A vitát nem itt fogjuk eldönteni, felidézni is csak azért idéztük fel, mert 1975 nagyon fontos esztendő Peter Gabriel életében, hiszen ekkor mérgesedik el végképp a viszonya a zenekarral, és augusztusban bejelenti: nincs tovább. Az ajtót a hírhedt The Lamb Lies Down on Broadway című dupla album tette be, melynek szövegeit és felvételét sietve fejezte be Gabriel, így a világkörüli turnén folyton mesélnie is kellett a lemez főhőse, a New Yorkban élő Puerto Ricó-i fiatal spirituális útját. Ráadásul a koncerteken a frontember egy bábu társaságában lépett fel, mintegy jelképezve a főhős skizofréniáját.
Egy szó mint száz: a kacifántos album (sokak szerint a Genesis legzseniálisabb munkája) után már nem tudtak együtt dolgozni.
 |
Régi csibész. Peter Gabriel 1972-ben
Michael Putland / Getty Images |
Nem maradt más lehetőség: vagy másik zenekart keres, netán alapít, vagy vesz egy mély levegőt és szólókarrierbe kezd. Az utóbbit választotta. De a sikerig meglehetősen rögös út vezetett. Az első négy, cím nélküli album időszaka (1977–1982) az őrült kísérletezés évei. Koncertjeit bonyolult színpadi technikákkal és akrobatikus mutatványokkal dúsítja, arcát pedig tükrökkel és sminkkel teszi majdhogynem felismerhetetlenné.
A folytonos kísérletezés odáig fajul, hogy egy turnén a teljes zenekar leborotválja a haját. Az állandó színpadi jelenlét, a különös hangzásvilág egy ideig csak kritikai és mérsékeltebb kereskedelmi sikert hoz (bár egy-két album nem fogyott rosszul), ám az 1980-as évek közepére minden készen áll arra, hogy megszülessen a nagy áttörés. A So című albumot három évig készíti, és végül a hetedik, poposabb, ám így is jellegzetes hangzásvilágú munkája lesz mindmáig a legjobban fogyó korongja. A Sledgehammer az USA-ban a Billboard élére kerül, letaszítva (micsoda elégtétel!) a Genesis Invisible Touch című dalát.
De nemcsak emiatt lett igazán híres dal a Kőtörő kalapács, hanem mert más falakat is átszakít. Bár Gabrielnek korábban is voltak sikeres és meghatározó hatású videói (Shock the Monkey), de ez nagyon beütött: különleges képi megoldásai miatt korszakalkotónak kiáltják ki, és amolyan divatdiktátorként, hosszú hónapokra kijelöli a videoklipek stílusjegyeit. (Az animációs Big Time ha nem is hoz ekkora sikert, de méltó követője a Sledgehammernek). És ez lesz a Music Television (MTV) egyik legtöbbet játszott klipje is.
Ilyen hátszéllel szinte természetes, hogy az 1986-ban megjelent So ötszörös platinalemez lesz az Egyesült Államokban és háromszoros Angliában.
 |
Peter Gabriel
AFP |
A rangos Rolling Stone magazin nyolcvanas éveket összegző százas listáján az előkelő tizennegyedik helyet foglalja el, és 187. lesz a világ ötszáz legjobb korongját összegyűjtő listán. Vagyis az a lemez, amit meg kell hallgatni, mielőtt meghalsz, könyveli el a So-t a szakma és a közönség is. És nehéz is lenne ezzel vitatkozni, hiszen csupa jó dal követi egymást a korongon. A Gabriel kedvencétől, a Red Raintől a Kate Bushsal előadott munkanélküli-balladán át (Don’t Give Up) az Anne Sexton költőnőnek dedikált gyönyörűséges Mercy Streetig vagy a szerelmes In Your Eyes-ig.
A kilenc dalt tartalmazó korongot adja elő majdhogynem harminc év múltán a budapesti Sportcsarnokban is május hatodikán. A Back To Front-turnéra, amely eddig halmozta a kritikai elismeréseket újra összeállt az eredeti csapat: a basszusgitár-mágus Tony Levin, a gitáros David Rhodes, a billentyűs David Sancious és a dobos Manu Katche.
Hogy közösen idézzék fel azokat az időket, amelyekről így vallott a most 64 éves énekes: „Amikor visszajátszottuk az albumot már tudtuk, hogy jó, amit csináltunk. Nem voltam éppen mellőzött művész addig sem; volt pár jó dobásom, de mindegyik után részben szándékosan visszatértem a homályba. Ezzel az albummal viszont véget ért az a korszak, amikor csak egy kultművész voltam a fősodor peremén. A So után a homály már nem volt többé lehetséges opció.” És nem is lesz.
Mert bár megőszült, kicsit megtestesedett, a hangja csak érettebbé vált. Ahogy egy jó bor a pince mélyén.
