galéria megtekintése

Népszavazást akarnak, hogy a magyaroknak ne kelljen meghalniuk

10 komment


Lencsés Károly

Egyetértenek-e az emberek azzal, hogy a kéményeket továbbra is évente ellenőrizzék – erről kezdeményez népszavazást a Kéményseprők Országos Szakszervezete. Az érdekképviselet elnöke a kérdést jól megtermett, kopasz fiatalemberek kíséretében nyújtotta be. Nem titkolja, ezt fricskának szánta.

Benyújtotta népszavazási kérdését a Nemzeti Választási Bizottsághoz a Kéményseprők Országos Szakszervezete kedden. Azt kérdeznék az emberektől, egyetértenek-e azzal, hogy a kéményeket továbbra is évente ellenőrizzék. A július 1-jétől hatályos szabályozás szerint erre csak kétévente kellene sort keríteni, ami Vámos Csaba, az érdekképviselet vezetője szerint

azzal fenyeget, hogy nőhet a szén-monoxid-mérgezések, a kéménytüzek, a halálos kimenetelű balesetek száma.

A választási iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján Vámos hangsúlyozta: a lakosság segítségét kérik ahhoz, hogy kikényszerítsék a kormányzati döntés felülvizsgálatát. Úgy véli, az emberek, a családok biztonsága legalább annyira fontos nemzeti ügy, mint a migránskérdés.

 

Ráadásul nevetséges összegről beszélünk – mondta az érdekvédő –, mert

az évi egyszeri kéményellenőrzés díja eddig évente kétezer forint volt, ami két doboz cigaretta ára. Szerinte ennyit a biztonság megért mindenkinek.

Ezért nemigen érti, hogy – amint azt a Belügyminisztérium állítja – miként szolgálhatja az emberek érdekeit, ha a tüzelőberendezések ellenőrzését csak kétévente kell elvégezni.

Vámos kijelentette: szerencsésebb megoldás lett volna, ha a jogalkotó együttműködik a szakmai érdekképviseletekkel, és hajlandó elfogadni a véleményüket. Amúgy nemzetközi példák sora azt mutatja – hangoztatta –, hogy nem egy államban évente akár többször is jön a kéményseprő, és nem is feltétlenül ingyen.

Ha már a rezsicsökkentés ennyire fontos, a szakszervezeti vezetőnek még lennének újabb ötletei. A 2018-as választáson akár azzal is indulhatna, hogy meghirdeti: az autókat nem kell kétévente vizsgáztatni. És ebben az esetben nem kétezer, hanem legalább 25 ezer forintról beszélünk – jelentette ki.

Fotó: Vémi Zoltán / Népszabadság/archív

Amennyiben tényleg csak a költségmegtakarítás a szempont, szerinte ez is népszerű gondolat lehet, legfeljebb a rossz műszaki állapotú járművek miatt több lesz a baleset. Ám ugyanezt kockáztatja a kormány azzal is – tette hozzá –, hogy lazít a kéményellenőrzés szabályain.

Van azonban még egy másik szempont is – árnyalta tovább a képet –, hiszen eddig a kéményseprésért az fizetett, aki egyedi fűtőberendezést üzemeltetett. A szolgáltatás ingyenessé tételével viszont a teljes lakosságra terítik szét a terheket, és például a távfűtéses lakásokban élők adóforintjaira is szükség, hogy finanszírozzák a költségeket.

Arra a kérdésünkre, hogy bízik-e kezdeményezés sikerében, s képesek lesznek-e legalább a népszavazás elrendeléséhez szükséges kétszázezer aláírást összegyűjteni, az érdekvédő kijelentette: szereti a kihívásokat, és bízik kollégaiban.

Vámos Csaba különben jól megtermett, kopasz fiatalemberek társaságában jelent meg a választási iroda előtt. A jelenet így erősen áthallásos volt, és az érdekvédő megerősítette, hogy ez nem véletlen. Nem titkoltan fricskának szánta a dolgot, s utalt is a boltzáras népszavazásra, amikor februárban egy idősebb hölgy, Erdősi Lászlóné, a herceghalmi polgármester felesége  hasonló külsejű férfiak segítségével előzte meg az Nyakó István MSZP-s politikust a kérdése benyújtásában.

Igazából nem tartott persze attól, hogy ebben a kérdésben bárki nyomulni akarna, inkább csak poénnak szánta a dolgot.

Amúgy nem volt könnyű a kéményseprők között efféle marcona figurákat találni, de akadt néhány önként jelentkező, aki az érdekvédő szerint szívesen adták az arcukat a szerintük is jó célért folyó küzdelemhez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.