galéria megtekintése

A terminátorok kora előbb-utóbb valósággá válik

0 komment


Palugyai István

Elon Musk a Szilícium-völgy több más IT-gurujával a napokban, egymilliárd dolláros kezdőtőkével, nonprofit céget alapított a „barátságos” mesterséges intelligencia kutatására.

A képregényhős után csak Vasember becenéven ismert milliárdos nem most először lép fel az emberi civilizációt szerinte a jövőben fenyegetni képes robotok kifejlesztésének megakadályozásáért. Már májusban nyílt levelet írt az egyébként még nem létező önvezérlő robotfegyverek betiltására, s a kezdeményezéshez Stephen Hawking és az Apple alapítója, Steve Wozniak is csatlakozott, de az aláírók között volt a Google-vezér, Demis Hassabis is.

Az egyébként a jövő iránt láthatóan érzékeny milliárdos már tavaly a bostoni műegyetemen, az MIT-n tartott egyik rendezvényen az emberiség legnagyobb fenyegetésének nevezte a mesterséges intelligencia egyelőre sci-fi szintű lehetőségeit,

amikor a gépek átveszik a hatalmat az emberek fölött, ahogy a Terminátor-sorozatból ismert Skynet nevű, eredetileg védelmi célokra készített számítógépes program. Ez az USA védelmi rendszerére kapcsolva, saját öntudatra ébredve rájött, hogy az emberek el is pusztíthatják, ezért inkább az emberiség kiirtása mellett dönt.

 

Egyelőre persze még csak az önjáró autókkal és a korántsem tökéletes gépi fordítással ismerkedünk, de a SpaceX főnöke, aki már a Marsra lépést tervezgeti, időben akar lépni. Egymilliárdos nonprofit cége, az Open AI (artificial intelligence) a korábban a Google-nél dolgozott tudományos vezetővel, Ilya Sutskeverrel az élen hosszú távú kutatásba kezd, amelynek eredményeit elsőként a robotautók és az orvosi robotok élvezhetik, miközben a keletkező szabadalmakat (ahogy a Tesla kocsik összes licencét is) a cég bárki számára ingyen elérhetővé teszi. A társak, így a Linkedin egyik alapítója, Reid Hoffmann, a PayPal fizetési rendszer alapításában Musk mellett döntő szerepet játszott és a Facebook első alapítójaként híressé vált Peter Thiel, vagy az Amazon vezetői a tőkét csak lassan és okosan tervezik felhasználni.

Musk már készül a terminátorok korára
Musk már készül a terminátorok korára
Rashid Abbasi / Reuters

Musk korábban már egy másik mesterséges intelligenciával foglalkozó céget is alapított, amelyet márciusban megvett a Google, majd betársult Mark Zuckerberg Facebook-főnök is, hogy egy gépi tanulással foglalkozó cégbe fektessenek, de nyáron szövetkezett a világhírű nyelvésszel, Noel Chomskyval is. A gépi tanuláshoz a számítógépeket nem kell már minden egyes feladatra külön programozni, általános tanulómechanizmusokkal önmagukat tudják megtanítani. Ehhez azonban hatalmas adatbázisok kellenek, meg persze számítási kapacitás, ebben az Amazon segít majd. A több évtizedre szóló tervekből ma még megjósolhatatlan, mikor érhetik el a gépek az emberi gondolkodás szintjét. Sok esetben azonban már ma is gyorsabbak, pontosabbak és hatékonyabbak az ember teljesítményénél. Ha pedig ezt a képességet az ember ellen vetik be, beláthatatlanok a következmények – mondja az Open AI elnöke. Persze az ilyen szintű gépi értelem első kifejlesztői hihetetlen előnybe kerülnek másokkal szemben, ami pénzt és hatalmat jelent. Muskék ezért nem akarják, hogy ez a tudás egy cég vagy kormány kezében maradjon.

Jelenleg egyébként több mesterségesintelligencia-koncepció versenyez egymással. Egyes vállalkozások központosított, egységes rendszert szeretnének kifejleszteni, a Kalifornia-szerte csak „PayPal-maffiának” nevezett csoport által létrehozott Open AI ezzel szemben több párhuzamos, egyedi intelligencia létrehozásán gondolkodik, amelyek szoros együttműködésben élnének az egyes felhasználókkal, és azok akaratának alárendelve, annak kiterjesztéseként működnének.

A kezdeményezés mögött azonban kétségtelenül aggasztó tény húzódik meg, mégpedig az, hogy a Szilícium-völgy műszaki hatalmasságai szerint a terminátorok kora előbb-utóbb valósággá válik.

Kérdés, ilyen önzetlennek tűnő kezdeményezésekkel sikerülhet-e a gépi gonoszt megszelídíteni. Bár azért addig – a Tesla autók automatizálása révén – Musk is profitálhat az eredményekből.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.