A bazilika mint kézipoggyász

Gimnazista korában nemcsak a mollok és a dúrok világához volt jó érzéke, hanem a számok világához is, de hiába volt ügyes matematikus, ahogy ő fogalmaz: a középiskola elvégzése után végül az ELTE angol–„kávéház” szakán kötött ki. Később másoddiplomát szerzett gazdasági és jogi szinkrontolmácsolásból, kicsit az újságíróképzésbe is belekóstolt, de a harmadik diplomáját ott már nem szerezte meg.

Dóczy Balázs Banczik Róbert

Azt mondja, nagyon élvezte a szabadság puha éveit, amelyeket igyekezett minél messzebbre kitolni az életében; lényegében a mai napig taszigálja azokat maga előtt. Tolmácsolt, fordított és angolt tanított. Mások mellett egy búvároktatónak is, aki 2000-ben meghívta egy uszodai búvárkodásra. Dóczy Balázsnak annyira megtetszett a merülés, hogy rövidesen Horvátországban, az Adriai-tenger mélyén találta magát, és néhány kitérő után, nem sokkal később, 2004-ben az egyiptomi Dahabban, az ott működő magyar búvárbázison. Szerény összegért, szerény, de tisztességes körülmények között dolgozott. Úgy emlékszik: amolyan hippi élet volt ez, csendes, szabad, kötetlen, barátságos.

Csoportokat vezetett a víz alatt, közben rengeteg búvárkodással és tengerbiológiával kapcsolatos szakkönyvet olvasott, lényegében szert tett egy alapfokú tengerbiológiai tudáscsomagra is. Amikor néhány hónap elteltével hazajött Dahabból, rácsodálkozott Budapestre. A természet és a tengerfenék csendje, békéje helyett nyüzsgő, izgága, a túlélésért küzdő embertömeget látott, zsúfolt, lehetőségein folyvást túlcsorduló várost. És nem értette, hogy az emberek az „egyszer lent, egyszer fent” kérdéskörén töprengve, miért igyekeznek mindig felfelé, amikor lent jobb.

A vizek mélyén legalábbis. Ő is jobban szerette volna, ha ismét ott lehet. Párja, aki akkoriban reklámfilmesként dolgozott, egy év fizetés nélküli szabadságot vett ki, és mert világot szerettek volna látni, némi osztás-szorzás után arra jutottak, akkor járnak a legjobban, ha nem Magyarország és a világ távoli pontjai között cikáznak ide-oda, hanem egyszerűen csak körbejárják a földet. Némi készpénzt vittek magukkal, valamint Balázs búvárszaktudását, amely időközben gyarapodott: immár a búvároktatókat képezhette, és mivel angolul, franciául és spanyolul is beszélt, szinte mindig akadt munkája az út során.

Egy év alatt tizennyolc országban fordultak meg. Köztük Mexikóban, ahol pedig a párja szerzett jógaoktatói szakképesítést, és ezt a tudást bőségesen használta is, amikor 2012-ben egy ideig Balin éltek. Balázs természetesen ott is búvároktatókat oktatott. Sokat merült és sokat tapasztalt. Egyebek mellett azt is, hogy a Bali környéki vizekben akadnak olyan helyek, ahol annyira kiszámíthatatlan, instabil a hidrodinamikai rendszer, hogy arrafelé csak bizonyos időszakokban tanácsos merülni, egyébként olyan örvények dolgoznak a vízben, amelyek kíméletlenül beszippantják az embert.

Egyszer örvényben pörgő hajóról lenyúlva húzta ki a lefelé tekeredő vízzel hadakozó kollégáját, és akkor háta mögött tízévnyi búvárkodással, háromezer merüléssel megtanulta: azért a víz az úr. Szabadidejében egy kertvárosi balinéz házikóban a budapesti Szent István-bazilikát mintázta legókockákból. Azt mondja, gyerekkorában nagyon szeretett legózni, olyannyira, hogy olykor felnőtt fejjel is elővette a kockákat, bár akkor már nem csak a játék volt fontos, inkább valami művészi, alkotói ösztön vezette.

Amikor hazaköltöztek Baliról, lényegében a legókockákból épített bazilika volt a kézipoggyásza. Maga sem gondolta, hogy ez a művészetre kacsintó, meditációt helyettesítő, kreativitást kibontakoztató hobbi később az életét is más irányba tereli. Azt azért érezte, hogy a bazilika nagyon szép lett, és tényleg, még a bazilika kiállítóhelyiségében is helyet kapott. Egyre többen csodálkoztak rá a négyezer darabból álló, 120-150 ezer forintnyi költségvetéssel készült alkotásra. Rácsodálkoztak a Lego magyarországi forgalmazói is, akik egy 2013-as megbízást, miszerint a felújított Zeneakadémiát kellett megmintázni a kockajáték elemeiből, már Dóczynak juttatták el.

Balázs nekilátott, és megtervezte, majd megépítette a makettet. Azt mondja, két hét számítógépes tervezést követően jó egyheti folyamatos munkával, 20 ezer legókockából készült el az épület, amelynek már komoly médiavisszhangja volt. Dóczy Balázs életében egyre biztosabb, hogy a búvárkodás, búvároktatás mellett a legókocka-építéssel fog a legtöbbet foglalkozni. Főként, mert már tudja, a legó azon kívül, hogy értelmes, izgalmas játék a gyerekeknek, másra is jó. Például művészi alkotások létrehozására.

Azt ajánlja, nézzük meg Nathan Sawaya, az ügyvédi pályát 37 évesen elhagyó legóművész interneten fellelhető szobrait, és pontosan érthető lesz mindez. De a színes kockák kreatív világa még valamire jó: inspirációt adni a gyereknek az alkotáshoz, és jó bizonyos, a munka világában hasznosítható tulajdonságok fejlesztésére is, amelyre Dóczy Balázs már több programot kidolgozott. A Kockaműhely mottójául azt a mondatot választotta: „Ez nem csak játék!” Vagy, ha mégis, akkor maga az élet is az.