-ben Washingtonban. FOGLALKOZÁSA: újságíró, író. A szülei, Hanna és Aladár, Budapesten szerettek egymásba 1940-ben. A külügyminisztériumban dolgozó apját – a szövetségesekkel folytatott titkos tárgyalásai és antifasiszta nézetei miatt – letartóztatták, és Dachauba deportálták. Anyja a híres zsidó iparbáró, Weiss Manfréd unokája volt. 1945-ben házasodtak össze Budapesten, majd továbbindultak Washingtonba, ahonnan – a magyarországi kommunista hatalomátvétel után – nem tértek haza. Marianne a szülei által írt levelekből, memoárokból állította össze a család történetét feldolgozó dokumentumkötetet, amely magyarul Csókolom a kezét címmel jelent meg. Jó néhány amerikai lapban publikált, újságíróként több díjat is kapott.
AJÁNLJA:
KÖNYV - VLADIMIR NABOKOV: SZÓLJ, EMLÉKEZET! - Óriási hatással volt rám a könyv mint memoár, mint egy elveszett civilizáció megtalálása.
ZENE - GIACOMO PUCCINI: TOSCA - A New York-i Metropolitanben láttam Marton Évával a címszerepben, és elvesztem a zene, a tragédia és a szépség keverékében.
FILM - SYDNEY POLLACK: TÁVOL AFRIKÁTÓL - Egy nagyon erős nő a nehézségek ellenére is ura marad a saját sorsának.
MAGAZIN: Amikor könyvben megírta a családja történetét, amely Csókolom a kezét címmel jelent meg magyarul,mélyre kellett ásnia az elmúlt évtizedek történelmében?
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE: Természetesen. Nem történész vagyok, hanem újságíró, de az újságírók is gyakran dolgoznak tényekkel, feljegyzésekkel, elsődleges és másodlagos forrásokkal. Persze könnyebb lett volna felületes családregényt írni, ám ezt kevésnek éreztem volna. A leghasznosabb az volt, hogy végre megtudtam, mi mindent élt át és milyen hősies küzdelmet folytatott az apám. Elképesztő tragédiák, elszalasztott lehetőségek tárultak fel előttem, életeket és nemzetek sorsát megváltoztató események. Igyekeztem távolságtartással és közben személyes kötődéssel is szemlélni mindezt.
MAGAZIN: Miért olyan fontos a múltat feltárni?
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
UNGVÁRY KRISZTIÁN: Ennek nálam is családi okai vannak. Ha kicsit cinikus lennék, mondhatnám, hogy politikai oka van, mert a múlt változik a legtöbbet. Azt gondoltuk volna, hogy ez csak a sztálini Szovjetunióra érvényes, de az elmúlt harminc évben Magyarország is nagyon sokat tett azért, hogy a múlton változtasson. Ez nem csak negatív jelenség, a Bibliát is újrafordítják egy-egy emberöltő után, hogy ismét érthetővé tegyék és kontextusba helyezzék. A múlt is állandóan változik ilyen szempontból, és ez hallatlanul izgalmas folyamat akkor is, ha nem foglalkozunk a durva politikai manipulációkkal. Az én családomban a történelem mélyen jelen van. A felmenőim nagy része ült börtönben, a nagyapám ötezer kilométert lovagolt a második világháborúban; a család történetét 1241-ig vissza tudom vezetni bizonyos ágakon. Az emlékek felidézése állandóan téma volt otthon, hogy milyen körülmények uralkodtak a kistarcsai internálótáborban, vagy az apámat hogyan verték az ÁVH-ban.
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE: Akkor közös bennünk, hogy a múlt kísértetei már a gyermekkorunk óta körülöttünk keringtek. Ezek után érhető, miért akarjuk annyira kideríteni, hogy mi történt, hogy mi alakította a szüleink érzelmi és értelmi reakcióit. Egyszóval az életüket. Azt mondják egyébként, hogy az újságírás a történelem piszkozata.
MAGAZIN: Ha kicsit továbbsétálunk a Szabadság téren, ott a szovjet emlékmű. A kommunizmus is meghatározó szerepet játszott mindkettejük családjának életében.
Egész életemben azon töprengtem,miért nem tanítottak meg magyarul, de hát ez az én sorsom.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE: Igen, sőt a téren áll az amerikai nagykövetség is. Washingtonban nőttem fel, amely tele van ugyan emlékművekkel, de a városon nem söpörtek végig azok az erők, amelyeket az emlékművek felidéznek. Amikor az apám úgy döntött, hogy Washingtonban marad, rajta kívül álló történelmi erők csapdájába került. Kettős csapdába: az egyik oldalon ott volt az egyre brutálisabb magyarországi kommunista rezsim, a másik oldalon Amerika ódzkodása bármilyen közbeavatkozástól. Ezt is jelképezi a Szabadság tér, hiszen valahol az apám is a szovjet emlékmű és az amerikai nagykövetség között ragadt…
UNGVÁRY KRISZTIÁN: Organikus egységként is fel lehet fogni a Szabadság téren lévő emlékműveket, egy kivétellel. A Hazatérés Temploma nevű panoptikum túlmegy az ízlésesség minden határán. Önmagában nem az a problémám, hogy valaki Szabó Dezsőnek, Horthy Miklósnak és Wass Albertnek magánterületen rendkívül giccses szobrokat állít, ám ez egy nagy magyarországi egyház temploma, és szembe kellene végre nézni azzal, hogy milyen szemlélet áll emögött. Szerintem nem más, mint a beteges önfelmentési vágy és ezeknek a rasszistáknak a szerecsenmosdatása. Az, hogy a református egyház ezt egyáltalán eltűri, szégyen.
MAGAZIN: Azt mondja, mélyen jelen van a családjában a történelem. Sosem gondolt arra, hogy családregényt írjon?
UNGVÁRY KRISZTIÁN: Nagyon más műfaj az, mint amit én művelek, bár a történelem és az irodalom rokontudomány, nem tér el semmiben az eszközrendszere. Lehet, hogy előbb-utóbb megírom a család történetét, de egyelőre inkább átengedem a hivatottabb Esterházy Péternek és társainak.
MAGAZIN: A család múltja magyarul zajlott. Sajnálja, hogy nem tanulta meg a szülei anyanyelvét?
|
"A német megszállás emlékművének hivatalos szimbolikája teljes őrültség"
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE: Nagyon. Én vagyok a három testvérből a legfiatalabb, a legidősebb bátyám még beszélt magyarul és németül is. Amikor azonban iskolába ment, és hazajött, csak angolul volt hajlandó megszólalni. Mire én is ott totyogtam, az Eisenhower-korszak kellős közepén, a másik bátyám sem beszélt magyarul, és előtérbe került az asszimiláció; senki sem akarta, hogy a gyerekek akcentussal beszéljenek. Egész életemben azon töprengtem,miért nem tanítottak meg magyarul, de hát ez az én sorsom. És különös módon ez tette lehetővé, hogy megírjam a könyvemet. Mivel nem beszéltem magyarul, állandóan ott élt bennem a vágy, hogy valamilyen módon megértsem a dolgokat, és a felszín alá lássak.
UNGVÁRY KRISZTIÁN
SZÜLETETT: 1969-ben Budapesten. FOGLALKOZÁSA: történész. Ungváry Rudolf mérnök, publicista és Monspart Éva újságíró a, két gyermek apja. Történelem–német szakon végzett az ELTE-n, ahol később oktatóként is dolgozott. A Budapest 1944–1945-ös ostromát feldolgozó doktori disszertációja könyv formájában négy nyelven, összesen tizenhat kiadásban jelent meg. Kutatási területei a XX. századi hadtörténet, az 1945 utáni politikatörténet és az állambiztonsági szolgálatok működése. Az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os osztályának tudományos munkatársa, emellett foglalkozik falerisztikai (kitüntetéstani) kutatásokkal is. Olaszliszka határában, a Vayi dűlőben szőlőt és bort termel. Okleveles borbíráló és borszakértő.
AJÁNLJA:
KÖNYV - SÁNTA FERENC: AZ ÖTÖDIK PECSÉT - Zseniális alkotás, mert formailag a nyilasterrort mutatja be, de valójában a kommunizmusról szól.
ZENE - WAGNER: RING-CIKLUS - Harmincöt éves koromig utáltam Wagnert, azóta nem tudok elszakadni tőle. Bár elvileg nem nyugtató zene, engem mégis ellazít.
FESZTIVÁL - BOR, MÁMOR, BÉNYE - Erdőbényén minden augusztusban megrendezik ezt a gasztrofesztivált, ahol borászok a saját kertjeikben fogadják a vendégeket.
MAGAZIN: A könyvírás tényleg más műfaj, mint a történészi munka. Na és a borászat?
UNGVÁRY KRISZTIÁN: Ez hitelességi kérdés is. Ha családtörténeti könyvet írnék, akkor rögtön felmerülne a történész objektivitásának kérdése. Jelenlegi életfázisomban nem érzem ezt a feladatot aktuálisnak. Ezzel szemben a borászkodás rendkívül kreatív tevékenység, igazából félállás: legalább annyit foglalkozom vele, mint a történetírással. A hitelességem mindkettőben könnyen ellenőrizhető. Az egyiknél meg lehet nézni, hogy milyen forrásokkal dolgoztam, a másiknál meg lehet kóstolni, és ki lehet menni a szőlőbe megnézni, hogy miből készítettem. Egy családtörténet arra az anyagra alapozódik majd, amiről azt állítom, hogy az én kommunikatív emlékezetem; ez szubjektív dolog. Ehhez még időnek kell eltelnie, írnom kell sok minden mást. Eleve minden, amit írok, családtörténet: nem nagyon írtam tanulmányt olyan témáról, amelyhez családilag ne lett volna legalább áttételesen közöm. Ilyen az első vagy a második világháború, az állambiztonság, a Horthy-korszak, amelyben több felmenőm töltött be politikailag fontos pozíciót.
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE: Hogy a borászatnál maradjunk, valószínűleg a személyes történetének is érnie kell még, amíg úgy nem érzi, hogy készen áll leszüretelni.
MAGAZIN: Bátorság kell a személyes élmények leírásához?
SZEGEDY MASZÁK MARIANNE: Idő kell hozzá. Ahhoz, hogy megértsük a történteket, saját magunkat és a viszonyunkat a történethez, amelyet elmesélni készülünk.
