– Az író az lenne?
– Igen, de nem tartom magamnak annak. Csak meg tudtam írni egy bizonyos regényt.
|
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
– S világsiker lett.
– Épeszű ember nem számít erre. Megdöbbentő ajándék volt a sorstól. Halmos Ádám, a Libri igazgatója hívott fel azzal, szeretném-e, hogy a könyvem világsiker legyen. Azt hittem, blöfföl. Most szédítő példányszámokat ígérnek külföldi kiadók. És ami
még kínosabb, azt kérdezik, mikor írom a következő regényem. Ezt a várakozást nem lehet beteljesíteni.
Szerencsére nyáron talán forgathatok egy újabb filmet.
– Ha rögtön le tudta volna forgatni a Hajnali lázt, más lett volna?
– Nagyon. És hálás vagyok, hogy így alakult. Apám halála után róla akartam filmet készíteni, a történet a gyerekkorával kezdődött volna. Sokat kutattam az élete után, ekkor tudtam meg, hogy Bergenben hullákat égetett. Egyszóval abban a forgatókönyvben a szerelem csak marginális lett volna. Aztán a regény mindent megváltoztatott. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Filmalap és az új rendszer nagy súlyt fektet a forgatókönyv-fejlesztésre. A Divinyi Réka vezette csapattal való munka során egyértelművé vált: a Hajnali láz szerelmi történet.
– Nem nyomasztja, hogy a filmtől is mindenki csodákat vár?
– Már csak azért is, mert a regényadaptációkat mindig gyengébbnek tartottam az eredeti irodalmi alapanyagnál. Az írásmű kinyit egy ablakot, aki elolvassa, hozzáképzeli a maga filmjét, hát csalódik, amikor meglátja a profi rendező változatát. Például A tetovált lány: a regényhez képest már a svéd film sem tetszett, az amerikai Fincher-rendezés pedig végképp nem. A Hajnali láz díszbemutatóján több barátom mondta: a film többet, új élményt tudott mutatni a regénynél.
|
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
– Hányan akarták lebeszélni, hogy a film fekete-fehér legyen?
– Olyan későn hoztam meg ezt a döntést, hogy a filmalapnak erre már nem volt módja, ez talán szerencse. Volt egy olyan pont, amikor úgy éreztük, ha kell, az egész világot becsapjuk. Csak ez az egy forma létezett. Döbbenetes anyagokat találtam a svéd archívumokban, biztos voltam abban, hogy ezekből fogok használni a filmben: olyanokat, melyekben poézist láttam. Ehhez igazodtunk vizuálisan: alig mozog a kamera, leutánoztunk világítási technikákat, az eszköztelen színészi játékokat.
– Ehhez képest mi szükség volt a színes, Izraelben játszódó jelenetekre?
– Ez egy kompromisszum volt. Koprodukciós partnerként beszálltak az izraeliek. Én sokáig ki akartam hátrálni ebből a felállásból, de nem lehetett. Ők ragaszkodtak ahhoz, hogy legyenek Izraelben játszódó jelenetek, és szerepeljen benne egy híres színészük. Ha pedig Izraelben kell filmezni egy olyan sztorit, mely Svédországban játszódik, akkor csak a kerettörténet jöhetett szóba. Ma már nem bánom, hogy így alakult: ezek a kis utazások a fekete-fehér jelenetek korhűségét erősítik.
– A Saul fiával Nemes Jeles László átdefiniálta a holokausztfilm fogalmát.
– Nagyon fontos és erős dolgozatnak tartom. A Saul fia azonban a halál filmje, ebben forradalmi a nézőpontja. A Hajnali láz is innovatív, hiszen a holokausztfilmek sorában az első, amely azt hangsúlyozza: muszáj felállni. Ahogy a szüleim is tették: élni akartak, és a szerelemmel tovább tudtak lépni.
Sosem láttam ilyen pozitív üzenettel elkészített holokausztfilmet vagy -regényt.
Lehet róla másképp beszélni. Hídépítés, ha úgy tetszik, ez pedig nemzetközi szinten is nagyon fontos.
|
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
– A magyar társadalom képes lesz ezt feldolgozni?
– Nem tudom én sem. Kertész Imre Sorstalansága és Szép Ernő Emberszaga gyermeki nézőponttal, iróniával ábrázolja az iszonyatot. A Saul a belső kilátástalanságot mutatja be.
Apám, aki, mint Saul, hullákat égetett, fityiszt mutat a halálnak.
Ráadásul nem mérgezi meg az egész további életét a szembenállás. Viszont nem lehet őt legyőzni! S még valami: anyámtól kérdeztem, hány nyilas kísérte őket a vagonokban. Nyolc – válaszolta. Háromezer embert?! Én már azt mondom az unokámnak: ha bántanak, ne hagyd magad!
Filmkritikánkat ide kattintva olvashatják el.
