 |
Závada Péter
Fotó: Birtalan Zsolt |
Egy ilyen oldalt készíteni ma már „egyértelműen inkább szükségszerűség, mint a szerénytelen, önsztároló nagyképűség netovábbja”, ezt pedig olvasottsági és eladási statisztikák is bizonyítják: Polaroidok című második kötetéből eddig körülbelül négyezer példányt adtak el, ami nem jellemző a magyarországi verskötetpiacon. – A jövő olvasói vannak ott a közösségi oldalakon, jó részüket, ha tetszik, ha nem, szinte kizárólag ezeken keresztül lehet eljuttatni a klasszikus médiumokhoz, a könyvhöz, a nyomtatott sajtóhoz – állítja.
Igen ám, de: mikor nevezhetünk valóban sikeresnek egy könyvet? Mikor „nyugodhat meg” a kiadó is? Szegő János, a Magvető szerkesztője szerint bár valóban nem elhanyagolható fokmérő az eladott példányszám, vannak fontosabb szempontok. Például, hogy „a magyar líra ne csupán a folyóiratokban, hanem a könyvkultúrában is életben maradjon”, a szakmai-kritikai visszhang pedig ugyancsak visszaigazolása annak, hogy a költészet ma is nagyon erős.
Telep, közélet, slam
A kiadónak ma már a szövegek minősége mellett egyéb szempontokat is mérlegelnie kell. Fontos például – s ez korrelál Simon álláspontjával –, hogy az illető szerző a közösségi médiában, a nyilvánosságban, valamilyen szubkultúrában vagy speciális közegben jelen legyen, és látsszék, hogy ír és költ.
– Ez a mai fiatal nemzedéknek már evidenciatörténet – mondja Szegő, aki szerint van ok az óvatosságra is: – Ez a szereplét, a kifelé sugárzott kép adott esetben betokosíthatja a költőt, és hátráltathatja is a pályája során; elsősorban a kritikai megítélésében, de saját önértelmezésében is.
Vagyis a kiadónak is fontos ma már, hogy könyvtrailer, folyamatosan frissített Facebook-oldal, akár internetes mémek sokasága társuljon a verskötetekhez, de Szegő János úgy látja, ezek az alternatív eszközök jóval hamarabb „kimerülnek”, mint a klasszikus műfajok, vagyis a szép borító, a pontosan megírt fülszöveg.
S hogy mit tart a költő és a szerkesztő az elmúlt évtized legfontosabb magyar költészeti fordulatának-fejleményének? Simon Márton esetében két „eseménysorozat” befolyásolta radikálisan, hogy ő maga hogyan olvas verset. Elsőként a Telep-csoporttal fémjelzett poétikai fordulatot, aztán a slam poetry magyarországi térhódítását említi. Az utóbbi szerinte még ma is zajlik, egyelőre töretlen elánnal. Szegő János azt mondja, a sokszor emlegetett „közéleti fordulat” mellett fontos, hogy jellemző lett a hazai lírára a palimpszeszt.
– Rengetegféle beszédmód és hagyománytudat keveredik és ér össze, tagolja az egészet. Ugyanúgy látjuk az alanyi, perszonális líra új paradigmáját, mint a tárgyias-kísérleti költészetét; a műnemek radikális keveredéséről már nem is beszélve.
A Magvető szerkesztője szerint sem elhanyagolható fejlemény „a közösségi média és a politikai líra tán legnépszerűbb mai paripája, a slam”. Itt szerinte az esztétikai teljesítmény mellett fontos szempont a beavató jelleg, a törzsszövegi rítusok. – Ráadásul a legfiatalabbak közül sokan éppen a slamen keresztül találkoznak nemcsak a kortárs költőkkel, hanem egyáltalán a lírával is. Ugyanakkor van abban némi partikuláris és rizikós is, hogyha Petőfi vagy Ady figuráját és műveit csakis ezen keresztül próbálnák vonzóvá tenni – figyelmeztet a Szegő. Vagyis könnyen félresikerülhet, ha Petőfi kapcsán egy-egy jobban sikerült ’48-as tumblrposzt jut eszünkbe, Adyról meg azt halljuk, miként blokkolná Lédát a fészen.
Van élő terep
Hogyan gondoskodhatnak a szakemberek az utánpótlás-nevelésről, vagyis arról, hogy a fiatalokból versol vasó legyen? Kovács Péter, a Xántus János Gyakorló Középiskola tanára szerint elsősorban az oktatók felkészültségén múlik a dolog. Azt tapasztalja, hogy a diákok egyre közelebb érzik magukhoz a verseket, egyre szívesebben foglalkoznak a szövegekkel. Ezért ő maga nagyon hálás a fiatal kortárs költőknek és a slammereknek. Nem könnyű a dolga, de úgy igyekszik haladni a tananyaggal, hogy 12. évfolyamon valóban eljussanak az 1945 utáni kortárs irodalomhoz, legtöbbször a kései Szabó Lőrinc és Pilinszky műveiig.
 |
Orbán Ottó († 2002)
Fotó: Rédei Ferenc |
– De már a klasszikus költészet kapcsán szoktunk kortárs összeolvasásokat csinálni, Petőfinél például mindig előkerül Orbán Ottó és Závada Péter több szövege. Emellett tananyag, sőt érettségi témakör a slam poetry is, ezzel összefüggésben több ismert slammer is járt az óráimon és olvasott fel a szövegeiből.
S hogy kit szeretnek, esetleg kit utálnak a gimnazisták? – Jól kitapintható, hogy a XIX. század nagy nemzeti narratívái a mostani fiatal generáció számára sokkal kevésbé mondanak valamit, mint a személyes, individuális kérdések – mondja a tanár. – Ez azonban nem feltétlenül korhoz kötött, hisz például Vajda János szövegeit nagyon szokták szeretni, pedig a klasszikus magyar költészet alkotója. A XVIII. századi magyar szentimentalizmus költői, például Ányos Pál vagy Dayka Gábor, teljesen élő kérdéseket vetnek fel a diákok számára. Emellett igyekszem a nagy kanonizált szövegek mellett olyan műveket is vinni, amelyekre elevenebb módon tudnak reagálni a diákok.
Elengedhetetlennek tartja, hogy a gyerekek elsősorban azt keressék meg a szövegek kapcsán, ami számukra jelentéssel bír, és mond valamit, függetlenül attól, hogy kortárs költészetről vagy akár barokk versekről beszélnek: – A tény, hogy a diákjaim közül egyre többen állnak fel a színpadra slammelni, írnak szövegeket, jól mutatja, hogy ha a tanulói kreativitásnak van olyan élő terepe, ahol kibontakozhat, akkor ez meg is történik, és valami nagyon eleven és pulzáló dolog jön létre.
