Ezért aztán a kecskeméti múzeumban elkezdte szervezni a kortárs keresztény ikonográfiai biennálékat (eddig hatot rendeztek), s főleg ezek anyagából szépen felgyarapodott a ma már mintegy háromszáz alkotást számláló gyűjtemény.
A biennálékra általában kijelölt tematika szerint érkeznek az alkotások: az angyalok, az apokalipszis, Krisztus példabeszédei, az oltár, a genezis és a keresztre feszítés voltak eddig azok a hívószavak, amelyekre művészi reakciókat vártak. És ez a tematikusság nyilvánvalóan nyomot hagyott a gyűjteményben is.
Ez jól látszik a kecskeméti szakrális kollekció budapesti bemutatkozásán, a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában. Feltűnik egy idő után például az angyalok erős jelenléte, s a néző felteszi magának a kérdést, miért. Kiviláglik, hogy fekete bárányok, dacolók itt nincsenek, legfeljebb Istennel másként beszélők, kérdezők. De maradjunk akkor az angyaloknál. Már csak azért is, mert éppen Aknay János már-már absztrakt, piros-kék angyal ikonja szerepel címlapként a Kultúrkúria programfüzetén, nyilván mert Aknay életművében az angyal jelkép nem alkalmi motívum, hanem kislánya halálával megszenvedett és örökké ismételt mondanivaló. Nagy tanulság, hogy a jó szakrális művészet nem lehet csak formai játék. Szakrális viszont akár egy gyerekrajz is, ha abban őszinte a Jézuska-várás.
Első látásra betlehemes naivságnak tekinti a néző Szemereki Teréz Angyalműhely című, üregszerű dobozait, melyekben kerámiakezek munkálkodnak, kotorásznak giccses kis gipszangyalok között. Majd megérti, hogy a bájos kompozíció abortuszként is értelmezhető, és úgy már egész más az ereje.
Nem nézheti megindultság nélkül a nagybeteg Kalmár Pál a terem közepén térdeplő, girbe-görbe akácfaangyalait, s mögötte Jászberényi Matild Készenlét angyalinggel című textilművét, a szétfoszló (élet)szövetből kibomló jókora angyalszárnyakat.
A kiállítási tereket a textilek uralják: a lepleknek, a zászlóknak, a palástoknak kiemelt szerepük van a hagyományos szakrális művészetben. Ebben is lehetséges a megújulás, az anyagok, a formavilág, a szabad szövéstechnikák tekintetében. Mint régen is, főleg nőalkotók kezén.
Nagy hatású munka Kertészfi Ágnes átlőtt keresztje. A piramisszerű üvegposztamensre régi, széteső templomi keresztet állított a gömbjével együtt. Nem véletlenül, mert ennek a keresztnek sorsa van: 1945-ben a szovjetek átlőtték, a golyónyom ma is látszik a felső szárán. S ha jól megnézzük az elgörbült fémet, felismerhetjük: a kivégzett keresztek is úgy rogynak össze, ahogy az emberek.
