galéria megtekintése

Kínában már hóhért kiáltanak a malájokra

1 komment

NOL

Zászlóégetésbe és összetűzésekbe torkolló tüntetések helyszíne volt kedden Peking, ahol több száz feldühödött tüntető vonult a maláj nagykövetség elé korrekt tájékoztatást követelni a Malaysia Airlines két hete eltűnt járatáról.

Miközben a tömeg nagy része karöltve vonult fel, többek között a „Malajzia, add vissza a családunkat!" és „A maláj kormány átvert minket" jelszavakkal, a Boeing 777-es géppel együtt minden valószínűség szerint az Indiai-óceánba zuhant 154 kínai állampolgár néhány tucat családtagja áttört azon a buszokból álló kordonon, amelyet a kivezényelt rohamrendőrök állítottak fel a nagykövetség körül, majd kövekkel és üvegpalackokkal dobálta meg az épületet.

A tüntetés néhány órán át tartott. A rohamrendőröknek végül sikerült buszokra tuszkolniuk és elszállítaniuk a tüntetőket.

Kínában egyre nő az ingerültség a maláj hatóságokon kezdettől fogva érezhető hezitálás miatt. Az első napokban a malájok rendkívül kevés kézzelfogható információt árultak el a maláj fővárosból Pekingbe tartó MH370-es járat sorsáról, mígnem Nadzsib Razak miniszterelnök március 15-én elő nem állt azzal, hogy a Boeing 777-est eltérítették a Dél-kínai-tenger felett. Ezt most hétfőn követte az a bejelentés, hogy a repülőgép egy éles nyugati kanyar és nyolc levegőben töltött óra után „minden kétséget kizáróan" belezuhant az Indiai-óceánba. Ezt a fedélzeten lévő utasok legtöbb családtagja kétségbeesve, hisztérikus sírásban kitörve fogadta. „Tizennyolc napja várunk. Meddig kell kitartanunk még? – mondta ennek kapcsán az utolsó utáni szalmaszálba kapaszkodva a Reutersnek egy nő a pekingi demonstráción.

 
Tüntető családtagok a pekingi maláj nagykövetség előtt. Kapaszkodnak az utolsó utáni szalmaszálba is
Tüntető családtagok a pekingi maláj nagykövetség előtt. Kapaszkodnak az utolsó utáni szalmaszálba is
Kim Kyung-Hoon / Reuters

Kínában törvény tiltja az utcákon tartott demonstrációkat, de ez a pekingi tüntetőket ez láthatóan nem érdekelte. Feltűnően szervezetten, nagy műgondról árulkodó transzparensekkel jelentek meg a maláj nagykövetség előtt. Egy részük azt követelte, hogy beszélhessen a misszióvezetővel, az áldozatok hozzátartozóit tömörítő szervezet pedig egy közleményben hóhérnak bélyegezte a maláj nemzeti légitársaságot, a kormányt és a hadsereget is. Minden rendelkezésünkre álló eszközt megragadunk, hogy felelősségre vonják őket – jelezte Kína Twitterén, a Weibón a szervezet. Eközben a pekingi külügyminisztérium minden adatot és elemzést elkért a malájoktól, amely az MH370-es zuhanására utal.

Az esetleg a Boeing 777-es roncsaira utaló tárgyakat Ausztrália, Kína és Franciaország műholdjai is kiszúrtak már az Indiai-óceánban. A nemzetközi kutatóakciót most azok az ausztrálok irányítják, akik eddig több mint félmillió négyzetkilométernyi területet vizsgáltak át ezen a Perthtől 2500-4000 kilométerre fekvő területen. Kedden a mostoha időjárási viszonyok – az ezeken a vizeken tomboló hatalmas vihar – miatt a keresést huszonnégy órára felfüggesztették.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.