A meztelenség szobrai

Őt is lenyűgözte a szoborfigurák tiszta formája, a kompozíciók egyszerűsége és nagyvonalúsága. Azt mondta később, hogy ezek a látogatások erősítették meg elhatározását, hogy az észlelhető valóság és az emberi kreativitás között „verjen hidat”, hogy teljesen szabadon, az ismeretlentől sem megrettenve alkosson. 1907-ben fejezte be az Avignoni kisasszonyok című festményét, amelyhez százszámra készített vázlatokat. Ezt a képet tekinti a művészettörténet a kubizmus kezdetének, nem nehéz felismerni rajta – és a vázlatokon nyomon követni – az afrikai maszkok inspiráló hatását. Matisse már az előző évben megfestette az Ifjúmatróz című képét, méghozzá két változatban, a második verzióról egy maszkvonásokat hordozó fiatal férfi néz ránk.

Ugyanebben az évben érkezett Párizsba a húszéves Joseph Müller a svájci Solothurnból. Az ő élete nem a legszerencsésebben indult, mindkét szülőjét elveszítette, nem sok esélye volt arra, hogy a modern képzőművészet bármely alkotásával szorosabb kapcsolatba kerüljön. Egy iskolai barátja szülei azonban 1906-ban egy korai Picasso-képet vásároltak a művész úgynevezett rózsaszín korszakából. A kép óriási hatással volt Josephre. Kapcsolatba került a neves képkereskedővel, Vollard-ral. Az ő segítségével jutott hozzá első képéhez, Cézanne egy alkotásához, és tíz év múlva már jelentős kortárs gyűjteményt tudhatott magáénak. Párizs avantgárd levegőjében ott kavargott a sokáig „primitiv art”-nak hívott törzsi művészet csodálata, s Müllert sem hagyta hidegen. Óriási kollekciót hozott létre, de ezeket a darabokat – köztük azt a Gabonból származó szépséges maszkot, amely korábban a dada atyjának tekintett Tristan Tzara tulajdonában volt – hosszú ideig nem láthatta a nagyközönség.

Első ízben 1957-ben szülővárosának múzeumában állította ki a kollekciót. Irritálta, hogy mindenki csak a festményekről beszél, és nem esik szó az afrikai gyűjteményéről, talán sokan lebecsülik azt, amelyben ő annyi örömét leli. Vejével, Jean Paul Barbierval elhatározták, hogy kettejük gyűjteményeit egyesítve létrehozzák azt a múzeumot, amely ma Genf egyik „rejtőzködő kincse”, a Musée Barbier–Muellert, ahol a törzsi művészet remekműveit gyűjtik.

A múzeumban az idei szenzáció az Insolite Nudity (talán Meghökkentő meztelenségként fordítható) című kiállítás. Már a cím is bizarr: mi lehet szokatlan a meztelenségben, az ember természetes megjelenési formájában, különösen ha az a törzsi művészet tárgya? Nem a meztelenség, hanem pontosan az, ami Matisse-t, Picassót és a többieket rabul ejtette. A letisztult szépség, az egyszerűség. A fából faragott szobrokon a nemi jellegek erőteljesek: a férfi szobrok gyakran óriási fallosszal, a nőalakok eltúlzott, óriási mellekkel jelennek meg. A termékenység egyik legszebb ábrázolása az a durván faragott afrikai szobor, amely egy szülő nőt ábrázol. Az anya guggol, a gyermek teste még félig a szülőcsatornában, de már félig kint, fejjel előre. A szobor vaskossága és az születés természetes, felemelő volta teszi drámaivá ezt a műalkotást.

A legkülönösebb kiállított tárgy az a mai Pakisztán területén talált ötezer éves agyagszobrocska, amely a nőiesség, a termékenység szimbóluma. Torzó, amely csak a lényeget ábrázolja, két óriási mell, felette hatsoros nyaklánc, maszkszerű arc, amelyet két oldalról óriási hajköltemény övez.

Van négy, tenyérnyinél alig nagyobb szobor, amely külön kategóriát képez. Ezek kőből, alabástromból vagy márványból valók, és keletkezésük az i. e. ötödik, negyedik és harmadik évezredre tehető. A Szardínia szigetén talált alabástromfigura kis, lefelé keskenyedő, lapos, kereszt alakú tárgy, amelynek vízszintes szárain egy-egy hegyes, csúcsos mellecske. A függőleges darab teteje fejszerűen lekerekítve, közepén a síkból kiemelkedő orr. A női test tökéletes absztrakciója. Ehhez hasonló az égei-tengeri Kükládokról származó ötezer éves fehérmárvány szobrocska is, ez is „kétdimenziós”: a figura fej nélküli, de hosszú, kecses nyakkal, gordonkára vagy nagybőgőre emlékeztető lapos testtel. A másik két antik szobrocska stilizáltsága hengerességben, az arc maszkszerű megjelenítésében mutatkozik meg. A klasszikus antikvitás előtti idők varázslatos üzenetei az afrikai, óceániai szobrok. Mi pedig óriási szerencsének tartjuk, hogy Joseph Müller annak idején éppen jókor érkezett Párizsba, és ott jó társaságba keveredett. Tisztelet a gyűjtőnek!