Juhász Ferenc munkásságából nem „hagyományos” irodalmi emlékkiállítást állítottak össze, hanem olyan tárlatot, amely a képzőművész barátok alkotói tekintetével fókuszál egy irodalmi nagyság személyes és szerzői világára. Éppen ezt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón a költő lánya, Juhász Anna, aki arra hívta föl a figyelmet: nem életművet, hanem magát a költői világot láttatják „képiséggel és barátságokkal”.
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
Erre az említett „képiségre” látványos példa a galéria mennyezetére egy tömbben fölfüggesztett sok szál sárga rózsa, a Juhász Ferencnek oly kedves virág, amely a horizontunkat végtelenre tágító Hantai-képek között olyan hatást kelt fölöttünk, mint egy méretre vágott, hatalmas aranyrózsafelhő. A „barátság láttatása” is több síkon történik: nem csak Juhász hódolatszerű sorait olvashatjuk Hantai Simonról, hanem – éppen az említett „rózsafelhő” alatt – azokat a legendás köteteket is kiállították, amelyeknek borítóját a világhírűvé vált festőművész-barát alkotásai díszítik. Sőt a Hantaitól kifüggesztett képek kétharmadát eddig még soha nem mutatták be, így a tárlat nemcsak Juhász Ferenc miatt, de Hantai révén is különleges erővel bír.
Kettejük barátságáról Juhász Anna azt mondta, hogy nemcsak a közös szülőfalu, Bia fűzte össze őket, hanem az érdeklődésük, világlátásuk, a művészetről, a filozófiáról vallott felfogásuk is, így amikor meglátogatták a festőművészt a párizsi otthonában, az számára mindig olyan érzés volt, mintha a másik édesapjával találkozott volna. A Juhásznál pár évvel idősebb Hantai volt az, aki bevezette fiatal barátját a művészeti és szellemi életbe, ő adta kezébe az első filozófusokat, ő ismertette meg a középkori és modern képzőművészettel.
Hantai 1948-ban elhagyta Magyarországot, s haláláig, 2008-ig Franciaországban élt. A nemzetközi műtárgypiacon mára ő a legdrágábban jegyzett magyar festő: három éve egy párizsi árverésen 2,5 millió eurót adtak egy olajfestményéért, s azóta is több százezer euróért találnak műgyűjtőre a művei. Kieselbach Tamás kettejükről azt mondta: nagyon érdekes látni, hogy mi lett abból, aki elment, s mi lett abból, aki itt maradt.
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
Arról, aki elment, ma már mindenki tudja, hogy a világ legkeresettebb 50-100 képzőművésze között van a helye, míg arról, aki maradt, mi hiába tudjuk, hogy tehetsége révén világirodalmi léptékben is jelentős nagyság, ha egyszer a munkássága „be van zárva” a magyar nyelvbe.
Kieselbach úgy fogalmazott: ez a tárlat azt mutatja meg, hogy a magyar tehetség „sűrű”, s voltaképpen a „sűrűsége” az, ami különlegessé teszi. Hiszen a tárlaton megidézett többi barát sem „akárki”: a másik fontos, fiatalkori művészbarát Csernus Tibor volt, akitől a mostani tárlaton az első, ikonikus Juhász-portréját is kiállítják.
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
A tárlat összeállításában közreműködött Farkas László, a Tekintet főszerkesztője, aki évtizedeken át Juhász egyik legjobb barátja és közeli munkatársa volt. A sajtótájékoztatón Farkas azt mondta: számára az ötvenéves barátság és munkakapcsolat „ajándék és kincs”, míg Molnos Péter művészettörténész, kurátor úgy fogalmazott: először szkeptikus volt a sajátos tárlat Kieselbachtól származó ötletét hallva, de a végeredmény meggyőzte, hiszen a kiállított anyag nemcsak az irodalom felől nézve állt össze, hanem képzőművész szemmel is színvonalas értéket mutat.
A kiállítást ma délután hatkor Spiró György író és Fehér László festőművész nyitja meg.
