Tudja, miről beszélt, maga is többször merült el már benne. Néhányszor a soroksári úszólápon a doktorihoz szükséges anyaggyűjtés közben, és itt, az Öregturjánon, méghozzá télen is. Egy barátjával vágták a nádat a befagyott lápon. Azután egyszer csak egy meleg forrás fölé értek, és megreccsent a jég a barát lába alatt. Nagy levegő, rúgd fel magad jó magasra, mint a pingvinek, ne a szélébe kapaszkodj, mert az csak tovább törik – osztotta a tanácsot Csörgő Tibor a jég hátáról, és közben mutatta is, hogy kellene csinálni.
|
Az Ócsai Madárvárta lakói, a megfigyelők
Teknős Miklós / Népszabadság |
Magában még bosszankodott is egy kicsit, hogy miért nem sikerül ez a cimborának. Azután alatta is meghasadt a fehér tömb, így már élőben mutathatta be a menekülő gyakorlatot. Próbálta egyszer, kétszer és még néhányszor... de mindannyiszor visszatoccsant a hideg vízbe. Végül maguk előtt könyékkel vágva a jeget lábaltak ki a partra. Az elmélet mellé időnként nem árt némi gyakorlat – mosolyodik el az Ócsai Madárvárta létrehozója, de szerinte csak akkor lenne veszélyes a hely, ha hosszú listájuk lenne a területen eltűntekről. De nincs.
Felérve a kilátóba széles mozdulattal mutat körbe. Ölelésébe beleférnek a messzi jegenyék, a közeli nádas, a vízben ragadozó hal, a messze rikoltozó füzike, a kockás hasú sikló, az Öregturján valamennyi lakója és vendége. Most éppen mi is, akik erre a páratlan vidékre érkeztünk.
A 8000 évvel ezelőtti Kárpát-medencébe. Így nézhetett ki akkoriban.
Nem kellett hozzá messzire utazni. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Ócsai Tájvédelmi Körzet alig 30 kilométerre van Budapesttől. 3500 hektáros területén a nyílt víztől az erdőtársulásig a lápvilág szinte minden stádiuma megfigyelhető. Folttakaróként érnek össze a nádasok, a „magasságosok”, a kiszáradó láprétek, a cserjések. A széleken löszgyep és homokpuszta, távolabb jegenyés. Az Öregturján legmélyebb része Duna-meder volt egykoron, amelynek mikroklímája mindig is több fokkal hűvösebb volt a környező területekhez képest. Így lett ez egyedülálló menedékhelye a jégkorszak utáni felmelegedés állat- és növénytúlélőinek, akik gazdag és változatos társulásokat hoztak itt létre. A láp nehezen átmelegedő, vizes, hideg talaján speciális növények és állatok ragadhattak meg a múltból, mint például a szibériai nőszirom.
A terület szélein viszont mediterrán jellegű a táj, így tőlünk jóval délebbre honos állatokkal és növényekkel népesült be. Az Öregturjánon a dalmát tengerpart összeér Dél-Svédországgal. Az egyik lápszemben lakozik például a 200 mikrométeres – tehát igen apróka – Arcella formosa nevű egysejtű, amely csak itt él állandóan, Hollandiában, Kanadában csak alkalmilag lelik fel. Itt nő leghosszabbra – 2,8 milliméteresre – egy bizonyos evezőslábú-rákfaj is. A jégkorszaki reliktum faj igazi ritkaságnak számít Magyarországon, némelyik Európában is, mint az ezüstsávos szénalepke, a Metelka. A lápi szénát a lovak is imádják. Évszázadokig hordták innen az udvari ménesnek.
Persze akad itt lápi póc, elevenszülő gyík, vízicickány, szőrös karú korai denevér, őzek és vaddisznók is, de a nemzetközi hírét mégiscsak a madaraknak köszönheti.
Az elmúlt három évtizedben 250 madárfaj jelenlétét sikerült igazolni a területen. Ebből 175 a gyűrűző munka során „kézre is került”. Köztük a törpesármány, a kék-lazúr cinege hibrid, a gatyás kuvik és fakó héja, amelyeket itt gyűrűztek először.
Az Ócsai Madárvárta Csörgő Tibor „szerelemgyereke”. A biológus 1981-ben jött ki először az Öregturjánra. A természetvédelem megbízásából munkatársaival együtt kérészeket, tegzeseket gyűjtött itt, miközben a madárvilágról is igyekeztek képet kapni. Az ócsai lápról akkortájt alig tudtak valamit, holott 1975 óta védettség alatt állt az ötvenes években még tőzegbányászatra használt vidék. Szerelem volt ez első látásra. Bár a vonzalom szárba szökkenésében kétségtelenül nagy szerepet játszott a Velencei-tó melletti gyűrűzőtábor üldöztetése. Csörgő Tibor a hetvenes évek közepétől szervezett táborokat a tó melletti dinnyési nádasban. Ám a munkaterület szerencsétlenségükre összeért az Apró Antal-féle vadásztársaság felségterületével. A nyolcvanas évek elejére mindennapossá vált az éjszakai igazoltatás, a „büdöshippizés”, az engedélyek számonkérése, a rendőrségi vizsgálódás. A módszeres zaklatás célt ért: Csörgő új helyet keresett. A véletlenek furcsa összejátszása révén éppen akkor kapta meg az ócsai megbízást, s rögtön tudta, ez lesz a nekik való hely. Holott a látvány nagyon lehangoló volt.
Itt, ahol állunk – mutat a nádassal szabdalt csillogó vízre –, akkortájt szeméttelep volt, körötte kukorica és parlagföldek, itt vezetett a tőzegbányászathoz épített kisvasút sínpárja, rajta rozsdás csillékkel. Viszont a közelben épült az 5-ös út, közel volt a víz és az áram, ami együtt lehetővé tette a madárvárta kialakítását és későbbi működtetését. Először földet hozattak a szemétre, így kialakítva a száraz sátorhelyeket, azután kutat fúrattak, majd felépült az első nádkunyhó, ahol már aludni is lehetett. Amikor felépült a háromszintes torony, amelyben aludni és tárolni is lehetett, a teteje pedig kilátóként funkcionált, majd a nyitott fa-nád „konyha-ebédlő”, szinte luxusnyaraláson érezték magukat.
Az építményeket többször is újra meg újra felhúzzák, ha leégnek, bár már áll a 30 ember elszállására is alkalmas kétszintes kőépület. Ebből is ez a második. Az első nádtetős ugyanis 2007-ben porig égett. Okulva ebből a második ház már cseréptetőt kapott.
Több ezer kutatót és diákot láttak már itt vendégül a nyári madarásztáborokban néhány napos terepgyakorlatokon vagy az 1,2 kilométeres hálósort is magába foglaló több kilométeres tanösvényen tett kirándulás keretében a világ minden részéről.
Ezenfelül a természetvédelmi terület egyetemi képzési és kutatóhely is. ADINPI egyik pályázata lehetővé tette, hogy nyílt vizet lehessen kialakítani a zárt nádasban, a vasúti töltéséből gát lett, aminek zsilipjével visszatartható a láp életét biztosító víz, a szegélyeken újra megtelepedhetnek a láp jellemző növényfajai.
Az Ócsai Madárvárta Egyesület 1992-ben alakult 18 fővel. Ma már több száz tagot számlál, többségük középiskolás, egyetemista, de általános iskolás és nyugdíjas is akad közöttük, mint ahogy civilként is a legkülönfélébb foglalkozásokat űzik. A munkát Csörgő Tibor mellett több egyetem és kutatóhely szakemberei irányítják.
|
A menedéket létrehozó Csörgő Tibor
Teknős Miklós / Népszabadság |
A madárvártán évente 90-100 madárfaj mintegy 20 ezer egyedét gyűrűzik meg. Az eddig befogott 450 ezer madár közül több száz a világ egészen távoli pontjain bukkant fel, érdekes kérdések megválaszolására késztetve a kutatókat. Egy vörösbegyen például egy Magyarországon nem, csak Marokkóban őshonos kullancsfajt találtak, amelyből ráadásul egy Egyiptomban előforduló kórokozót sikerült kimutatni. A magyarázat kettős lehet: a vörösbegy költözik délebbre télen, vagy a klímaváltozás hatására bizonyos délszaki kullancsok és a paraziták jutnak el egyre északibb területekre. A madarak vonulásának térbeli követése szintén számtalan kérdésre adhat választ. De persze élménynek sem utolsó.
Csörgő Tibor tavaly Amazónia őserdejében járt, korábban Horvátország, Bulgária, Olaszország és Afrika több országában is megfordult. Tunéziában öt szezont is töltött. Egy alkalommal le is tartóztatták kémkedésért. A videózás során ugyanis – mint később kiderült – egy katonai objektumot is sikerült megörökítenie. A fogdában azután kiderült, hogy csak egy őrült magyar madarász, így végül kávézással zárták a kihallgatást. Ha nem a „fehér ember” gőgjével megy az ember, akkor könnyen elfogadják
– állítja Csörgő Tibor, aki számtalanszor kapott halat, rákot, gyümölcsöt a helyiektől, akik egy elnéző mosollyal kísérve gyakorta meg is főzték-sütötték az adományt. Az afrikai szavannánál nincs csodálatosabb – vallja. Ott, ahol egy kilométerről hallani az elefánt gyomrának kordulását, ahol az állatok olyan bőségben fordulnak még mindig elő, hogy egyszerűen nem lehet betelni velük.
A munka dandárja azonban az Ócsai Madárvártán zajlik. A madarakat 12 méter hosszú 2,4 méter széles japán függönyhálókkal fogják meg, amiből 120 darab van felállítva különböző növényzetű helyeken. A „hálózsebeket” óránként ürítik, különben melegben könnyen kiszáradhatnának, hidegben kihűlhetnének a madarak. Ugyanezen ok miatt nagy melegben – plusz 25 fok felett – és nagy hidegben – mínusz 10 fok alatt – nem is feszítik ki a hálókat. A hálók egyébként 33 éve ugyanott feszülnek, hiszen a befogás helye már önmagában kiváló információ arról, hogy merre mozog, milyen területet kedvel az adott faj.
A madárvártán csupa önkéntes dolgozik. Többségük egyetemista, de sok a madármegfigyelést „hobbiból”, elhivatottságból végző segítő is. Az egyesület semmiféle rendszeres állami támogatásban nem részesül. Évről évre pályázatból, belépőjegyekből és az egyesületi tagsági díjból szedik össze a működéshez szükséges pénzt. Ám ez egyre nehezebb. Az első kőház leégése után egyetlen év alatt sikerült összeszedni az újraépítéshez szükséges 50 millió forintot. Ma már az évi 2-2,5 millió forintos működési költséget is alig sikerül összekaparni. A pályázati pénzek elaprózódnak a gombamód szaporodó egyesületek és alapítványok között, mint ahogy az adó egy százalékán is egyre több szervezet osztozik. Csakhogy a házat időnként ki kell festeni, az elkorhadt pallóösvényeket újra kell rakni. Ezek az egy-kétmilliós tételek minden alkalommal komoly fejtörést okoznak Csörgő Tibornak.
Holott még álma is lenne. Nem valami széles vásznú luxusálom. Csak olyan közép-európai, mert álmodni sem szeret olyanról, aminek a megvalósítására nincs esély.
Egy botanikus kertet alakítana ki a kőháztól a falu felé terjedő területen. Egy hektárt már meg is vett, de többre nem futotta. Itt kicsiben látható lenne az ócsai láp egésze. Így a gyerekek közelről is megfigyelhetnék a növényeket, a lepkéket, a gyíkot, a békát, a madarakat.
A kertben egymás mellett lehetne a széli égererdő és a löszpuszta, a fehér nyáras területe és a lebegő vizes társulás. Szagolhatóvá, tapinthatóvá válna az élmény. Kézközelbe hozhatnák az Öregturján csodáját. A komplex hatás ára cirka három-ötmillió forint. – Komolytalan pénz, ha belegondolunk – mereng Csörgő Tibor. – Egy állami vagy cégvezető havi apanázsa.
Politikusok, döntéshozók ugyanis ritkán járnak erre. Csendes hely ez. Suttogó propaganda fertőzi itt a gyerekeket a természet szeretetével. Nincs halál, vér, látványos akciók. Annak nincs píárja, ha valaki teszi a dolgát. Annak nincs hírértéke, ha valaki csupán saját lelkiismerete szerint cselekszik. Kivéve, ha a célja egybevág a politikai akarattal, főként, ha gazdasági érdeket is szolgál. Az ócsai láp aprócska mindkettőhöz. A világot nem lehet itt megváltani. De másutt se.
A világ Csörgő szerint nem is akarja, hogy megváltsák. Csak azt, hogy mindenki tegye a dolgát.
Mindenki tegye hozzá azt a keveset, amire képes.
Nyugat-Európában rengeteg jogszabállyal védik jószerével a semmit. Mert alig akad már ott védhető természet. S ne feledjük: könnyű ott kiabálni, hogy ne vágják ki az őserdőt, ahol csak kiabálni kell. Ha a fa kivágásából lesz étel a család asztalára, akkor már gyengék a zöldérvek. Mondhatjuk-e azt a szenegáliaknak, hogy halj éhen, ha tudjuk, hogy az utolsó cserjét égeti el a kenyérsütéshez? Elvárhatjuk-e az őserdő fáit nagy erőfeszítéssel irtó helyi lakostól, hogy védje az egyedülálló ökoszisztémát, ha a fejszecsapások közben is hallja a síró gyerekeit? Aligha. Ők rá adásul aligha tudják, hogy Amazónia minden völgye önálló rendszer, amelynek elpusztításával olyan fajok tűnnek el, amelyeknek még a létezéséről sem tudtunk.
|
Suttogó propaganda fertőzi itt a gyerekeket a természet szeretetével
Teknős Miklós / Népszabadság |
Csörgő Tibor meglehetősen pesszimista a Homo sapiens jövőjét illetően. Nem biztos, hogy van még száz évünk – véli. Nincs olyan faj, amely a végtelenségig növekedhet, amivel négyzetesen nőnek az igényei is, az emberi lábnyom növekedése már régóta nem tolerálható. A jelenlegi rendszer várhatóan összeomlik, de létrejön egy új. Csak abban mi már nem biztos, hogy benne leszünk. Ez a föld számára nem tragédia, hanem változás. Mindez nem akadályozza abban, hogy tegye a dolgát, tanít, szervez, publikál. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel évente kiadják az angol nyelvű Ornis Hungarica két számát, 2009-ben pedig a madárgyűrűzés századik évfordulójára megjelent a hazánkban eddig fellelt madárfajokról készült átfogó mű. Lassan elavulnak az ebben szereplő adatok. Ki lehet adni az újat. Amíg van miről.
Az Ócsai Madárvárta Egyesületről a szervezet honlapja is tájékoztat: www.omve.hu.
