A csalódottság jeleit nemcsak az értelmiségiek, hanem egyes, a Muzulmán Testvériséghez közel álló hívők is mutatják. Ilyen Mohamed Kamal Ali-Ali, akinek halsütödéjében állandó imaközvetítés megy, és amikor beülök, ragaszkodna hozzá, hogy a térd alattig érő szoknyám miatt inkább a fal, és ne az utca felé forduljak. „A Muzulmán Testvérek sok mindent elrontottak, és haragszom rájuk, hogy megtámadták a katonaságot, meg a rendőrséget. A katonák a rokonaink, Sziszi erős, és olyan lesz, mint Nasszer és Szadat voltak" – visszhangozza Egyiptom korábbi elnökeire utalva a Sziszi-hívek véleményét, akik mind Egyiptom újbóli felemelését várják a tábornoktól.
A külső szemlélő számára a helyzet valóban kísértetiesen hasonlíthat a XX. században háromszor is sikerre vitt katonai hatalomátvételre. Azzal a különbséggel, hogy Sziszi tábornok idén márciusában lemondott katonai pozíciójáról. Fényesre vasalt öltönyével próbál civil benyomást kelteni, noha a katonaság politikai szerepvállalásához hozzászokott, idősebb generációt az egyenruha valószínűleg nem zavarná. Sokaknak az sem jelent gondot, hogy a jelölteknek programjuk sincs. A jövőről való elképzelésüket legfeljebb a tábornok napi interjúiból lehet megismerni, amelyeket az állami csatornák sugároznak. Szabahinak be kell érnie jóval szerényebb médiafelülettel.
Mindketten az életfeltételek javítását és a hivatalosan 13 százalékos, de a valóságban sokkal magasabb munkanélküliség csökkentését tűzték célul. Míg Sziszi a nagy infrastrukturális és ipari beruházások fellendítéséről, az öntözőrendszerek fejlesztéséről beszél, a „nasszerista" jelzőt kapott Szabahi az állam nagyobb szerepvállalását hirdeti az oktatásban és a gazdaságban is. Sziszi például 20 ezer iskolát építene, de arra egyik jelölt sem ad kézzelfogható választ, mit kezdjen az ország a munkanélküliek 70 százalékát kitevő diplomás fiatalokkal.
„Az elvárások nagyon magasak, mert az emberek azt gondolják, hogy a kezében varázspálca van" – ezt már Kveck Péter, Magyarország kairói nagykövete mondja, aki optimista az egyiptomi gazdasági fellendüléssel kapcsolatban. Nincs olyan hét, hogy ne hallana az öbölországokból érkező beruházásokról, építkezésekről és a turisták biztonságát szavatoló intézkedésekről. Ezekben a magyar közreműködéssel felszerelt térfigyelő kamerák is szerepet játszanak a Sínai-félszigeten, Sarm el-Sejkben.
A kairói értelmiség egy része azonban a Mubarak-korszak embereit és retorikáját látja a tábornok kampányában. Szerintük a háttérben komoly alkuk állhatnak a forradalomban elsöpört mubaraki állam és az iszlamista pártok között, a politikából éppen csak a 2011-es forradalmat nyélbe ütő baloldal maradt ki. Ennek fényében nem csoda, hogy a kormánypárti közszereplők nyilatkozatai minduntalan a tavalyi katonai hatalomátvételt próbálják újraértelmezni, mondván, az nem puccs volt, hanem az egyetlen ésszerű megoldás, „újabb forradalom a terrorizmus és a korrupció ellen". Most is háborúban állunk – mondják a politológusok, értve ezalatt a közelmúlt bombarobbantásait, illetve a decemberben újból terroristaszervezetnek nyilvánított, Muzulmán Testvériség pereit.
Lamiaa Meleguit a forradalom után húzta haza a szíve Európából, és egy minisztériumban kezdett el dolgozni. „Minden jel azt mutatja, hogy a mostani rezsim és Mubarak emberei között nagy az átfedés. Egyáltalán nem szeretném, hogy a katonaság kormányozzon egy civil forradalom után. Sziszi tavaly megígérte, hogy nem fog politikai babérokra törni" – mondja a Facebook-oldalát villámsebesen nyomogatva egy kávéházban, majd hozzáteszi: szerinte az egész elnökválasztás nagy színjáték. „A forradalom soha nem került hatalomra, akik viszont hatalomra kerültek, azok nem voltak forradalmárok. A másik jelölt csak a választás legitimizálását szolgálja, ugyanúgy, mint a harmadik, Mortada Manszúr, aki közveszélyes idióta volt." (A botrányairól elhíresült jogász április 6-án jelentette be, hogy indul a választáson, majd két hét múlva visszalépett Sziszi javára.)
„A legjobb lenne, ha visszajönne Farúk király családja Európából" – mondja Ahmed, egy fiatal grafikus, félig viccesen. Szerinte édesmindegy, hogy mit beszélnek a jelöltek. Nemhogy munkát, de még tiszta utcákat sem adnak cserébe – magyarázza felháborodottan, mielőtt mindketten belelépnénk a következő szemétkupacba.
