Itt Kína a második, a harmadik helyen nyolc százalékkal áll Németország. Az ukrán hadiipar alapvetően még mindig a szovjet-orosz fegyverrendszerekre, az Oroszországgal fenntartott sokoldalú ipari kooperációra épül. Az ukrán haditengerészettel kapcsolatos hajóépítő, javító, tervezővállalatok 90 százaléka a Krímben van (volt), a fennmaradó tized is a délkeleti „krízisövezetben” található. Oroszország elismeri, komoly veszteséget okoz neki az ukrán hadiipari beszállítók (például a Motor Szicstől a helikoptermotorok, alkatrészek, a Juzsnojétól a rakétarészelemek) kiesése.
Az orosz stratégiai rakéta-ütőerő gerincét alkotó SS–18/5/6, a Nyugaton csak Sátánként ismert óriásrakéta tervei (Szovjet-)Ukrajnában készültek, a gyártás is itt kezdődött. Az ukránok most azzal vágnak vissza, hogy „megvakíthatják” az orosz atomrakéta-ütőerőt, mert nem szállítják a vezérlőrendszereket. Moszkva lázasan dolgozik is a saját kapacitások kifejlesztésén. Az Antonov tervezőiroda közreműködésével az oroszokkal együtt kidolgozott An–70-es katonai szállítógép a nyugat-európai Airbus A400M Atlas gépének versenytársa, így aligha talál vevőre Nyugaton, vagy a nyugati érdekszférában.
Amikor még jóban voltak, Oroszország jelezte, hogy több száz darabot venne a gépből. Most lebegtetik az ügyletet. Tán a legfurcsább és legszomorúbb az An–124-es Ruszlán óriás szállítógép sorsa. Ennek a még szovjet időkben kidolgozott gépnek nincs párja a világon, ami a teherbíró képességét, a nagyméretű rakományok szállítását illeti. A NATO számtalanszor bérelt Ruszlánokat (magyar katonai felszerelést is szállítottak), most azonban felmondták a szerződést az üzemeltetővel, a Volga-Dnyepr vállalattal, ami megpecsételheti a hatalmas gépek sorsát.
Ugyanis az üzemidő-meghosszabbítás joga a kijevi Antonové (a gépek az oroszoknál vannak), amely felmondta a szerződést. Ha nincs Ruszlán, összeomolhat az ukrán hadiipar vezérvállalata, az Antonov is, mondják Moszkvában. Technikailag az oroszok képesek a Ruszlánok karbantartására, az üzemidő-meghosszabbításra, ám ennek nemzetközi érvényű dokumentummal való igazolása kizárólag az Antonov joga. Róka fogta csuka. Tekintetbe véve a két ország gazdasági súlyát (Oroszország nyolcszor akkora, mint Ukrajna, összehasonlíthatatlanul nagyobb erőforrásokkal), ami az oroszoknak súlyos gond, az ukránoknak végzetes lehet.
Az ukrán hadiipar az EU piacain aligha lenne versenyképes, ott ezt a nem túl nagy szegmenst lefoglalják a szlovák, cseh, lengyel, román gyártó-karbantartó vállalatok. Amúgy is a „keleti” fegyverrendszerek kifutóban vannak az EU-ban és a NATO-ban, lecserélésük stratégiai cél – ezt diktálják a nyugati fegyvergyártó multik érdekei is. Szó se róla, Ukrajnának vannak még hatalmas szellemi kapacitásai, szakemberei. Ezeket most Oroszország igyekszik egy speciális, közvetlenül Vlagyimir Putyin elnök alá tartozó programmal átcsábítani – családostul, jó fizetést ígérve.
Oroszországban az egy főre jutó GDP az ukrajnainak csaknem a háromszorosa, és Putyin kitüntetett figyelemmel követi, támogatja a hadiipar újjáélesztését. Egyelőre több mint kérdéses, hogy a tartalékosokkal, egyéb fegyveres testületekkel Európa második legnagyobb haderejét (legalább százhúszezer fős harcoló alakulatokat, több száz harci gépet, több ezer harckocsit) fenntartó Ukrajna megbirkózik-e a tízezerre becsült, nagyrészt könnyű fegyverekkel felszerelt szeparatista csoportokkal.
A nyugati segély csak csepp a tengerben
Ha nem sikerül megbékélni a délkeleti országrésszel, és ott fennmarad egy alacsony intenzitású krónikus fegyveres konfliktus kis létszámú, mozgékony, városi gerillacsoportokkal, plusz jelentős politikai háttérrel, Ukrajna gazdasági fennmaradása is kétségessé válhat. Az országnak égető szüksége van külföldi tőkeberuházásokra, de melyik kapitalista fog pénzt invesztálni egy instabil, szétszakadástól fenyegetett országba?
A Nyugat által kilátásba helyezett, néhányszor tízmilliárd eurós hosszú távú hitelsegélycsomag csak csepp a tengerben. A görög mentőakciók több mint 200 milliárd eurót emésztettek fel, Ukrajna azonban jóval nagyobb és összehasonlíthatatlanul szegényebb Görögországnál. Tippelni sem lehet, hogy mibe kerülne Európának a görögéknél jóval több és súlyosabb problémát hordozó Ukrajna talpra állítása – amit annyira szorgalmaznak a tengerentúlról. Mindez olyan időszakban, amikor az EU gyengélkedik, a németek pedig megelégelték, hogy ha valami baj van, azonnal őket szólítják fizetni a kasszához.
Európa határőrei, nemzetbiztonsági szervezetei (kiváltképpen a közvetlen szomszédok, a magyarok, szlovákok, lengyelek) számára pedig jeges rémületet okoz az a nem távoli pillanat, amikor fellazulnak az ukrán határok, és az ottaniak vízum nélkül utazhatnak majd az EU-ba. Ukrajna életképessége magyar nemzeti érdek is – sokban függünk tőlük. Számunkra Ukrajna elsősorban tranzitországként fontos – és nem is csak az orosz gáz- és olajszállítmányok szempontjából.
|
| EU-párti ukrán tüntetők tavaly decemberben a kijevi Majdanon. Az integráció hívei elfelejtik, hogy Oroszország a vezető kereskedelmi partner |
De amíg az Oroszországot, Közép-Ázsiát (netán Kínát) megcélzó szállítmányozók széles ívben elkerülik Ukrajnát az utak rossz minősége és a korrupció miatt, addig nehéz lesz keleti szomszédainkat Európába integrálni. Szlavjanszkban június elején a várost ágyúzó ukrán kormánycsapatok nehéztüzérsége eltalált egy gázvezetéket. Részleteket nem ismerünk, annyit tudni, hogy a károkat állítólag elhárították. Ez is jelzi, a Nyugat-Európa felé haladó gázvezeték-hálózat is mennyire sérülékeny. A szeparatisták tudják, hogy ezzel zsarolni lehet Kijevet, Brüsszelt, tán még Moszkvát is.
Csak hab a tortán, hogy a feltételezett palagázövezet (a hatalmas Juzivska-mező, amelyre még a Janukovics-vezetés tavaly januárban 50 évre szóló megállapodást kötött a Royal Dutch Shell-lel) déli csücske éppen Szlavjanszk térségében kezdődik, jelentős része pedig a felkelők által ellenőrzött területek alatt van. A Krím előtti tengeri talapzatban is nagy gázmezőket jeleznek, de az amerikaiak az oroszok tudtára adták, hogy egyelőre nem lesz olyan nyugati kitermelő, amelyik elvállalja Moszkva megbízását e tenger alatti mezők feltárására.
A nagy kérdőjel Paks
Magyarország az elsők között kerülhet fel az Ukrajna miatt kialakult orosz–nyugati szembenállás járulékos veszteséglistájára. Lehet, hogy radikálisan át kell terveznünk energiabiztonságunk eddig szilárdnak hitt pilléreit. Elsőként a Déli áramlat vérezhet el a gazdasági hidegháborúban, visszaterelve energiabiztonságunk egyik alapelemét, rövid távú gázellátásunk fő irányát Ukrajnára, amelynek stabilitási kilátásai az új elnök erőfeszítései ellenére sem tűnnek jónak. A másik régió, amelyen át a kieső orosz gázt pótolhatjuk, az Adriai-tenger.
Horvátország többéves programmal megépítheti a cseppfolyós földgázt visszagázosító üzemet, így idővel hozzájuthatnánk a Perzsa (Arab)-öböl gázforrásaihoz, esetleg az amerikai szállítmányokhoz. Nyilván nem teljesen véletlen, hogy Navracsics Tibor új külügy-külgazdasági csúcsminiszter első útja Zágrábba vezet. Sok megbeszélnivalója lesz, a Mol–INA-ügytől kezdve a gázvezeték-bővítésekig. A kialakult helyzetben kizártnak tűnik, hogy a Mol eladná INA-részvénycsomagját a legagilisabb vevőjelöltnek, az oroszoknak. (A varsói lehallgatási botrányból pedig tudjuk, hogy az üzlet a lengyeleket is érdekli.)
|
Putyin és Orbán januári megállapodása valóban bomba üzlet – az oroszoknak
YURI KOCHETKOV |
A bolgárok (Románia mellett az USA legszorosabb katonai szövetségesei térségünkben és a Balkánon) csendesen, az orruk alá sziszegve jelzik, nagyon nem tetszik nekik a Déli áramlat hűvösre tétele, amit szinte percekkel az után jelentett be Szófia, hogy lezárultak a tárgyalások a John McCain szenátor vezetésével ott járt amerikai delegációval. Márpedig a bolgár partoknál bukkanna ki az Oroszországból jövő gázvezeték a tengerből. Putyin pedig közben Bécsben járt, ahol az osztrákok aláírták a Déli áramlat mégiscsak megépítéséről szóló szerződést.
A másik nagy kérdőjel Paks. McCain február elején tett budapesti útján már jelezte, hogy az Egyesült Államoknak komoly fenntartásai vannak az atomerőmű-ügylet kapcsán. A brüsszeli álláspont egyes elemeit még mindig lebegtetik, van rá esély, hogy a magyar atomerőmű-bővítési terv is radikális változások elé néz. Miként a Déli áramlatnál, itt is magyar beszállító vállalatok tucatjait, munkahelyeket érinthet az áttervezés. Mélyreható változások érlelődnek, amelyek máris éreztetik hatásukat a magyar–orosz viszonyban, a vállalati szintű együttműködéstől a testvérvárosi kapcsolatokig. Budapestnek nem marad más hátra, mint számításba venni, hogy a keleti ajtónak kívülről rendkívül komoly méretű-erejű vállak feszülnek, akadályozva a nyitást.
