galéria megtekintése

A Batthyányak visszakapták a világhírű festményt, de soha nem vihetik el az országból

5 komment


Csordás Lajos

Visszaadták id. Pieter Brueghel Keresztelő Szent János prédikációja című festményét a Batthyány családnak. A többmilliárdos kép ügyében Lázár János döntött.

Immár védettség alá helyezte a Forster Központ műtárgyvédelmi osztálya id. Pieter Brueghel Keresztelő Szent János prédikációja című festményét is. Ez azt jelenti, hogy a kép már nem a Szépművészeti Múzeum leltározott képei közé tartozik, hanem visszakerült a Batthyány családhoz, ezért kell külön védeni egy esetleges külföldi kiviteltől.

Maga a visszaadás aktusa azonban nem kapott sajtónyilvánosságot. Pedig az eddigi legnagyobb értékű magyarországi restitúciós ügyletről van szó. A történetet a sajtóban addig lehetett csak követni, hogy Lázár János idén januárban úgy döntött a Batthyányak gyűjteményéből 1919-ben a Szépművészetibe került képről, hogy kiadható a családnak, miután a  Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a miniszter szerint nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani az állam tulajdonjogát.

Megkérdeztük a Szépművészeti Múzeumtól, mi történt a döntés után, volt-e valamiféle átadási ceremónia, hiszen mégiscsak egy többmilliárdos értékű képről van szó. A következő választ kaptuk: a miniszteri döntés és a vonatkozó jogszabály alapján a Szépművészeti Múzeum haladéktalanul kiadta a festményt – Brueghel életművének egyik világszerte ismert darabját – a kérelmezőknek. Egy jegyzőkönyvben rögzített átadás keretében bocsátotta a birtokukba a műalkotást. A kérelmezők ugyanakkor egy letéti szerződés keretében a festményt letétbe helyezték a múzeumban. Fizikai értelemben tehát az alkotás nem került ki az intézmény falai közül, jelenleg is látható, de a Szépművészeti Múzeum Dózsa György úti épületének bezárása miatt a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

 

A Batthyányak ügyvédje, Patay Géza megerősítette, a visszaadás megtörtént, de a család kérésére többet nem mondhat a részletekről és arról, hogy milyen fejlemények várhatók ezután. Korábban a család deklarálta, nem kívánja elvinni a festményt a múzeumból, csak azt szeretnék elérni, hogy az állam ismerje el, hogy a kép jogilag őket illeti.

Keresztelő Szent János prédikációja – még nem a család kizárólagos tulajdona
Id. Pieter Brueghel: Keresztelő Szent János prédikációja. 1566. Olaj, vászon

Korábban felmerült az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében a képet az MNB megvásárolná a visszaadás után. Megkérdeztük, esetleg folyamatban van-e ez. A jegybank Értéktár programja „kizárólag külső felajánlás, megkeresés alapján vásárol, az eladónak pedig minden esetben igazolnia kell, hogy a tárgy fölött kizárólagos tulajdonjoggal rendelkezik – válaszolták a pénzintézetnél –, így jelenleg id. P. Brueghel Keresztelő Szent János prédikációja című festményének megvásárlásával kapcsolatban nem folynak tárgyalások”.

A Batthyányak kizárólagos tulajdona ugyanis még nem áll fenn, legalábbis a visszaadás nem tulajdonba adást jelent. A januári miniszteri határozat deklarálja is, hogy ezt nem dönthette el, mert ez a bíróság joga.

Mindenesetre a festmény mellé a múzeumban újra odakerült a család számára megnyugtató felirat: „Veronika Batthyány-Strattmann és Batthyány Ádám letétje”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.