A múlt század harmincas éveinek szerelmetes szavakkal írott vallomásától a hazai egészségvédők füle kettéállhat, nem másról van ugyanis szó Remethey Fülepp Dezső könyvében, mint a csodálatos dohányzásról. „Aki megismerkedik a dohányzással, örökös frigyre lép vele – írja a maga is trafikot működtető szerző 1937 áprilisában, és még rátesz egy lapáttal a folytatásban: „Pajtások, szerelmesek, barátok maradnak. A világon kevés olyan élvezet van, mint a dohányzás, amelynek mindenki holta napjáig rabja maradhat.”
A fércműnek nem nevezhető munka A nagy szenvedély címet kapta. Ma is élvezetes, pompás olvasmány, amelyet a Kortárs Kiadó adott ki újra, méghozzá úgy, hogy Csontó Sándor szerkesztőnek a korabeli szöveghez alig kellett hozzányúlnia. Amit Remethey Fülepp letett az asztalra, komplex, tudományos igényű munka. A dohányzás történetéről ilyen élvezetesen, érdekesen azóta sem számolt be senki. Igaz, ha ma valaki hozzá hasonlóan a szeretet hangján szólalna meg ebben a témában, hamar az orrára koppintanának. Az eltelt nyolcvan év ugyanis azt bizonyította, hogy a régi kedves jó barát egyben az emberiség sírásója is. Fölösleges idehozni a világ statisztikáit arról, hogy többen halnak meg a dohányzás szenvedélyétől, mint háborúkban. Ez a nézőpont Remethey Fülepp Dezső háborús revánstól dülöngélő évtizedében még egészen másként festett.
Nehéz különben szabadulni a szerző egyszerre emelkedett, mégis könnyen befogadható könyvének hangulatától: „Az embert már megteremtése pillanatától vágyak csigázták. Szeretett élni, mégpedig minél jobban...” Ezzel ma is maradéktalanul egyet lehet érteni. A költészettel és az irodalommal kacérkodó író nem csapta össze munkáját. Művét alaposan ellátta forrással, stílusa kimunkáltnak bizonyult. A fülszövegben például ez áll: „Bizony (a dohány) barátja a tanulóknak, a gondolkodóknak, a szellemi életet élőknek. Gondok elűzője, töprengések csendesítője, lelki lázongások csillapítója. Gondolatok élesztgetője. Balzsam. Az idegember életszükséglete... A dohányzás tehát nemcsak élvezetet nyújt az emberiségnek, hanem jelentős mértékben hozzájárul a világ szellemi kincseinek gyarapodásához is. Mert a gondolatok ezüstjei, aranyai és ékei megtisztultan csillognak elő a dohányfüst kékesszürke ködéből. A dohány tehát a modern Múzsa.”
A történeti rész egészen izgalmas, tárgyszerű és élvezetes olvasmány. Az őskori pipaleletektől Kolumbuszig, Cortésig és Sir Raleighig húzódnak a dohányzás szálai, a füstölés új szokása Európában a XVI. században terjedt el, úgy, hogy a XVII.-ben már számos országban szigorúan tiltották. „Tíz napig tanyáztunk a vörös bőrű emberek között – idézi a szerző Gonzalo Fernandez de Oviedo y Valdest, San Domingo helytartóját, aki útinaplót vezetett élményeiről. – Ott-tartózkodásunk alatt, virradattól alkonyatig naponta többször is szívtuk a száraz növénylevelek füstjét. Az utóbbi napokban, ha legalább négyszer-ötször nem szívhattunk, már szinte kedélytelenségbe estünk... A búcsúzás pillanatában a törzsfőnököt meg is kértük, hogy egy facsővel és ilyen szárított levelekkel ajándékozzon meg minket.”
Mi ez, ha nem a függőség leírása?
Az első nagy dohányszállítmányokat az észak-amerikai Virginiát gyarmatosító Sir Raleigh szállította Európába 1585-ben. Innen számítjuk a dohány hódítását az öreg földrészen. A tabacos az a kukoricaháncs volt, amelybe a dohányt a bennszülöttek tekerték. A szót Ramón Pané spanyol szerzetes jegyezte fel az 1490-es évek közepén Dominika szigetén, az első tudományos értekezés a már idézett Valdestől származik. A kubaiak tabacnak nevezték a dohánylevelet, a maja indiánok pedig cigarnak hívták a szivart. Dominikán a nádszipkát jelölték tabascoz névvel, a dohánynak egészen más nevet adtak.
|
Hadirokkant trafikja a Nyugati pályaudvar mellett
Forrás: Csontó Sándor |
Amikor Jean Nicot, a lisszaboni francia követ 1560-ban dohánynövényt kapott ajándékba, és a kertjében elültette, az első termésből juttatott II. Ferenc francia királynak és az özvegy anyakirálynénak, Medici Katalinnak is. A követ a porrá zúzott őrleményt Herbé de la Rheine-nek nevezte. Ezután a növényt királynéfű (herbe Catharine) és követfű (herbe ambassador) névvel is illették, de hívták gyógyerejű szentfűnek is (herbe sancta). A hálás király kezdeményezésére a dohány végül a Herba Nicotiana nevet kapta. A sok tengerjáróval és kalandorral szemben Jean Nicot nyerte a csatát. Akinek esze ágában sem volt veszélyes expedíciókkal a világ végére, a tengerentúlra látogatni. A pontot az i-re a botanikus Linné tette fel, aki a solaneák közé tartozó növénynek a Nicotiana tabacum nevet adta. Amikor Posselt és Reimann 1828-ban tisztán elő tudta állítani a dohány mérges vegyelemét, ők is megmaradtak a nicotin elnevezés mellett.
Amúgy a tabac átment a franciába és a németbe, a dohányt olaszul tabacónak, svédül tobacnak, angolul kezdetben precious stinknek (becses büdösítőnek) hívták. További verziók: tawac (eszkimó), tumbeci (perzsa), tumbaca (hindi), dokhán (arab!), tüttün (török, jelentése füst), guioja (kínai), bujerbhang (japán), petun (portugál). Magyarországon és Erdélyben 1670-ben még a tobák elnevezés dívott, amit onnan tudunk, hogy betiltották. A dohány kifejezés létrejöhetett később a doh szótőből (ad analogiam: csalogány, buzogány), tőlünk került át a szerb és a szlovák nyelvbe, a bagó kifejezésünk pedig a tabaco végéből származik. A kapadohány nem közvetlenül a termesztésre utal, az egyik dohányfajta levele erősen hasonlított a kapára. A Mikszáthnál, Jókainál még előforduló „szűzdohány” pedig azt jelentette, hogy a finánc hozzá se szagolhatott (azaz nem látta).
Erről Remethey Fülepp Dezső így írt: „A szűzdohány szívásának divatja múlóban, s így hova-tovább kikopik a közhasználatból neve is, melyet majd csak egyik-másik jeles regényünk fog az utókor számára megőrizni.”
Csontó Sándor, aki a jegyzeteket és a kísérőtanulmányokat írta (a könyvben ötszáz olyan név szerepel, mely ma már nincs közforgalomban), lelkesen kutatott a szerző után. – Remethey Fülepp Dezső neves gyógyszerészcsaládból származott, három félévet járt a Magyar Királyi Tudományegyetem jogi karára 1910 és 1913 között, de azt is megszakításokkal – ecsetelte a szerkesztő. – A Bethlen Gábor Kör titkárává választották, és azt indítványozta, hogy üdvözöljék Görgey Artúrt a 92. születésnapján. Mikszáthot írói munkássága 40. évfordulóján köszöntötték, Kossuth Lajos halálának évfordulóján pedig a saját versét szavalta a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Kiváló költő volt, verseit közölte a katolikus szellemiségű Élet, Kosztolányi, Csáth Géza, Sík Sándor és Krúdy írásainak társaságában. Szerkesztette Kolozsváron a Szemle című új folyóiratot, reményteljes irodalmi karrier előtt állt. De aztán bevonult katonának, és az élete másfelé kanyarodott.
A háború kitörése Lugoson érte, innen ezredével egyből az orosz frontra irányították. Az 1914-es évet a kárpát-ukrajnai harcokban töltötte, 1915 májusában aztán az olasz hadszíntérre vezényelték, Doberdóban szakaszparancsnokként harcolt.
1916. június 11-én súlyosan megsebesült, gránátszilánkoktól sérült a gerince, lábai lebénultak, százszázalékos rokkant lett. Kitüntetésekkel szerelték le, főhadnaggyá nevezték ki, úgy tért vissza Budapestre. Felépülése után adta ki Doberdói dáridókon című verseskötetét, 2 korona 50 fillérbe került, két kiadást ért meg, háromezer példányban nyomtatták, a megrázó borítórajzot (miként a dohánykönyv illusztrációit is) Mühlbeck Károly készítette. A kötet elé József főherceg néhány mondatos ajánlást írt, ami kétségkívül „megdobta” a könyv népszerűségét. A kritikusok azt írták, kiemelkedett a sokszor közhelyes katonaköltők közül.
|
Egri szivarkészítők 1953-ban
Forrás: Csontó Sándor |
– Kórházi kezelése során ismerte meg első feleségét, aki ápolta – mondta Csontó Sándor –, s szerelmes verseskönyvben emlékezett meg róla. A négy-öt éves kapcsolat megszakadt, Remethey elhagyta feleségét és kislányát is egy másik asszonyért. Kunszentmártonba vagy a szülői házba, Túrkevére ment. 1922-ben már újra Pesten találjuk, a Reitter Ferenc utcában. Az állam mozi- és trafikengedélyekkel támogatta a világháborús özvegyeket, a hadiárvákat és a rokkantakat. Jelenlegi adataink szerint Remethey 1928-ban kapott trafikot a Teleki téren. Itt kezdte új karrierjét, a Dohányárusok Országos Szövetségének titkára, alelnöke, majd elnöke lett. Szerkesztette a Dohányárusok Feljegyzési Naptárát és a dohányárusok közlönyét, emellett hitelszövetkezetet is gründolt.
A dohányos könyvet, melynek megírását hétköznapi praxisa inspirálta, három éven át írta. Pénzelte a kiadást, a kötet ára fűzve 3 pengő volt. A recenzensek kiváló munkának minősítették, de az Akadémia Chorin Ferenc-díját nem kaphatta meg. Azzal utasították el, hogy „inkább csevegésszerű eszmefuttatásnak látszik, mintsem olyan alkotásnak, melyet a közgazdasági tudomány körébe sorolhatnánk”. Ez a nyers kritika – szögezte le Csontó Sándor – nyolcvan év elmúltával is fáj, még ha van is némi igazságtartalma.
Azt viszont, hogy a dohányzás történetének alapművét megíró Remethey Fülepp Dezső mikor és hol halt meg, nem lehet pontosan tudni. A nyugalmazott állami honvéd tüzérszázadosról szóló utolsó információ, hogy 1943-ban Budapesten a Kálvária tér 14. szám alatt lakott, és még mindig a DOSZ elnökeként fungált. De a dokumentumok tanúsága szerint 1947–48-ban már a felesége, Remethey F. Dezsőné az egyik alelnök. Talán 1945–46 táján hunyt el Mátyásföldön, ahová kiköltöztek. Ám a helyi temetőt 1952-ben felszámolták, a halotti anyakönyveket és sírját nem lehetett megtalálni.
