Scheffernek biztosan igaza van sok mindenben, és biztosan nincs mindenben, de az kétségtelen, hogy a megközelítése konstruktív, pozitív, és mind a bevándorlók, mind a befogadók különböző típusainak árnyalt, történetileg és szociológiailag szilárdan megalapozott, empatikus megismerésén alapul: „Az általunk észlelt ellentétek feloldhatóak. Ez motivál bennünket, amikor új szavakat és megközelítésmódokat keresünk. A világ minden tájáról érkező bevándorlást nem szemlélhetjük tétlenül. Az új valóság csak akkor fogadható el, ha vannak rá válaszaink. E könyv arról szól, hogyan lehet a bevándorlás körüli konfliktusokat úgy feloldani, hogy abból a társadalom egésze megújulva kerüljön ki.”
„A nagyobb migrációs mozgásokra jellemző konfliktusokat és küzdelmeket a lehető legelfogulatlanabbul kell megközelítenünk.” Ezek a gondterhelt optimizmus szavai. „Látni kell mind a két oldalt, az őslakosokat is, akik úgy érzik, összeomlott az általuk ismert és megszokott társadalom, és az újonnan érkezetteket is, akik gyökérteleneknek érzik magukat.” Mindkét állapot elidegenít, és csődöt mond az a multikulturalizmus, mely egymástól független, öntörvényű kultúrák elszigetelt egymás mellett élésében keresi a társadalom békéjét, mert az csak az elidegenedettséget tartja fenn, és drámai társadalmi állapothoz vezet, amelyben senki sem érzi magát otthon.
Ha visszanézünk a történelembe, és hosszabb időszakokat tekintünk át, akkor azt látjuk, hogy „ez az elidegenedés nem egy tartós állapot. Épp ellenkezőleg! Robert E. Park amerikai szociológus a múlt század húszas éveiben leírta, milyen szakaszok jellemzik az etnikai kapcsolatokat. Szerinte ezek az elszigeteltségtől és a másik tudatos kerülésétől a kapcsolatfelvételen, az egymással való versengésen és a konfliktusokon át az alkalmazkodáshoz és az asszimilációhoz vezetnek.” „Meg kell értenünk, hogy a súrlódások annak a keresésnek a velejárói, amelynek célja, hogy megtalálja az újonnan érkezettek és az őslakosok békés együttélésének formáját. A konfliktusnak szocializáló hatása van, vagy ahogy a modern szakzsargon fogalmaz: »a harc összeköt«.” A konfliktuskerülés meg konzerválja a bajokat és elválaszt.
Csak a korlátozható bevándorlás kezelhető. Scheffer tudatos és határozott bevándorláspolitikát szorgalmaz, és cáfolja, hogy bármely ország elvi, morális vagy gyakorlati okokból feladhatná azt a jogát, hogy meghatározza, kit enged be és kit nem – kivéve a politikai menekülteket, akiknek a befogadása kötelező. „Ki kell mondani, hogy a határokon belüli egyenlőség számos tekintetben a határoknál való egyenlőtlenségre épül. Csakhogy nyitott határokkal ez nem lehetséges. Nem mindenki jöhet be, aki szeretne.” Nyitott határok mellett nem tartható fenn a nyitott társadalom.
Akik viszont bent vannak, azoknak kölcsönös erőfeszítéssel közös „Mi”-t kell építeniük, amelyben a részek el is válnak és össze is tartoznak. Ebben a folyamatban pedig egy új társadalom jön létre, ami óhatatlanul veszteségekkel jár. Senki sem kapaszkodhat abba az illúzióba, hogy megmaradhat abban, amiben volt, amiből jött, hogy a biztonságérzetét, otthonosságérzetét olyan keretekben találhatja meg, amelyek elszigetelik őt. A végső konklúzió ez: „A tömeges bevándorlás kiváló lehetőséget teremt a társadalom megújítására. Lehetőséget, se többet, se kevesebbet. A megújulás nem automatikus, de az biztos, hogy azok a társadalmak, amelyek magukba tudják integrálni a bevándorlókat, olyan új hozzáférési lehetőséget teremtenek maguknak a világhoz, amelyből minden polgáruk profitál. (...) De ma már az is világos mindenki számára, mi az ára ennek a mobilitásnak: súlyos társadalmi egyenlőtlenségek és mély világnézeti ellentétek.”
