1980 január elején készült ez a kép a Pannónia Filmstúdióban, kutattam utána, de most sem tudom, melyik filmben kit szinkronizált Szabó Ottó és Földi Teri, meg a háttérben álló férfi, akit nem ismerek föl. (Utóbbiról cikkünk közlését követően olvasónk, Kőháti Zsolt azt írta, egykori tanítványát, Koroknay Gézát véli felfedezni benne.) A lapban megjelent riport Graham Greene Angolnak születtem című regényének tévéváltozatát emlegeti és az Oké, spanyolok című filmet. Aztán meg Antonioni 18 évvel korábban forgatott Napfogyatkozását, amelyben a főszereplő szövegét Balázsovits Lajos mondja. („A hangja jóval mélyebb a filmvásznon beszélő Alain Delonénál, a karakterük azonban hasonló, és az a döntő.”)
Akkor évente úgy négyszáz filmet szinkronizáltak a Pannóniában, és hatvan-hetvenet feliratoztak. Most nagyságrendekkel több kerül az országba, de az arányok nem nagyon változtak. Újra és újra fellángol a vita, hogy minek kell magyarul megszólalniuk a híres külföldi színészeknek, sokkal többen beszélnének idegen nyelveket, ha eredeti szöveggel vetítenék a filmeket, és feliratot készítenének hozzájuk. (Persze nyilván az angolt értik az „idegen nyelvek” alatt.) Ilyenkor nem sok tér jut azoknak az érveknek, hogy olvasás közben nehéz figyelni a film képi világára, a feliratokkal a szöveg nagy része elvész, néha nehezen olvashatóak a fényviszonyok változása miatt, és még fontos részleteket is kitakarhatnak a képből.
Végeérhetetlen vita folyik a fordítások – folyton romló – minőségéről is. Például a címadásról. Ha az Alien (mondjuk: Idegen) című amerikai filmnek A nyolcadik utas: a Halál lett a címe, akkor az Alien 2.-nek azt kellett adni, hogy A bolygó neve: Halál, és mert ez is siker lett, jött a 3.: A végső megoldás: Halál, a 4.: Feltámad a halál, ami a fordító szerencséjére nem hozott annyi nézőt, hogy szorongnia kelljen az új, ötödik cím miatt.
Arról ne is beszéljünk, hogy ha egy filmbeli mondat angolul szállóigévé válik, és később egy másik filmben utalnak rá, a magyar néző ezt nem értheti, mert ő másként hallotta annak idején. A Félrefordítások internetes blogon például felemlegetik, hogy a Casablanca zárómondatát: „Louis, I think, this is the beginning of a beautiful friendship” (Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete) idézik Kusturica Macskajajában. Csakhogy, akik a Kertész Mihály-filmet szinkronizálva látták, úgy tudják, Humprey Bogart azt mondta Kálmán György hihetetlenül szép hangján: „Louis, maga legalább olyan szentimentális, mint én”. Nekem tetszik, a fordító tudta, a beszélők többé nem látják egymást, alkalmat látott hát, hogy kicsit ironizáljon a könnyeikkel küszködő nézőkön. Csak hát ezzel további bajokat keltett.
Az iróniáról jut eszembe. Tudják, hogyan magyarították a Fekete vipera (Blackadder) híres párbeszédét: „Baldrick, have you no idea what irony is? Yes, it’s like goldy and bronzy only it’s made out of iron”? Így: Te, Baldrick, tudod te, mi az az irónia? Igen,Mr. Vipera, az egy olyan ország, mint Dánia, csak irónok lakják.
