A különös történetről film készült, és Czabán György még abban az ügyben is mozgolódott, hogy Héderváron bronzszobrot emeljenek a krumplibogárnak.
Most éppen fotográfusként mutatkozik.
A Mai Manó Házban látható Budapest Bartóktól Banksyig című kiállítása. Filmes szemmel, tilos rádiós könnyedséggel, a dzsessz szabadságával és magyar narancsos lazasággal fényképezi Budapestet. Pontosabban a közterek amúgy kevés figyelemre méltatott szeleteit, a házfalakon hagyott üzeneteket, az elmúlás költői pillanatait. Azokat a nagyvárosi látnivalókat, amelyek mellett mi magunk is gyakran elsétálunk, és bár naponta koldulják tőlünk a figyelmet, mégsem vesszük észre őket. Azokat, amelyeket hivatalosan nem illik szeretni, illik ellenben rendezetlenségnek, töredezettségnek, elhanyagoltságnak és törvényen kívüliségnek nevezni. Amelyek azonban mégiscsak a város különösen őszinte mozaikdarabkái.
„Rájöttem, hogy mennyire érdekes, ha az ember letér a megszokott útvonalairól, és felfedezi a rejtőzködő várost. (…) Merthogy úgy élünk itt, mint a cukorcsíkon vándorló hangyák: a bevett útvonalainkat el nem hagyjuk semmi pénzért” – nyilatkozta egyszer. Ő rendszeresen elhagyja bevett útvonalait, ha mégsem, akkor meg különös, részletező figyelemmel van irántuk.
Egy szubjektív Budapest-album fényképei láthatók a Mai Manóban, mégis: a kollekció hitelesebb képet ad a városról, mint a turistáknak szánt hivatalos fotóalbumok, szépelgő művészsorozatok. Czabán azt fotózza, ami valójában lelket ad ennek a kínos igyekezettel mind egyenarcúbbá formált Budapestnek. Útelterelő betoncsíkon megbújó, szépen festett Kisvakond-graffitit. Színes, kopott, nyakánál lekötözött kirakati bábut. Lépcsőházban felejtett fürdőkádat. Tűzfalra pingált vidám léghajót. Bedeszkázott ablaktáblára szórófestékkel fújt macskasziluettet. Titkos kertben parkírozó cirkuszkocsit. Szép, grafikus műként megjelenő aknafedeleket, geometrikus formákat mutató, utcán felejtett festékfoltokat, szertehagyott romokat. Valószerűtlen térből lelógó, hintázó törpét és különféle színű, formájú falfirka, stencil, street art-matrica között bolyongó, rollerező, kutyát vonszoló embereket.
Czabán nagyon érti ezt a világot, lévén „észrevevő, megpillantó művész”. Az ő figyelme valahogy másképp van kódolva, mint az átlagos városlakóé, de ez a fura program nem csak akkor kapcsol be a fejében, amikor Budapesten jár, akkor is, amikor New Yorkot, Japán nagyvárosait,Marosvásárhelyt, Toscanát vagy Balit fotózza. Tőle senki ne várjon együgyű képeslapfotókat, emlékképeket, közhelyekkel operáló művészkedést. Ő valahogy észreveszi a kavargást, és az örvény mélyén ragyogó szépséget is.
Pontosan tudja: az élet nem nagy hangon közölt üzenetekből áll össze, hanem a halkan kimondott szavakból, félbeharapott mondatokból, zavart, bizonytalan és sokszor ügyetlen közlésekből. Rálel ezekre, meghallja, észreveszi őket, kimetszi a térből, és mindannyiunk okulására közli is velünk valamennyit. Mi pedig döntsük el, mi kell nekünk: egyentaxik, egyentrafikok, katonás, a problémákat városon kívülre száműző mindennapok, vagy lélegző, kócos apróságok, örömeink, bánataink kicsi lenyomatai.
Március 27-én, 19.00 órakor Czabán György fotográfus és Csizek Gabriella kurátor tart tárlatvezetést.
A programon való részvétel a napi belépőjegy megvásárlásával lehetséges. Regisztrálni a zsofia.speder@maimano.hu címen lehet.
