SZÁNTÓ VERA: Ezt érdekes hallani, hiszen ezer meg ezer ember figyel téged...
LENGYEL TAMÁS: Szerintem bárki meg tudja tanulni, hogy ne legyen lámpaláza ezer ember előtt.
SZÁNTÓ VERONIKA: A felelősség kérdése engem is foglalkoztat. A diákok oktatása felelősségteljes, de ha folyóiratba írok, kérdés, hogy ezt most hányan olvassák el, és megváltozik-e ettől bármi a világban.
LENGYEL TAMÁS: Ha ismeretlen területen kell megnyilvánulnom, sokkal jobban izgulok, mint a Vígszínház színpadán a bemutatón. Ott az sem zavar, ha főszereplő vagyok, és esetleg rajtam múlik minden. De ha egy élő tévéműsorban spontán kell reagálni, remegek. A színpad burok. Az író és a rendező világának közvetítője vagyok.
MAGAZIN: Ezek szerint fegyelmezett színész? Sosem vitatkozik a rendezővel?
LENGYEL TAMÁS: Attól függ. Ha súlyosnak érzem, amit a darab feltár, képes vagyok vérre menő vitákat is folytatni egy-egy részigazságért. Ha meg könnyebb a műfaj, hagyom, hogy sodorjon.
MAGAZIN: Az egyetemi oktatás is igényel némi előadói, színészi képességet, nem?
SZÁNTÓ VERONIKA: Lehet, hogy hasznos lenne, ha kicsit exhibicionistább lennék. Ha kétszáz embernek kell előadnom, az egész más, mint szemináriumon tíz hallgatóval olvasni szöveget. Mikrofonnal a kezemben érzem, hogy nemcsak átadom az anyagot, hanem előadói formában közvetítem.
SZÁNTÓ VERONIKA
SZÜLETETT: 1980. január 28-án, Budapesten.
FOGLALKOZÁSA: filozófiatörténész, biológus, bioetikus. Az ELTE BTK-n filozófia szakon, az ELTE TTK-n biológus és mikrobiológia szakon végzett. 2011-ben doktorált filozófiatörténetből. Az ELTE BTK mellett oktat a Károli Gáspár Református Egyetemen és a pilseni Nyugat-csehországi Egyetemen is.
MAGAZIN: Mit jelentett a pályájukon a közép- vagy felsőfokú természettudományos képzettség?
LENGYEL TAMÁS: A Mi szeretnél lenni? kérdésre a gyereknek illik valami normálisat felelni: orvos. „Akkor hova fogsz járni?” „A Radnóti gimnázium biológia szakára.” „És igazából mi akarsz lenni?” „Színész.” „De hát az hülyeség.” „Hát azért mondom, hogy orvos.” Nekem a biológia holtág volt az életemben. Nem foglalkoztam vele annyit, hogy megítélhessem, komplexebben látom-e tőle a világot.
SZÁNTÓ VERONIKA: Végig tudtad, hogy színész akarsz lenni?
LENGYEL TAMÁS: Neked mikor derült ki, hogy azzal szeretnél foglalkozni, amivel?
SZÁNTÓ VERONIKA: Mai napig kérdés, mivel szeretnék foglalkozni. Magyar és biológia szakra jártam a gimiben, hogy érettségiig kiderül, melyik énem az erősebb. Végül az egyetemen is párhuzamosan végeztem a filozófia és a biológus szakot. Szerencsére van köztük érintkezés, például a bioetika formájában. Nehéz: ha bölcsészeknek próbálok bioetikai kérdésekről beszélni, vissza kell menni a biológia alapjaihoz. A biológusok meg hajlamosak azt hinni, hogy a bioetika százszázalékosan az ő szférájukba tartozik. Aki nem ezt a tudományt műveli, ne szóljon bele a génmódosításba meg az őssejtkutatásba!
MAGAZIN: Mi is pontosan a bioetika?
SZÁNTÓ VERONIKA: Viszonylag új, a biológia és az orvostudomány etikai kérdéseivel foglalkozó diszciplína. A két terület fejlődése felszínre hozott korábban nem létező dilemmákat. De idetartozik az abortusz és az eutanázia évszázados erkölcsi problémája is.
LENGYEL TAMÁS: Van kialakult vélemény a klónozásról?
SZÁNTÓ VERONIKA: Szerintem a bioetika akkor az igazi, ha az egyedüli helyes álláspont hirdetése helyett igyekszik feltárni, hol a morális dilemma, milyen szempontok, milyen alternatívák vetődnek fel. A tudatos döntéshez nyújt segítséget. Ennek a tudatosságnak a növelése a társadalomban fontosabb, mint annak kinyilatkoztatása, hogy a klónozás hülyeség-e vagy sem. Ha már előjött: meg kell különböztetni a reproduktív meg a gyógyászati célú klónozást. A közvéleményt inkább az első foglalkoztatja. Az öncélú reproduktív klónozás nemigen igazolható. A gyógyászati célú klónozás sem problémamentes, de számos hasznos alkalmazása lehet.
LENGYEL TAMÁS
SZÜLETETT: 1977. szeptember 7-én, Budapesten.
FOGLALKOZÁSA: színművész. 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2001-től 2007-ig a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 2008-ban csatlakozott a Budapesti Kamaraszínházhoz. 2011 óta a Vígszínház társulatának tagja. Rendszeres szereplője a Rádiókabarénak. Filmekben és tévésorozatokban, köztük a Jóban Rosszban és a Munkaügyekben is sikerrel szerepelt. Swappach őrnagyot alakítja a Kossuthkifliben.
MAGAZIN: Egy színésznek lehet saját témája, amit különös izgalommal jár körül?
LENGYEL TAMÁS: Az elmúlt évben fontos embereket veszítettem el, a kiszolgáltatottság, az elmúlás korábban soha nem tapasztalt erővel nehezedett rám. Ez azóta nagyon foglalkoztat. De az is izgat, mi egy állampolgár morális kötelessége. Mi mellett és mivel szemben kell feltétlenül kiállnod? Ezért is hatott rám nagyon erősen a Trafóban Schilling Árpád előadása, a Lúzer. Szerintem a Vígszínház is reflektál mindarra, ami most történik velünk.
SZÁNTÓ VERONIKA: A revizorban is erőteljes az aktuális közéleti dimenzió.
LENGYEL TAMÁS: A választások előtt még propagandaszínháznak nevezték a Vígnek ezt az előadását. Pedig nem egyszerűen politikai, hanem társadalmi abszurditásokra, a korrupcióra, a kisstílűségre reagál. Amikor a független Neptun Brigád társulattal, Baksa Imrével és Cseh Judittal megcsináltuk a Bankhitel-előadást, ugyanígy a mai abszurd élethelyzetekkel foglalkoztunk, nem a 2008-as válsággal. Azon is sokat gondolkozom, hogy 2015-ben mi a színház érvényes formája. Hogyan lehet ma hatni a nézőre? Egy eszköz lehet erre a provokáció is.
MAGAZIN: Nem lehetne kreatívabban kezelni a népszerűbb műfajokat? Engem megragadott a Munkaügyek-sorozat a tévében.
LENGYEL TAMÁS: A Munkaügyek tartalmas szórakoztatás, ahogy a Fapad is. Mindkettő elevenen reagál a mai valóságra. Élmény volt a Munkaügyekben játszani, alig lehetett kibírni röhögés nélkül. Csak hát, amikor elkezdett forogni a harmadik évad, jött a Kossuthkifli. Akkoriban olvastam Fehér Béla regényét, lenyűgözött, gondoltam, milyen klassz film lehetne ebből, mire jött a Jóisten, és így szólt: Tessék, akkor legyél te az egyik főszereplő. Nem hagyhattam ki ezt a kivételes lehetőséget.
|
| Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság |
MAGAZIN: Nem érett meg a mai kor, a civilizációnk egy korszerű felvilágosodásra?
LENGYEL TAMÁS: Szükség van az újragondolásra. Számomra most az a legfontosabb, hogy újradefiniáljuk az egyén társadalmi szerepét, felelősségét, kötelezettségeit.
SZÁNTÓ VERONIKA: Szerintem az a jó, ha minden kor kreatívan alkalmazza a korábban kifejlesztett eszméket és stratégiákat, de nem tér ki az elől, hogy megadja a saját autentikus válaszait az aktuális kihívásokra, amelyek egy része biztosan nem kezelhető a régi sémák alapján. Hogy mást ne mondjak, az ökológiai probléma önmagában is szétfeszíti a bejáratott fogalmi, technikai és morális kereteket. Említhetném a feléledő vallási fundamentalizmust vagy a fejlődő világ – elsősorban Afrika – mindmáig megoldatlan, katasztrofális helyzetét is. Ezek a kérdések eléggé súlyosak ahhoz, hogy kiváltsanak egy, a felvilágosodáshoz mérhető szellemi fordulatot. Ennek azonban sajnos még kevés jelét látni.
