„Ujjongtunk, de azért még féltünk”
Ha óvatos lettem volna, akkor az NDK talán még ma is létezne – Frank Motz ezzel a meglepő mondattal válaszol arra, hogy nem bánja-e huszonöt évvel ezelőtti döntését.
A Türingiában, vagyis keleten született, de negyedszázada Baden-Württembergben, azaz nyugaton élő férfi nem hős és nem is forradalmár. A több tízezer egykori NDK-állampolgár közé tartozik, akik a lábukkal szavaztak. Miután a néhai Horn Gyula, akkori magyar külügyminiszter a Hét című tévés politikai műsor vasárnap esti élő adásában bejelentette, hogy 1989. szeptember 11. nulla órától a Magyar Népköztársaság megnyitja a közel 50 ezer keletnémet menekült előtt az Ausztria felé vezető határt, Motz is útra kelt az egyik budai menekülttáborból. Igaz, nem rögtön, sok mindent hátrahagyva, hogy az elsők között érjen Hegyeshalomhoz, hanem csak másnap reggel.
|
Irány a szabadság: öröm a hegyeshalmi határon
Szabó Barnabás |
– Nekünk az akkori budapesti nyugatnémet nagykövet, Alexander Arnot hozta a hírt. Mondtam, nagykövet úr, maga valóban jó hírnök – mesélte lapunknak telefonon Motz a Botschaft(er) szó többes jelentésére utalva. A villamosmérnök végzettségű Motz egy barátjával augusztus közepén érkezett Budapestre. Kacskaringós úton, Bulgáriából vonattal jöttek a magyar fővárosba. Már tudtak arról, hogy számos honfitársuk gyűlt össze itt arra várva, hogy valahogy Nyugatra jussanak. Motz 1988-ban már megtette ezt a kört. Akkor lement a jugoszláv határig, ott azonban egy járőr „lekapcsolta”. Miután nem tudták rábizonyítani, hogy szökni akart, elengedték.
A történelmi bejelentésre visszatérve Motz felidézte, hogy honfitársaival együtt milyen elképesztő örömujjongásban törtek ki. A sírással vegyes vidámságban szerinte benne volt a korábbi időszak összegyűlt feszültségének levezetése. Tudták, hogy a keletnémet állambiztonság, a Stasi közelről figyelte őket. – Azt is lehetett érezni, hogy még félünk, igazán ünnepelni akkor tudunk, ha majd Ausztriában leszünk – emlékezett a negyedszázaddal ezelőtti eseményekre az 1958-as születésű Motz. Hálás a magyaroknak, nemcsak a határnyitásért, hanem azért is, hogy elviselték és segítették a több tízezer NDK-s menekültet.
– A határnyitás, ahogy más 25 évvel ezelőtti esemény, így a vasfüggöny lebontása vagy a tömeges szökést lehetővé tevő sopronpusztai Páneurópai Piknik intenzíven él a német köztudatban – erről már Hans-Hermann Hertle történész beszélt lapunknak. A potsdami Kortárs Történelemkutatási Központ tudományos munkatársa szerint az 1989. szeptemberi magyar határnyitás alapjaiban változtatta meg a keletnémet polgárok és a hatalom viszonyát. Miután az utóbbi nem volt hajlandó változtatni, az emberek mozgolódni kezdtek. Miközben Magyarországon megnyílt az út Nyugat felé, az NDK-ban elkezdődtek a nagy tömegdemonstrációk. – A határnyitás katalizátor volt, lehetőséget adott a keletnémeteknek, hogy nyomást gyakoroljanak a rezsimre – tette hozzá Hertle.
Nyomást jelentett a Nyugat is Motz számára.Nehezen illeszkedett be a számára vadidegen világba, Baden-Württembergben türingiai dialektusa miatt is kinézték. A tartományi építésügynél köztisztviselőként dolgozó férfi azt mondja, hogy nem bánt meg semmit, a szabadságot akarta. Persze a nyugati világ sem tökéletes, az NDK-ban sem volt minden rossz, csak az a rendszer bezárta a polgárait. Végül a nagy német filozófust, Arthur Schopenhauert idézte, aki szerint a szabadság betekintést ad a szükségszerűségbe.
