A bálnáknak például szinte kizárólag jóindulatú daganataik vannak, csupán a vegyszerekkel szennyezett Szent Lőrinc-folyó torkolatához közeli tengerben találtak néhány emlőrákos egyedet. Van aztán olyan állat is, mint a csupasz turkáló, amelyikben mégmesterségesen sem lehet daganatot kiváltani. Miért? Klein professzor arra következtet, hogy a kötőszövet sejtjeiben rejlik az ok.
Csütörtökön az MTA székházában a Szilárd Leó halálának fél évszázados évfordulóján tartott ülésen Klein György a testület külső tagjaként Szilárddal való barátságának meghatározó élményeiről beszélt. De mély lenyomatot hagyott benne Francis Crick, a DNS kettős spiráljának egyik felfedezője is.
– Nagy provokátor volt – emlegeti –, bár társával, James Watsonnal ellentétben nem volt érzéketlen azokkal szemben, akiket megbántott. Amit csak csinált, érdekes volt. Úgy szeretnék meghalni, mint ő, aki áttétes rákkal kórházban fekve, utolsó napján is egyik diákjának cikkét korrigálta. Ez azonban még nincs napirenden, Klein professzor a 90-hez közeledve is naponta bejár korábbi intézetébe, egy kutatócsoportot vezet, feleségéhez, Évához hasonlóan.
Gondolatait, mint mindig, most is diktafonra mondja, mutatja zsebéből előhúzva a kis kütyüt. Csömör és csüggedtség ellen pedig újabb és újabb könyveket ír. Hajdan csak választott hazájában, Svédországban vált bestsellerszerzővé esszéivel, de néhány éve már hazánkban is ismerik mélyenszántó műveit. A Corvina nemsokára dobja piacra Üstökösök című, Stockholmban 2008-ban megjelent kötetét, melyben két nagy természettudós mellett a művészként és emberként is fantasztikus Bartók Béláról közölt lebilincselő esszét.
Legutóbb pedig az emberi elmét gúzsba kötő folyamatok elleni harc nagy alakjairól írt. A most befejezett könyv első írásának főszereplője másik zenei eszményképe, az egyházi hatóságoknak ellenálló Bach, a másiké az 1974-es megosztott Nobel-díjat kapott nagyszerű svéd író, Eyvind Johnson. Mivel társával, Harry Martinsonnal együtt a díjat odaítélő Svéd Akadémia tagjai voltak, hatalmas botrány tört ki.
A testület saját tagjait díjazza, miközben olyanok voltak a jelöltek között, mint Graham Greene, Vladimir Nabokov vagy Jorge Luis Borges – hördült fel a világ. A puritán skandináv ország közvéleménye is a korábban éljenzett díjazottak ellen fordult, s ennek következtében Martinson öngyilkos lett, Johnson pedig mély depresszióba esett, és többé képtelen volt írni.
– A harmadik esszében Babitsról írtam – mondja –, de erről még vitázunk a kiadóval. Ott azt szeretik, ha egy ember van a középpontban. A magyar költőtől viszont ezúttal eljutok Dantéig, majd Babits egyik versén keresztül Rimbaud-ig, aki három évbe zsúfolt életművével az emberi lét összességét próbálta kifejezni. E műve epilógusában hajdani munkatársunkat, a tavaly eltávozott Bächer Ivánt is megidézi, aki „tanárként élővé tette a történelmet, íróként pedig vitriolba mártotta tollát a gyűlölt dolgok ellen”.
A professzortól most a híres svéd napilap, a Dagens Nyheter kért cikket az auschwitzi haláltábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára. Mi lett volna a világból Churchill nélkül? – kérdezi majd optimistának nem nevezhető írásában. A kommersszé váló világban egyre kevesebb az értékes tartalom, és mind több a keretnek nevezhető gyorséttermi minőség. Amikor azt kérdem, hová vezet ez, visszavág: – Semmi sem vezet sehová. Tévedés azt hinni, hogy egy cél felé haladunk. A dolgok csak történnek, és az, hogy jobb lesz a gyermekeinknek, pusztán belénk épített program. A haladásba vetett hit tiszta illúzió.
Az orvosi Nobel-díjról döntő Nobel Közgyűlés aktív és visszavonult tagjainak novemberi éves vacsoráján a testület legidősebb tagjának tiszte megköszönni a vendégséget. Évek óta övé a jog, ám a formális köszönetnyilvánításra, mint mondja, beletörne a nyelve. Mindig valami rendhagyóval rukkol ki. Most egy genetikatanár esetéről beszél majd, aki még a molekuláris biológia előtti korban kérdezi diákjait, mit tennének egy olyan terhességnél, ahol a családfa súlyos terheltségeket mutat, többek között kései korban kialakuló siketséget.
Elvetetnék, vagy meghagynák-e a magzatot? A hallgatók egyöntetűen a művi vetélés mellett voksolnak. – Önök most abortálták Ludwig van Beethovent! – hangzik az egykori tanár válasza. – Ezek szerint ön is ellenálló, ahogy a hősei? – kérdezem. – Nem, dehogy – s ingatja a fejét.
