Kétmondatnyi Magnum-történelem: a Magnum Photos egy a tagjai tulajdonában lévő nemzetközi fotóügynökség és érdek-képviseleti szervezet, amelynek irodái New Yorkban, Londonban, Párizsban és Tokióban találhatók. 1947-ben alapította Robert Capa, David „Chim” Seymour, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és William Vandivert.
A Magnum fotográfusainak első csoportos kiállítása – nyolc fotós 83 farostlemezre kasírozott képe – 1955 júniusa és 1956 februárja között volt Ausztriában öt helyszínen; aztán jött az a bizonyos ötven év az innsbru cki Francia Kulturális Intézet pincéjében. Hogy ki volt az, aki a szenzá ciós felvételeket a kiállítások bevezetőjével és plakátjával együtt gondosan elcsomagolta, talán sohasem derül ki, tény viszont, hogy ez a fantasztikus képegyüttes 2006-ban előkerült, világ körüli útra indult, és most a Mai Manó Házban látható Elsők címmel.
|
Peter Marlow 1981-es kontaktja és a kiválasztott kép: Margaret Thatcher
Teknős Miklós |
Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, Erich Lessing, Werner Bischof, Inge Morath, Ernst Haas, Jean Marquis és Marc Riboud képeinek tanúsága szerint már a magnumosok első bemutatkozása is elég meggyőzőre sikeredett. Noha akkoriban még általánosan vitatták, hogy egy efféle kép kiállítótermek falára való, vagy jobb, ha megmarad ott, ahová eredetileg szánták, az újságok, magazinok, különféle képes albumok lapjain. Ma ez már nem kérdés, a kor legjobb fotográfusai nem csupán ügyes dokumentátorok voltak, de sajátos látásmóddal alkotó művészek is egyben.
Henri Cartier-Bresson 1948-ban készített sorozata érzékenyen kíséri végig Gandhi utolsó napjait a böjtölés befejezésétől az ellene elkövetett merénylet utáni temetési szertartáson keresztül a hamvai szétszórásáig. Ernst Haas képriportja A fáraók földjén című, nagyszabású hollywoodi film forgatásán készült, és akárha valóban a fáraók korában és környezetében járnánk. Nagyon szépek Marc Riboud szociografikus/festői képei Dalmáciáról; érdekes belekukkantani, miképpen látta a romos, tápászkodó Magyarországot Jean Marquis 1954-ben, milyen képeket készített Robert Capa, amikor nem háborús környezetben dolgozott, és milyeneket Werner Bischof, amikor egyik héten egy krokodilkönnyeket hullajtó hajdúhadházi kisfiút örökített meg, másik héten egy gyönyörű indiai táncosnőt.
Bár a Magnum fotósainak első kiállítási anyaga több mint fél évszázaddal ezelőtt készült, a képek belső fénye nem kopott meg a Mai Manó Házban ugyancsak látható titokzatos faládák mélyén sem.
Capa Központ
 |
| Fotó: Teknős Miklós |
A Magnum fotósairól szól a Nagymező utcai Capa Központ kiállítása is. A Kontaktok című tárlat a fényképek születésébe és a kiválasztás folyamatába avatja be a látogatót. Láthatók egyfelől a kontaktok, azaz az esemény során exponált negatívokkal azonos méretű pozitív csíkmásolatok. Láthatók azok a kiválasztó vagy a képkivágást meghatározó jelölések, amelyeket vagy a fotós vagy a képszerkesztő rajzolt ezekre a bizonyos kontaktokra. Látható aztán a nyomdába küldött kép, a hátán lévő igazoló pecsétekkel, utasításokkal, és némely esetben látható az is, hogyan jelent meg az újságban vagy egy albumban az a bizonyos felvétel.
Hetven fotográfus kontakt másolatai, kiválasztott képei és személyes visszaemlékezései kapcsán vizsgálhatjuk ezt a folyamatot, de legyen ez bármilyen érdekes,mégiscsak szemérmesen tesszük ezt,mert ezúttal a kulisszák mögé, a fotográfus „vázlatfüzetébe” pillantva láthatjuk a kevésbé sikerült, néha életlen felvételeket is, amelyekre a fotós bizonyára nem volna büszke. És láthatjuk a végeredményt, a kiválasztott képeket, amelyek közül sok immár része a fotótörténetnek is.
Például Stuart Franklin Tienanmen tér című, 1989-ben készített fotóját, amellyel a szerző a mai napig elégedetlen, mert ő Capa ajánlása szerint („Ha nem jók a képeid, nem voltál elég közel.”) szeretett volna minél közelebb kerülni az eseményekhez. Pedig a szálloda ablakából készített felvétel, amelyen a magányos fiatalember áll szemben a Tienanmen téri tankokkal, immár ikonikussá vált. Miképpen az az
Elliott Erwitt-kép is, amelyen 1959-ben Richard Nixon amerikai alelnök egy hidegháborús politikai, ideológiai vita során ujjával bökdöste Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnököt. És akkor még nem beszéltünk Robert Capa híres sorozatáról, amely a normandiai partraszállás során készült, és amelyből a kapkodás miatt elrontott előhívás eredményeképpen csak néhány kocka maradt meg.
A Magnum 1947-es megalakulásától napjainkig ívelő (igaz: vázlatos) történelmi, kultúrtörténeti áttekintésből nem maradhat ki a vietnami háború, Robert Kennedy temetése, Che Guevara, Miles Davis, Salvador Dalí vagy Teréz anya alakja, a párizsi diáklázadás, a prágai forradalom, a szeptember 11-i terrortámadás és még sok minden, amelyet ezúttal egy alkotói folyamat részeként is vizsgálhatunk. Vagy ahogy Henri Cartier-Bresson mondta egykor: „Egy jó kép kiválasztása a kontaktok közül olyan, mint lemenni a pincébe, és felhozni egy üveg jó bort, hogy aztán együtt fogyasszuk el.”
